Agyvérzést szenvedett a Bring Me the Horizon-billentyűs gyermeke, gyűjtés indult a gyermekgondozó intézeti osztály megsegítésére

Jordan_Oli

Ezt a hírt korántsem gondoljuk bulvárnak, nagyon fontos dologról kell beszélnünk. Ez egy tipikus példája annak, amikor egy zenész (vagy zenekar) valami jobb és nemesebb cél érdekében kezd bele egy olyan kampányba, amivel olyan segítséget tud nyújtani, ami elismerést érdemel. A Bring Me the Horizon tavaly a teljes európai turnéján szerzett merch bevételét a The Ghost Inside-nak ajánlotta fel, most pedig a southamptoni kórház gyermekgondozó intézeti osztályának a megsegítésére kezdenek bele egy adománygyűjtő-kampányba. £100,000 a cél, reméljük sikerül nekik. Az ok pedig, ami miatt a gyűjtés elkezdődött, ugyanolyan rossz, mint a TGI esetében. Erről már címünk árulkodott, de nézzük meg részletesen, hogy mi is történt a múlt héten.

Augusztus 21-én a Bring Me the Horizon-billentyűs Jordan Fish gyermeke, Eliot agyvérzést szenvedett el, amikor még csak négynapos volt. A zenész a feleségével azon nyomban cselekedett, amint észrevették, hogy a gyermekük sírása teljesen más volt, mint a megszokott. A mentő hívása után pedig igyekeztek megtenni mindent, hogy életben tartsák a kisfiút. A Basingstoke kórházba való beérkezés után Eliot légzése többször is leállt, valamint rohamokat is kapott, amiktől egyre kétségbeesettebb állapotba került a pár. Az orvosok azonnal mesterséges kómába helyezték a csecsemőt, lélegeztetőgépre kapcsolták és nyugtatókat adtak neki, hogy a rohamokat kontrollálni tudják. Miután stabilizálódott Eliot állapota, egy-két órával a kórházba érkezése után már vizsgálat alá is helyezték az agyát, ahol akut vérzést fedeztek fel az orvosok, és valami „szokatlan” szövetet, ami a vérzést okozhatta. Ezt követően a hétfői korai órákban Eliotot átszállították a southamptoni kórház gyermekgondozó intézeti osztályára, ahol öt napon keresztül, naponta 24 órán át intenzív megfigyelés alatt tartották.

a376631b-ad72-4e50-92e7-72b0b232808aA southamptoni kórház gyermekgondozó intézeti osztálya egyébként a Közép-Anglia déli részének központi szerve ebben a tekintetben. 14 ágyas intézményük 18 éves korig gondoz különböző panaszokkal gyermekeket, és általában a lehető legkomplexebb kórokkal és legsúlyosabb sérülésekkel szemben veszik fel a küzdelmet, hogy megmentsék a gyerekek életét különböző specialisták segítségével. Az intézeti osztály évente 950-1000 beteg panaszait látja el és életét menti meg. A southamptoni a hatodik legnagyobb gyermekgondozó intézeti osztály az Egyesült Királyságban, és egyben itt kezelik az egyik legsikeresebben a betegeket.

Jordan Fish azt vallotta, hogy valahogy viszonozni akarja azt, hogy a southamptoni kórház gyermekgondozó intézeti osztályának az orvosai megmentették a fia életét, ezért elegendő pénzt akar összeszedni ahhoz, hogy egy újabb ággyal bővülhessen az intézmény, természetesen a költségek fedezésével, így egy év alatt még több gyermeket tudnának a kórházban ellátni. Oli is csatlakozott hozzá, hogy együtt gyűjtsenek segélyt a gyermekgondozó intézeti osztály számára. A zenészek januárban a gyűjtés keretében Tanzániába fognak repülni, hogy nyolc nap alatt megmásszák a Kilimandzsáró rétegvulkánt, amely az ország és egyben Afrika legmagasabb hegycsúcsa. Mindezzel 100,000 angol fontot kívánnak összegyűjteni, ebből jelen pillanatban majdnem £9,000 van már meg. Reméljük sikerül összeszedni a szükséges összeget ahhoz, hogy egy újabb ágy kerülhessen be teljes ellátással az intézetbe! A segélyakció mindenesetre rendkívül veszélyes lesz, ezért bízzunk a legjobbakban.

Eliot felépülése még sok ideig fog tartani, a pár minden napot nagyon nehezen él meg, de a kisfiú továbbra is harcol, egyedül lélegzik, és naponta javul az állapota. A zenész minden segítséget megköszön az intézmény orvosainak.

ITT TUDJÁTOK TÁMOGATNI A BRING ME THE HORIZON JUSTGIVING-KAMPÁNYÁT (KATTINTS!)