Nevet változtat az Apey & the Pea

Az Apey & the Pea utolsó koncertjén vagytok

– jelentette ki Áron Andris csütörtökön a Budapest Parkban, a zenekar tizedik születésnapi koncertjének vége felé. A megjegyzést sokan csak poénnak vették, sokan nem értették és hangosan értetlenkedtek rajta, most viszont a banda egy rövid közleményben tisztázta, hogy mi is a helyzet. Az, hogy nevet váltanak. Az új név: Lazarvs.

Nagyon köszönjük mindenkinek az eddigi 10 évet, minden pillanatát imádtuk. Mint azt bizonyára már a legtöbben tudjátok, nagy lendülettel íródnak az új számok, és minél többet dolgozunk rajta, minél közelebb a végcél, annál inkább érezzük hogy új fejezetet kell nyissunk a zenekar életében, innentől LAZARVS néven folytatjuk tovább.

Ez egyébként teljesen logikus és időszerű lépés.

Az az igazság ugyanis, hogy az Apey & the Pea egy totál bugyuta név. Attól még, hogy itt Magyarországon mi tíz év alatt már megszoktuk és elfogadtuk, külföldi szemmel még teljesen komolytalan, és épp ezért piacképtelen, eladhatatlan. (Érdemes megjegyezni, hogy igazából már 2013-ban, a Devil’s Nectar album megjelenésekor is felmerült, hogy a banda nevet váltson, csak akkor ezt végül elvetették, pont a megszokás miatt.) Márpedig ha a banda tovább szeretne terjeszkedni a nemzetközi ismertség felé – és nyilván szeretne -, ahhoz alapvető fontosságú egy ütős, megkapó, megjegyezhető név. Valami olyan, bármi olyan, amit nem lehet húszféleképp kiejteni („Api? Épi? Epi? Most mi van?!„) és le- meg elírni (ugye mind hallottuk a horrorsztorikat és a béna szóvicceket az Apey & the Pee-től a végtelenbe és tovább). Egyszerűen ez a legkönnyebben járható út. Nyilván lesznek rajongók, akiknek ez kényelmetlen, de még mindig sokkal könnyebb lesz a meglévő 12 ezer, többségében még mindig magyar követőn keresztülverni a Lazarvs nevet, mint az egész világ torkán lenyomni az Apey & the Pea-t. Illetve, hát, előbbi az, ami idővel egyáltalán lehetséges, utóbbi meg nem. Ilyen egyszerű a kép.

A banda továbbra is 2020 őszére ígéri az új lemezét, a Lazarust, ami így most gyakorlatilag egy self-titled anyag lesz.