2014. június 11.
Mióta 2011-ben Wade McNeil, a kultikus Alexisonfire egykori tagja, az időközben kifulladt Pure Love miatt kiváló Frank Carter helyett belépett a Gallowsba, azóta a zenekar egykori rajongótábora kétségkívül feldarabolódott. A 2012 óta tartó „új korszak” eddig egy nagylemezt szült, azonban most hamarosan számítani lehet majd a folytatásra. Június 30-án ugyanis a csapat egy új 7 incses bakelitet kezd majd el árusítani, melyen két új dal lesz hallgató, a Chains és a Wristslitter. Előbbi már napvilágot is látott, és tagadhatatlanul azt a következtetést kell levonnunk belőle, hogy ez az irány (már ha tényleg az lesz) csak még inkább megosztja majd a Gallows egykori, mostani és leendő közönségét. A nótában ugyanis a punkot nagyítóval kell keresnünk, az egész minden eddiginél jobban épít az atmoszférateremtésre és a középtempóra, már-már sludge metál Misery-nek is nevezhetnénk. Nem áll ez rosszul egyébként a zenekarnak, csak érdekes lesz fellépéseken egyszerre hallgatni majd ezt és mondjuk az Abandon Shipet, na.