Az őszi lemez előtt a Killakikitt-tel splitel a The Southern Oracle

Az évindítónak is felfogható Black Lights óta nem adott hírt magáról a The Southern Oracle, ám a zenekarnak jó oka volt erre, hiszen a háttérben épp elég mindenen dolgoztak a srácok az utóbbi időben. Egyrészt Barniék már nagy hévvel írják a Hellwakening folytatását, a [HTH/LTH]-t, aminek megírásában a zenekar újdonsült csatlakozott harmadik gitárosa, a korábban már pár koncerten is kisegítő Tóth Gábor (ex-The Sharon Tate, The Banished) is közreműködik. Gabi a most külföldön tartózkodó Kemény Andrist is pótolja a koncertek során, ám mire ő hazatér, onnantól a TSO mindig három gitárral fog színpadra lépni. A [HTH/LTH] dalai már demózás alatt állnak, a stúdiózás pedig nyárra várható, ahonnan a banda azért kiszökik majd pár fesztiválkoncertre: többek között a Rockmaraton NuSkull Pitjébe is, ahol a zenekar az After The Burial vendégeként áll majd színpadra. Ám ha ez nem lenne elég, még egy splitet is megjelentetnek az általunk is igen kedvelt Killakikitt-tel, amin 1-1 új dal mellett egy kollaboráció, egy remix és egy Killa-átirat lesz hallható, ám az ötszámos kiadványról hamarosan több információval szolgálhatunk majd. Addig is álljon itt két jellemző dal mellett egyfajta emlékeztetőként az elődzenekar a Slaughter at the Engagement Party (jelenleg három egykori tag van a TSO-ban) közös dala Filóval, amiben már találkozott korábban metal és hip-hop: