Bemutatjuk: Sculpsit

Az utóbbi időben Bemutatjuk rovatunk egy kissé háttérbe szorult, de persze ez nem jelenti azt, hogy időről időre ne térne vissza, mint ahogy most is. Első nekifutásra ráadásul a Sculpsit neve nem is igazán illik ide, hiszen egy 1997-óta, kisebb-nagyobb megszakításokkal aktív csapatról van szó, akikkel már korábban többször is találkozhattatok az oldal hasábjain. Akkor most miért is vagyunk itt? Természetesen egy hosszabb szünet és a zenekar irányainak újradefiniálása környékén érdemes keresgélni, ez pedig magával vonja a csapat megújulását, ami mindenképpen megér egy újbóli bemutatkozást.

A híradás a nemrégiben közzétett két dalnak köszönhető, mely a közelgő, egyelőre cím nélküli bemutatkozó nagylemez hangulatába és megoldásaiba enged némi szándékos betekintést. A lemez a tervek szerint erősen koncepció-központú lesz, melynek alapját Madách Imre ’Az ember tragédiája’ c. műve szolgáltatja. Minden egyes szerzemény középpontjában ugyanazon személy áll, kinek tragédiáját mutatják majd be más és más élethelyzeten, illetve koron keresztül. A csapat bevallása szerint a szövegekre nagy hatással volt még a ’Fahrenheit 451’, a ’Brazil’ című filmek és más disztópikus alkotások. Hangulatnak tehát a tervek szerint központi szerep jut majd. A zenét persze végső soron Nektek kell megítélnetek, de azért mindenképpen fontos megjegyezni: ez alkalommal a súlyos groove-oké a főszerep. A zenei alap felvétele házilag történt, a vokál pedig a TrashHill stúdióban került rögzítésre Szűcs Szabolcs közreműködésével – az utómunkálatok a szentpétervári Post Organic Records berkein belül zajlottak. A kész anyag megjelenése 2014 első felére várható, ám a munkálatokat bizonyára megkönnyítené, ha sikerülne megtalálniuk a megfelelő személyeket a basszusgitár és a ritmusgitáros posztra – aki a lenti szerzemények alapján kedved kapott, ne féljen felkeresni a zenekart! De nem is szeretném tovább szaporítani a szót; Nektek hogy tetszenek a lenti számok?

Bandcamp itt, Facebook pedig itt.