2012. december 22.
Bár a nyugati országokban már évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek az egyszemélyes projektek, elég ha a teljesség igénye nélkül Cloudkicker, Keith Merrow vagy David Maxim Micic neve jut eszünkbe, hazánk térsége azonban jelen irányzat esetében is kisebb lemaradásból kapcsolódott be a fősodorba. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lennének említésre méltó próbálkozások, elég csak a nem is olyan régen megjelent, remekül sikerült KreepMaster lemezre visszaemlékezni. Hasonló vizeken utazik, habár Szerbiából, Roncsák Marcell is, aki a BeatkeepeR fedőnév alatt tevékenykedik immár jó néhány éve. Természetesen az irányzatból fakadóan instrumentális szerzeményekre kell készülnie az érdeklődőknek, ráadásul az izgalmasabb fajtából, rengeteg stílus legkülönfélébb elemei fellelhetőek tapasztaltabb fülek számára. Persze gyakran előkerülnek a kötelező dübörgő ritmizálások is, ezek viszont rendkívül dallamosak és szerethetőek, igen gyakran virtuóz gitártémák és elektronikus betétek is beépülnek a számok szerkezetébe. A korrekt felépítésüknek köszönhetően élvezetes, és egy percig sem unalmas tételekre lelhetünk, melyeket az első perctől az utolsóig Marcell játszott fel minden hangszeren – a dobok esetében ez „csak” azok programozását jelentette. A megszólalás minőségére sem lehet panasz, a lehetőségekhez mérten a legjobbat sikerült kihozni a hangszerekből. Ma már persze elengedhetetlen, hogy az egyes szerzeményeket teljes pompájukban, vizuálisan is megcsodálhassuk, így érdemes ellátogatni BeatkeepeR Youtube profiljára is. A tavaly novemberben megjelent ötszámos ’In Exile’ című EP alapján igencsak ígéretes dalszerzőként könyvelhettük el magunkban, melyről ha lemaradtatok, most nyugodtan bepótolhatjátok – valamint ingyenesen le is tölthetitek, ha elnyerte a tetszéseteket!