Az Opeth kirúgta Martin Axenrot dobost

Tegnap indult el az Opeth észak-amerikai turnéja, amit a svéd zenekar rögtön egy meglepő bejelentéssel kezdett. Méghozzá azzal, hogy 16 év után megválnak Martin Axenrot dobostól, és habár a legjobbakat kívánják neki, de mégis úgy fest, hogy valami kellemetlen ügy állhat a háttérben. Axe helyettese az aktuális turnén Sami Karppinen lesz a Therionból, a végleges helyettesítésről egyelőre nincs hír. Ugyanakkor érdemes lehet megjegyezni, hogy 2005-ben Axenrot is csak beugróként kezdte a zenekarban (az első koncertje éppen az akkori Sziget fesztiválon volt), és csak egy évvel később tették meg teljes értékű taggá.

A Opeth közleménye a szakításról:

Érdekellentétek miatt Martin Axenrot többé nem az Opeth kollektíva tagja. A helyettese a Mastodonnal és a Zeal & Ardorral közös észak-amerikai turnén Sami Karppinen dobos lesz. […]

Mikael Åkerfeldt kommentárja: „Bármilyen szomorú is a banda és Axe elválása, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy olyan dolgokhoz ragaszkodjunk, amelyek visszahúznak bennünket. Menetelnünk kell tovább. Mondanunk sem kell, mennyire hálásak vagyunk Saminak, amiért hogy kisegít minket és egyáltalán lehetővé teszi, hogy ez a turné megtörténjen. Ráadásul kiemelkedő tehetség is, tényleg!” Ehhez hozzáteszi: „Mindannyian a legjobbakat kívánjuk Axe-nak bármihez és mindenhez, amibe a jövőben belefog. Sok évig a zenekar kulcsfontosságú tagja volt, és nagyon sajnáljuk, hogy végül nem működött tovább a dolog. De hát ilyen az élet…”

A zenekar most pénteken adja ki a legutóbbi, In Cauda Venenum című lemeze deluxe verzióját, rajta 3 eddig kiadatlan dallal. Jövőre pedig végre újra lesz budapesti koncert is, szeptember 21-én a Barba Negrában.