A Nagyúr megszületett – Újra egy bandában a klasszikus Isten Háta Mögött egyik fele

Kedves Bokros Csabi, kedves Pálinkás Tomi, bocs, hogy már megint a régi zenekarotokon rugózunk, de ez attól még sokunknak akkor is az év híre lenne, ha nem január 1-jét írnánk. Azért mégiscsak a minden idők egyik legnagyobb magyar metallemezét elkövető 4 emberből jön össze újra kettő.

A helyzet dióhéjban: már egy ideje tudni lehetett, hogy Bokros poszt-istenhátamögötti bandájában, a Derengben változni fog a lineup, miután az eddigi énekes, Siklósi Örs (AWS) kiszállt. Az új év első óráiban aztán kiderült, hogy tagcsere helyett a Derengnek az eddigi formájában vége. Helyette új zenekar indul Nagyúr néven, az alábbi tagsággal:

  • Pálinkás Tamás – ének (IHM, Tej, Atomki)
  • Bokros Csaba – gitár (IHM, Dereng)
  • Bakos István – basszusgitár (Dereng)
  • Szabó Kristóf – dob (Superunknowns, Stonehenge)

A zenekar szűkszavú bemutatkozó posztjában ennyi áll:

A Dereng elhunyt.
A Nagyúr megszületett.
Teljesen új és kicsit régi.
Egy éve dolgozunk ezen.
Zenék tavasszal, idén találkozunk.
Bakos-Bokros-Pálinkás-Szabó

Emellé azért Pálinkásból kihúztunk még némi infót:

Ez szerencsére nem az IHM lesz. Én nem irányítok, csak úszom az árral és kicsit érthetőre nyesegetem a Bokros riffjeit. Dalszerűségen nem is teszek nagyon hozzá, inkább csak összerakom a témákból a dalt. Meg énekelgetek.

A zenekar a szegedi Miracle Soundban, Vári Gábornál készül felvenni a 4 számos debütáló EP-jét, további infók hamarosan. Addig is a facebookon lehet követni a bandát.