Áprilisban jön az Enter Shikari új albuma

Tavaly nyár óta elég sokat hallatott magáról az Enter Shikari, legyen szó akár egy hivatalos biográfiai könyvről, akár új dalok kiadásáról, amik alapján már sejtettük, hogy a célegyenes közelében lehet az új albumuk. Na, ez mára be is igazolódott: az angolok bejelentették, hogy a hetedik nagylemezük április 21-én jön, A Kiss for the Whole World címmel, és mellékeltek hozzá dallistát, borítót, na meg egy új számot is.

Utóbbi a (pls) set me on fire címre hallgat, és Rou Reynolds énekes azt mondja róla, ez segített neki túllendülni a covid alatt megélt írói válságán:

Őszintén szólva úgy éreztem, hogy baszhatom. Soha nem éreztem magam ennyire elszakadva a lelkemtől, a célomtól, a kibaszott szellememtől. Majdnem két évíg nem írtam zenét. Előtte a leghosszabb ilyen időszakom két hét volt. Össze voltam törve. Mintha az agyam feltette volna a kérdést: “Mi értelme a zenének, ha nem lehet megosztani? Mi értelme a zenélésnek, ha nem élheted át másokkal együtt?”, majd szépen kikapcsolta volna magát. A (pls) set me on fire ebből az elkeseredettségből született. Sugárban hányom a pozitív energiát. Minden érzelem, ami két évig csapdába szorult bennem, most végre kiszabadult.

Az alábbi számlistára ránézve feltűnhet, hogy a lemezen a 2022-es dalok közül végül egyik se lesz rajta, de ez a régi fanoknak talán nem is okoz akkora meglepetést, hiszen a srácok mindig is előszeretettel dobáltak a lemezeik között mindenféle szingliket, amiket aztán jól ott is hagytak az út szélén. Így az alábbi 12 vattaúj tételt kapjuk meg:

1. A Kiss for the Whole World x
2. (pls) set me on fire
3. It Hurts
4. Leap into the Lightning
5. feed yøur søul
6. Dead Wood
7. Jailbreak
8. Bloodshot
9. Bloodshot (Coda)
10. goldfĭsh ~
11. Giant Pacific Octopus (i don’t know you anymore)
12. giant pacific octopus swirling off into infinity…