Belekben és hamburgerekben tocsogó klipet adott ki a Venues

Amilyen fiatal zenekar a stuttgarti Venues, pont olyan eseménydús történetű: a több tagcserén és egy névváltáson is átesett poszt-hardcore/metalcore-zenekar eddig egy kis- és egy nagylemezzel büszkélkedhet, és idén nyáron, pontosabban augusztus 27-én tervezik kiadni második albumukat Solace címmel, az Arising Empire gondozásában. A lemez munkálatait Cristoph Wieczorek (Annisokay) felügyeli.

A zenekar frontembere, Robin, így fogalmazott a készülő lemezzel kapcsolatban:

2020 megmutatta számunkra, hogy a zenekar léte mennyire segít megőrizni a józan eszünket. Szinte az egész együttes kisebb-nagyobb válságokon ment keresztül a bemutatkozó lemezünk megjelenése óta. Kapcsolatok romlottak meg, dolgok jöttek-mentek. Ez idő alatt a második albumunk jelentette a fényt az alagút végén. Valami, amit egy emberként várhatunk. A zenénk tartotta eddig a víz felett a fejünket.

Az album első ízelítője a Rite of Passage klipet is kapott, ahol már a két új tag is megmutatja magát: a gitáros Valentin és a tiszta énekért felelős Lela.