A While She Sleeps énekese vendégeskedik a Bury Tomorrow új klipjében

Megérkezett a harmadik ízelítő is a Bury Tomorrow hamarosan érkező új anyagáról. A brit metalcore-banda az Abandon Us és a Boltcutter után most a Heretic című dalukat mutatta be és filmesítette meg. Ezek mind a hetedik, stílszerűen The Seventh Sun névre keresztelt lemezen kapnak majd helyet, ami március utolsó napján jelenik meg, és ez lesz a zenekar első anyaga Ed Hartwell ritmusgitárossal, valamint Tom Prendergast billentyűssel, aki a tiszta énekért is felel. A lemez producere Dan Weller, aki amellett, hogy a SikTh gitárosa, tucatnyi szigetországi banda lemezén dolgozott már, köztük majdnem az összes Enter Shikari-cumón.

Az új dal különlegessége, hogy a While She Sleeps torka, Loz Taylor is passzint rá egy kis kajabálást, sőt, még a meglehetősen véresre sikeredett videóban is szerepel. Daniel Winter-Bates, a Bury’ énekese úgy fogalmazott, hogy a trekk a lemez legsúlyosabb darabjai közé tartozik, így nagyjából be lehet határolni, hogy mi a legtöbb, ameddig a srácok elmennek.

A banda egyébként tavaly ősszel tette tiszteletét nálunk az August Burns Red és a Novelists társaságában.