A Static Lullaby: nem erőltetik tovább!

Feloszlott az amerikai emocore egykor szebb napokat is megélt élbandája, az A Static Lullaby. A zenekar nagyon jól indult a 2000-es évek elején, ám 2005-ben három tagot is elvesztettek, valamint a nagykiadós Faso Latido című második lemezüket (mely még az eredeti tagsággal készült el) is negatív vélemények követték. A fiúk azonban nem adták fel, és a Fearless-hez átköltözve kiadtak még két albumot, ám hiába tért vissza  tavaly a szintén feloszlott Lorene Drive-ból az eredeti dobos, Kris Comeaux, a banda nemrég bejelentette, hogy feloszlik. Az énekes Joe Brownnal, a dobos Kris-szel és az egy éven át a bandában gitározó (valamiért a promószövegben alapító tagként említett) John Martinezzel az Elevate: I Am soraiban találkozhattok, akiknek első lemezét, a Ghost Eclipse Sessions-t Steve Evetts producelte. Sajnálatos módon az utolsó hanganyag, ami érkezett a fiúktól, az a bődületesen rossz Punk Goes Pop 2 válogatáson és az utolsó album bónusz dalaként felbukkanó Britney Spears átdolgozás, a Toxic volt.

Így indultak még 2003-ban:

Majd így folytatták 2005-ben:

A 2006-os nagylemez nyitódala…

… és nagy slágere:

A négy évvel ezelőtti Rattlesnake! -ről a Pledge, amiben Greg Puciato is felbukkan:

Valamint az említett átdolgozás:

Itt pedig az Elevate: I Am egyik dala: