Amazonia: friss klipes dal a Gojirától

Április 30-án érkezik a Gojira új albuma, a Fortitude, amiről most megkérkezett a harmadik klipes előzetes. Az Amazonia című dal az amazonasi esőerdő pusztításával foglalkozik, és ezzel párhuzamosan a zenei irány is a szokásosnál jobban közelít a Sepulturáéhoz. A single bevételeivel a zenekar az Articulation of Indigenous Peoples of Brazil (APIB) nevű, az Amazonas-környéki törzsek jogainak védelmével és képviseletével foglalkozó szervezetet támogatja.

Mario Duplantier dobos a lemez munkálatairól és a megjelenés elhalasztásáról:

2020 januárjában végeztünk az énekfelvételekkel, és márciusban kezdtük volna a lemez keverését Andy Wallace-szal, tizedike körül. De le kellett tennünk erről, mert Andy Floridában volt, nem tudott felrepülni hozzánk, satöbbi. De a dalok készen voltak. Az a fura, hogy a bandával úgy éreztük, egy ilyen világjárvány közepén ezek a dalok nem is jelentenek semmit. Mert Amazóniáról beszélni egy ilyen járvány idején – ez itt egy óriási próbléma mindenkinek, és elég béna lett volna eközben bármi másról beszélni. De most, hogy a járvány már egy éve tart, úgy érezzük, végre itt a megfelelő alkalom az album kiadására, mivel a dalok tényleg rímelnek mindarra, ami a világban történik. Az album témája az erő – mint valami bátorságpróba -, szóval igazából ez pont tökéletes időpont a megjelenéshez. Így van egy második jelentésrétege is.

A lemez számlistája:

1. Born for One Thing
2. Amazonia
3. Another World
4. Hold On
5. New Found
6. Fortitude
7. The Chant
8. Sphinx
9. Into the Storm
10. The Trails
11. Grind