2014. február 16.
Nemrég örömteli hírt adhattunk a fővárosi Satelles remekül sikerült debütálásáról, a hardcore/metalcore kedvelőinek máris itt a következő hazai csemege: a Bury What’s Left személyében. A háromtagú zenekart Pencs Tamás, az általunk is igen kedvelt Absent Distance gitárosa alapította, pusztán olyan célból, hogy nyugodtan kipróbálhassa magát valami egészen új dologban – ehhez Kéményes Péter segítségét kérte, aki természetesen most is a vokálsávokért tehető felelőssé. Ezek a kezdeti szárnypróbálgatások viszont olyan jól sikerültek, hogy az eleinte csak stúdióprojektként indult zenekarhoz Csarnai Gergő is csatlakozott, mint basszusgitáros. A végeredmény az öt szerzeménnyel felszerelt, teljes mértékben DIY ‘There Is No Solace In The End’ című EP lett – a borító Baki Zoltán és Hujber Krisztián nevéhez köthető. A mélyebb témákat boncolgató tartalomról a csapat énekese mesélt: „Az öt dal egy átlagember szenvedéseit követi nyomon, aki az egyik pillanatról a másikra kiszakad a középszintű társadalom konformista létéből, mikor feleségét megölik. Ekkor nyílik ki igazán a szeme a társadalom és a politika irányában, egyre mélyebben kezdi megérteni a körülötte lévő világot, eluralkodik rajta az őrület, végső bánatában pedig az erőszak eszközéhez nyúl, mivel nem talál más megoldást.”. A továbbiakban beszéljen inkább a hangyafülnyi összeget kóstáló bemutatkozás: