
Bő másfél év kényszerszünet után új számmal állt elő a Voyager. Az ausztrál prog metal-banda Seen Better Days című dalának témája Danny Estrin rákbetegsége, amit 2023 őszén diagnosztizáltak az énekes-billentyűsnél. Ennek ellenére a dal mégsem színtiszta kesergés és fájdalom, hanem egyszerre tud felemelő is lenni a melankólia mellett.
A több mint húsz éve működő perthi zenekar pályáját pont akkor törte meg a rossz hír, amikor végre elkezdtek feltörni a komolyabb nemzetközi ismertség és sikerek felé - nem kis részben annak köszönhetően, hogy 2023-ban az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselhették Ausztráliát a Promise című dalukkal. Budapesten is '22 őszén léptek fel először és utoljára, azóta két újabb itteni koncertet (és teljes EU-turnét) voltak kénytelenek lemondani Estrin betegsége miatt.
A banda az új dal mellé két hazai pályás koncertet is bejelentett idén nyárra (vagyis ausztrál időszámítás szerint télre), mindez azonban még nem jelenti azt, hogy mostantól minden rendben megy tovább náluk. Dannyt továbbra is kezelik a 4. stádiumú rákbetegségével, és a zenekar maga sem tudja, hogy ezen a két koncerten túl mikor állhatnak színpadra legközelebb.