A Machine Headbe beszállt a Decapitated főnöke

Napokon belül indul a Machine Head következő nagy Európa-turnéja, ami nagyrészt a Burn My Eyes album 25. születésnapja körül forog, és Budapestet is érinti. A hétvégén végre kiderült, hogy Robb Flynn bandavezér kiket állított be maga és Jared MacEachern basszer mellé az egy éve kilépett Phil Demmel és Dave McClain helyett.

Az új tagok: szólógitáron Wacław „Vogg” Kiełtyka, a lengyel Decapitated főnöke, a doboknál pedig Matt Alston, aki egész eddig Dani Filth side-projektjében, a Devilmentben játszott. Hogy csak kisegítő, vagy rögtön teljes jogú zenekartagok lettek-e, az egyelőre nem egyértelmű: a banda közleményéből az jön le, hogy rendes tagok, Vogg viszont a saját posztjában csak az aktuális turnén való részvételről beszélt. Mindenesetre az biztos, hogy ők ketten játszanak majd Robb-bal és Jareddel a bulik első felében, a „best of Machine Head” szettben, ami a zenekar legismertebb dalait vonultatja fel a „97-es második lemeztől egészen a legutolsó Catharsisig. (Ugye azt már rég tudni, hogy a második felvonásban a Burn My Eyes albumot az azon játszó alapító tagokkal, Logan Mader gitárossal és Chris Kontos dobossal adják elő.)

Robb Flynn egyébként azt ígérte, hogy szeptemberben kiad egy új Machine Head-dalt, de ez egyelőre még várat magára. Annyi biztos, hogy a szám címe Do or Die, és állítólag irtó durva, thrashelős darab, legalábbis a benne doboló Carlos Cruz (Warbringer) ezt mondta róla.