A Testify és az Inhale Me is új dallal jelentkezett!

Két hazai zenekar is a mai napot választotta új dala megjelentetéséhez. Az egyik a hajdúszoboszlói Testify, akik jelenleg második EP-jükre készülnek (az elsővel többek között itt foglalkoztunk), mely Revelations címmel egy hét múlva fog megjelenni és az alábbiakban az első nyilvános tétel érkezett meg egy félig videoklip, félig szöveges videó kombinációjában. Ez a Without Mercy. A felvételekért szokás szerint Simi felelt, a gyulai No Silence stúdióból.

A másik mai nyertes az Inhale Me megújult gárdája, akinek bemutatkozását sok vita követte annak szükségességéről és irányvonaláról, de ez már a múlté, ugyanis a srácok új dalukban változtattak a recepten, aminek első számú jele a frissen bemutatkozó énekes Rózsa Brúnó, akit párhuzamosan a (The Devil Came On Horseback feldolgozással is előrukkolt) Diamond Edge soraiból ismerhettek. A Where The Devil’s Born megmutatja mire is kell számítani a megújult garnitúrától: