Bandcamp-ajánló: Pozvakowski

Hosszú várakozás előzte meg, de kétségkívül megérte: a győri székhelyű Pozvakowski ma tette meghallgathatóvá a Quarton holnap megjelenő friss nagylemezét, a sevenpeopleleft című dalcsokrot, amely szám szerint negyedik a sorban, terjedelmét és hangzatait tekintve pedig a zenekar eddigi legnagyobb alkotása, minden értelemben. A zenekar már tavaly is jelentkezett volna a felvétellel, sőt: a bennfentesek pontosan tudhatják, hogy egy titkos lemezbemutató koncert is volt még 2011 nyarán a Szférában, ahol a srácok Tester álnéven léptek fel, és adták elő új dalaikat, azonban egy nem várt sérülés lelassította a kiadási-felvételi procedúrát. Ha emlékeztek, a zenekart elég régóta kiemelt figyelemmel próbáltuk követni: öt éve a microtron maradéktalan katarzist okozott, sőt, a hazai post-rock színtér kialakulásakor is kívülről bábáskodó zenekarról más kontextusban is igyekeztünk megemlékezni azóta. És függetlenül attól, hogy a zenekar két évvel ezelőtti EP-je nem okozott maradéktalan örömet, az új album ismét egy olyan formációt tükröz, amely természetes, zsigeri spontaneitása közepette is ura tud lenni a káosznak. Az egyes dalszerkezetek, dallamfoszlányok és váltások egy sokszínű, alapvetően a noise rock világába kalauzoló albumot alkotnak, amely épp annyira kötődik az eddigi anyagok zenei és hangulati világához (na meg azok szabad, kompromisszumoktól mentes természetéhez), amennyire egy minden korábbinál vadabb, szélsőségesebb bandát tükröz. Ennek köszönhetően a sevenpeopleleft izgalomfaktora okoz annyi fejtörést, hogy már most bátran az év egyik legjobb hazai albumaként emlegessük a Pozvakowski ki nem mondott, de mégis rég várt visszatérését, de ezt majd megvitatjuk az erre kijelölt lemezkritikában. Addig is alább hallgathatod végig a lemezt, ami CD-n megvásárolható Budapesten a Wave-ben, a Vittulában, a Szférában és a Neon Musicban.