2013. április 8.
Az egész annak a szemét (de persze amúgy kiváló) A Day to Remembernek a hibája, mondhatná bárki, akit zavar a lépten-nyomon előkerülő easycore címke, és az, hogy néha olyan zenékben is van breakdown (vagy valami olyasmi), ahol végképp semmi keresnivalója. A mátészalkai Better Than Ever esetében is ez a helyzet: az alapvetően pop-punk alapú emo bandákra (elsősorban a Brand New juthat eszünkbe) emlékeztető zenei közegben színesítésként ugyan nem ördögtől való ötlet a szögletesebb ritmus, de engem azért kizökkentett. Persze a kétdalos bemutatkozó anyag ettől függetlenül nem rossz, a Wookie Soundban rögzített felvétel kifejezetten kellemes és életteli (bár ez például a korábban bemutatott dAsh anyag esetében is elmondható volt), a hangszeres részek pont annyira nélkülözik a tökéletes precizitást, hogy ne tűnjön zavaróan javítgatottnak az anyag. Az ének sok helyütt kellemesen hamis, na meg persze hasonlóan életunt, mint Jesse Lacey egy-két verzében (mindez természetesen pozitívum!), kár, hogy szenvedély terén azért gyengébb a felhozatal. A kiejtéssel is vannak gondok (de ehhez sajnos már hozzászokhattunk magyar cuccoknál), és a szövegek sem verdesik Long Island legérzelmesebb bandájának magasságait, a dallamok viszont a legtöbb helyen működnek, szóval aki kész felülemelkedni a hibákon (a csordavokálok például borzasztóak), annak hangulatos perceket (de tényleg csak perceket) szerezhet ez a bemutatkozás.
