2024. október 27.
Nagyjából egy éve röppentek fel a hírek arról, hogy a Spiritbox jóváhagyást kapott a híres rapper-énekesnő, Megan Thee Stallion menedzsmentjétől, hogy átdolgozzák utóbbi Cobra c. slágerét (aminek az eredetije jelenleg ötvenmillió lejátszásnál tart a Spotify-on, míg a remix is egy tisztességes 12 milliót gereblyézett össze). Úgy látszik, ez a lépés csak az első volt Megan és a közel sem szemellenzős alternatív metalbanda közt, ugyanis a rapper most megjelent lemezén, a Megan: Act II-n helyett kapott TYG c. számban Courtney-ék ezúttal már közreműködőként szerepelnek és kreálnak egy modern hangzású rap metal seggrázóhimnuszt az anyagból.
Mindemellett a Spiritbox a havi harmincmillió hallgatós előadók lemezeire való bedolgozás mellett még arra is fordít időt, hogy a saját szekerüket tologassák, ezért aztán kiadtak egy élő klipet legutóbbi EP-jük, a tavalyi The Fear of Fear egyik dalához, az Angel Eyeshoz. A felvételek azon a híres-neves Korn-koncerten készültek, ahol a zenekar az egyik support volt az Evanescence, a Gojira, a Scars on Broadway és a Vended mellett. Itt esett meg még az is, hogy a Spiritbox rövidke – és amúgy más zenészek által is előszeretettel látogatott – szettjének Jaded című dalába még Chelsea Wolfe is beszállt fítelni.
Chelsea egyébként soron következő akusztikus EP-jén, a november 15-én megjelenő Unboundon ki is ad majd egy Spiritbox-feldolgozást, mégpedig az elég súlyos Cellar Door című dalét, amire már most nagyon kíváncsiak vagyunk. De addig is: