2023. június 8.
Tegnap az osztrák Nova Rock fesztiválon indult el a Slipknot nyári turnéja, a koncert pedig a felfrissített setlisten kívül más szempontból is szokatlan volt, mivel a banda kilenc tagjából ketten is hiányoztak. Shawn „Clown” Crahan már előre jelezte, hogy a felesége egészségügyi problémái miatt kihagyja ezt a turnét, Craig Jones hiányára pedig nagyjából a koncerttel egy időben adott magyarázatot a banda egy kurta, kétmondatos posztban, ami nagyjából úgy szólt:
Ezúton bejelentjük, hogy a Slipknot és Craig Jones útjai elválnak. A legjobbakat kívánjuk Jonesnak a jövőre nézve.
Reggelre viszont ez a poszt el is tűnt, és jött helyette egy fotó a szöges fejű samplert helyettesítő új tagról, akiről egyelőre senki nem tudja, hogy ki lehet. Alighanem most ugyanaz a nyomozós játék következik, mint amikor pár éve Tortilla Man váltotta a pénzügyi viták miatt kirúgott Chris Fehnt.
Jones egyébként 1996-ban, nem sokkal a Mate. Feed. Kill. Repeat. demólemez befejezése után csatlakozott a bandához, azóta az összes Slipknot-kiadványban benne volt a keze, és egészen eddig ő volt a banda második legrégebbi tagja az alapító Crahan után. Távozásának okairól, pontos körülményeiről egyelőre szintén csak találgatni lehet.
A Nova Rock-os koncert számlistája amúgy az alábbi volt:
És vannak videók is a buliról: