2015. április 17.
Rovatunk mai vendégei a budapesti vintage garázsrockot játszó Audio Love Nation, akik olyan csapatoktól merítenek ihletet, mint a Queens of the Stone Age, a Foo Fighters, a Mastodon, vagy épp a Karnivool, még ha mindezen bandák nem is mindig hallhatóak ki a zenéjükből. A srácok 2009-es alakulásuk óta már több mint száz koncerten vannak túl, és hazánkon kívül megjárták már Szerbiát, Ausztriát, Csehországot, Németországot, és Angliát is.
A zenekar alapító tagjai Jávor Gergely (ének), Szőts Márton (basszusgitár), Mészáros Lőrinc (gitár), Remetei Filep Ákos (gitár) és Jaro Mayda (dob) voltak. Első nagylemezük „101” címmel jelent meg 2010-ben egy kis német független kiadónál, a Dirty Earth Records-nál. A csapat saját bevallása szerint ízig-vérig első lemez: lendületes, energikus, de azért jó pár olyan vonása is van, amit ma már másképp csinálnának. 2012-ben Mészáros Lőrincet Schnellbach Dávid váltotta, majd szerzői kiadásban megérkezett a második nagylemez, a Delta is. Ezen albumhoz készült a csapat mindkét eddigi videoklipje is, mégpedig a Web of Truth és a Stuck in the Drunk dalokra. A következő lépés egy Lord Bishop feldolgozás volt 2013-ban (ez szintén a Dirty Earth-nél jelent meg egy tribute lemezen), idén pedig egy újfent szerzői kiadású EP-vel jelentkeztek egy srácok, amelynek címe From the Front, és a csapat tulajdonképpeni harmadik nagylemezének, a Point of View-nak az első része. A cím arra utal, hogy a zenekar eddigi közönsége, akik a koncerteken már látták szemből a csapatot, nagyjából ilyennek ismerhetik őket – a következő két rész viszont sok mindenben különbözni fog az eddigi hangzástól. Akárcsak a Deltánál, az új anyag munkálatainál is Horváth András Ádám producerkedett, a felvételek, keverés és maszter Hidasi Barna nevéhez fűződnek, a borítók pedig Kohut András munkái. A From the Front dalinak mindegyikéhez tartozik egy-egy szövegvideó is, ezeket Kőrös János és Csepella Olivér, a Halisten stúdió alkotói készítették, Váradi Eszter betűit felhasználva. A banda egyébként éppen basszusgitárost keres, ha valakinek felkeltették az érdeklődését, bátran jelentkezzen náluk!
Az Audio Love Nation legközelebb ma este koncertezik az óbudai KVLT-ban a Stonedirt, a Caught the Flow (akik hamarosan szintén rovatunk vendégei lesznek) és a Sunwharf társaságában. A kapunyitás 8 óra, a belépő pedig 1000 forint.
A koncert facebook eseménye // A zenekar facebook oldala
És most jöjjenek a fentebb említett videók: