A Fish! a tehetséggondozást szorgalmazza

2013-ban tényleg nem unatkozik a Fish!, hiszen Krisztiánék nemcsak az idei év egyik legjobb lemezét írták meg a Konzervzene képében (amiről nem feledkeztünk meg, írni fogunk mi is), hanem a Kettőnégy díjátadón is az év zenekarának választotta meg őket a közönség, az új anyag pedig a Barba Negrában kerülhetett bemutatásra. A téli koncertek közé egy akusztikus fellépés is le lett kötve az Árkád most futó Unplugged Ground című eseménysorozatában, ahol többek között olyan produkciók adtak és adnak ingyenes (és címéből adódóan is akusztikus) koncerteket decemberben, mint a The Idoru, a Leander Rising, a Konyha, a TEJ, a Blahalouisiana, az Ozone Mama vagy a Turn Of Mind. A koncerteknek azonban nem csupán a helyszín és a hangszerelés ad apropót, hanem a közönség döntésjoga is, hiszen a legtöbb szavazatot kapó zenekar egymillió forintot kap, és a nyertes december 22-én újra fellép majd a bevásárlóközpontban. És hogy ebből miért adunk hírt? Azért, mert a Fish! már nyilatkozott is arról, hogy mi lenne a pénz sorsa, és azon felül, hogy a nyeremény elősegítené egy majdani következő anyag felvételét, a zenekar életre hívna egy online tehetségkutatót kezdő zenekarok számára, amiben lenne közönségszavazás, mentorok, videóblog és egyéb nyeremények. Mindez pedig kéz a kézben jár a saját honlapunk irányelveivel (különösképp a friss zenekarok támogatásával), így ezzel a hírrel is támogatnánk a kezdeményezést, hogy az új hangoknak egy friss felület is adódhasson majd az esetleges bemutatkozásra, és hogy ezáltal egy összetartó, dinamikus és önreflexív színtér formálódhasson, amiben mindenki reagál egymás munkáira. A szavazást az alábbi linken éred el, és nyilván szíved joga, hogy kit választasz, a lényeg csak annyi, hogy soha ne érdekeljen, hogy más mit mond rád, és hogy támogasd azt az előadót, akit annak érdemesnek tartasz.