BEMUTATJUK: Ismerd meg a Fall Behind-ot, a Szükségállapot hamvaiból született zenekart!

Mint arról sokan hallottatok már a tavasszal 15 év után pihenőre vonult a Szükségállapot, az oka nem volt más, minthogy ketten is sajnos külföldre távoztak a csapatból, hogy ott próbáljanak szerencsét. Kettejük közül Lengyel Balázs társalapító/társfődalszerző is távozott a zenekarból, a csapaton belül pedig úgy érezték a fiúk, hogy ennek tisztelegve – illetve, hogy nélküle hiteltelen lenne már – nem fogják folytatni ebben a formában tovább a Szükségállapotot, de egyben ez nem jelent feloszlást, csak átmenetileg  parkolópályára került az egri banda. Viszont örömünkre szolgál tudatni veletek, hogy a csapat hamvain egy főnix madár éledt újra, ugyanis a megmaradt tagokhoz még hozzácsapódott Rófusz Gergő énekes/gitárosként az ugyancsak egri The Indelible-ből, így egy Szükségállapot/The Indelible side projekt indult el Fall Behind néven. Ez a formáció már nem sokkal a Szükségállapot kényszerszünetének megkezdése után, idén májusban elkezdte a közös próbákat, amelynek az eredménye egy négydalos EP lett, amelyet rögzítettek is, és október 31-én meg is jelentettek Twenty-Three címmel. A zenekar irányvonala a Szükségállapotot is gyakran inspirált deszkás punk/dallamos punk rock, amelyet olyan bandák ihlettek meg, mint a No Use For A Name, a NOFX, a Bad Religion, a Lagwagon, a Frenzal Rhomb, a Good Riddance vagy korai Rise Against stb. A dalokhoz szeptemberben vonultak stúdióba a fiúk, amelyhez főhadiszállásként a Standing Waves stúdiót választották (ahol egyébiránt Téveszme, The Devil’s Trade, Kerekes Band és persze Szükségállapot felvételek is készültek már). A zenekar segítségére Sohajda Péter volt, aki a felvételhez a teljes hangmérnöki munkát elvégezte (felvétel, keverés, master stb). Az EP-n hallható zongorafelvételhez Szabó Mira járult hozzá, az ő közreműködésével készültek el ezek a betétek. Az egyébként hihetetlenül szép borítót Kollár Szabolcs (Hindmost) készítette, akinek legutóbbi munkái közé tartoznak többek között a The Devil’s Trade nagylemez, az új Testify single vagy a nemrég megjelent és a hazai eladási listákon taroló új Depresszió nagylemez borítói.

Mikó Lászlót, a zenekar énekes/gitárosát kérdeztük néhány dologról és sikerült megtudnunk, hogy a zenekar azért írta a dalokat angolul, mert egyrészt nem akartak Szükségállapot 2 lenni, másrészt már ki akarta próbálni az angol nyelvet a dalszerzés eszközeként. A név, a Fall Behind valójában annak a szimbolikus jelentése, hogy ők maradtak hátra a Szükségállapotból [ami szerintünk bizony elég szép, szimbolikus jelentéstartalom – a szerk.].

Az EP címe ugye Twenty-Three lett, amelynek a koncepciójáról Mikó László ezeket mondta:
Az ep címe azért 23, mert ami a borítón van, azaz az artwork-ön, a háttérben az a Kepler-féle Földgömb, aki a 23. szélességi fokokra tette a ráktérítőt, lényegében ezt ő határozta meg illetve a baktérítőt, plusz ez a szám nagyon  sok mindent megmagyarázott a későbbi időkben. Pl.: a periódusos rendszer 23. eleme a vanádium [amely egy átmenetifém, amely jelentheti a Szükségállapot átmeneti felfüggesztettségét – a szerk.], az egészséges embereknek 23 pár kromoszómájuk van, a vér 23 másodperc alatt folyik át az emberi testen, az emberi agyban kb. 23 milliárd agysejt található, Euklidész geometriájának 23 alapszabálya van, a latin ábécé 23 alapbetűből áll, az asztrológiában az egyes csillagjegyek minden hónap 22/23-án váltják egymást, a Föld tengelyének billenése a két pólus között 23.5°, a Baktérítő: a déli szélesség 23,5°-os szélességi köre, a Ráktérítő: az északi szélesség 23,5°-os szélességi köre vagy éppen az 1956-os forradalom és szabadságharc, amely okt. 23-án kezdődött.” – a Fall Behind pedig  igyekezett ezek köré, a 23-as szám köré építeni egyfajta koncepcióként a dalokat, illetve azok szövegét.

Péntektől elérhető a zenekar első merch pólója, amit – az EP borítójához hasonlóan – Kollár Szabolcs (Hindmost) tervezett. A pólókkal kapcsolatban lesz egy nyereményjáték is, ezért nézzétek gyakran a zenekar hivatalos facebook oldalát! Illetve itt megleshetitek a Barczi Andris (Mechanical Melon) által készített dalszöveges videót a Dissolved by the Ocean című dalhoz:

És akkor, ami pedig a legfontosabb: a Nuskull.hu ajánlásával hallgassátok meg a Fall Behind debüt EP-jét!

FALL BEHIND – TWENTY-THREE EP