Az őszi EU-turnéját követően határozatlan ideig szünetre vonul a Frank Carter and the Rattlesnakes

Teljesen váratlanul jelentette be a Frank Carter and the Rattlesnakes, hogy őszi európai kanyarját követően határozatlan időre berekeszti működését. Ez már csak azért is érdekes, mert talán még sosem ment annyira jól a szekere a brit punkzenekarnak, mint most. Az év elején jött ki ötödik lemezük, a Dark Rainbow, a nyáron szinte az összes jelentős fesztivált megjárták, és a rövidke búcsúzós psoztban sincsen semmi konkrét ok megnevezve – bár ugye ezt már megtanultuk, hogy a felszín alatt nem túl pozitív dolgok is rejtőzhetnek.

Frank Carter neve nem ismeretlen a brit zeneiparban, 2005-ben alakult meg a Gallows vele az élen, amit 2011-ben hagyott el kreatív nézeteltérésekre hivatkozva (és ami azóta meg is mukkant). 2011-ben létrehozta a tiszavirág életű Pure Love-ot Jim Caroll gitárossal közösen, ami egy nagy- és egy kislemezt termelt ki, majd 2015-ben földbe állt – hogy aztán az énekes és Dean Richardson gitáros (ex-Heights) életre hívja a mostani formációt, ami lényegében egy évtized alatt a mainstreambe lökte a másodállásban tetkós művészt és cinkostársát, és a legsikeresebb projektté nőtte ki magát, amiben valaha is résztvettek a srácok. A ‘Rattlesnakes hihetetlen termékenységgel öt nagylemezt, két live albumot és három EP-t termelt ki, eggyel ezelőtti albumukról (Sticky, 2021) itt írtunk bővebben.

Öröm ugyanakkor az ürömben, hogy jó ideig utoljára még el lehet csípni a briteket október 28-án, a Dürer Kertben. A páros előtt fellépnek még földijeik, a szintén friss lemezes és punk rock vonalas Kid Kapichi. Lehet, hogy ez a bejelentés most megpörgeti a jegyeladást, szóval érdemes lehet rárepülni a behoppokra – ha eddig nem tetted volna még meg -, mielőtt elvész az utolsó lehetőség.