Azoknak, akik fényt gyújtanak egy sötét világban – Bemutatta legújabb dalát a Gojira

Sok más zenekarhoz hasonlóan a Gojira se nagyon tud megülni a babérjain. Bár ők nem azonnal egy teljes kiadvánnyal örvendeztetnek meg a tavalyi nagylemezük után, azért az új Our Time Is Now címre keresztelt szingli is azt bizonygatja, hogy a franciák erősen termékeny időszakukat élik.

A dal egyébként a már említett Fortitude album hangzását viszi tovább: dallamos, letisztult, a korábbi lemezek nyakatekertségeit mellőző, igazi csatába hívó opusz. Ezt akár szó szerint is lehet venni, ugyanis Joe Duplantier, a zenekar énekese így fogalmazott a tétellel kapcsolatban:

Ez a dal azoknak szól, akik fényt gyújtanak egy sötét világban. Ha törődsz valamivel, ami számodra és a környezeted számára is jelentőségteljes. Ha együttérzést és szolidaritást tanúsítasz a jogfosztottakkal. Ha harcolsz veleszületett jogaidért egy háborúban, vagy a fakitermelés ellen. Ha kiállsz az állatok és az emberek jogaiért, te vagy a villámcsapás, a szikra, ami formálja a világunkat. Eljött az időd!

A frontember még hozzátette, hogy a dal többek közt egy elég direkt apropóra is reflektál: Mahsza Amini, egy fiatal kurd nő halálára, aki szeptember 13-án hunyt el, miután az erkölcsrendészet őrizetbe vette, amiért nem viselte a hidzsábját, valamint a nők szabadságjogai miatt kirobbant iráni tüntetések összes halálos áldozatának is emléket állít a szám.

Az Our Time Is Now hiába egyke dal, helyet kapott az EA jéghokis videojátékának, az NHL 23-nek a soundtrackjén is, olyan előadókkal egy „ligában”, mint az A Day to Remember, a Korn, a Turnstile, a Stick to Your Guns vagy a Motionless in White, megannyi pop- és hiphop-előadó mellett. Impozáns, nem igaz?