A The Devil’s Trade-del közös dalt adott ki a Der Weg einer Freiheit

A black metalban utazó német Der Weg einer Freiheit és Magyarország első számú dark folk szóló előadója, Makó Dávid, vagyis a The Devil’s Trade nem csak közös őszi turnéval járja Németországot – illetve egy állomás erejéig Svájcot is – hanem ráadásképp egy közös dalt is kiadtak, ami az Immortal címet viseli.

A kollaborációnak a közös kiadói háttéren kívül (mindkét előadó a Season of Misthez tartozik) a kölcsönös tisztelet, illetve az egymás munkásságáért való rajongás is táptalajt adhatott. A két formáció még 2018-ban találkozott először, és a németek egyből megállapították, hogy Dávid hihetetlenül egyedi performanszot tud nyújtani, ami bárkit képes lehet könnyekre fakasztani. Az amúgy is különleges hangzású Immortalhoz mindenképp szerettek volna felkérni egy különleges vendéget, így nem is sokáig vacilláltak azon, hogy Dávid legyen-e az. Ő pedig egyből igent is mondott a felkérésre, és az egyik legjobb vele történt dolognak nevezte a közös munkát. A dal egy klipet is kapott, amiben szintén feltűnik Dávid.

Az Immortal amúgy a harmadik ízelítő a csapat november 19-én érkező ötödik nagylemezéről, a Noktvrnról. Alább a dallista, a klip és a borító.

1. Finisterre II
2. Monument
3. Am Rande der Dunkelheit
4. Immortal
5. Morgen
6. Gegen das Licht
7. Haven