2014. március 21.
Meglep ez bárkit is? A 2000-es évek egyik legmeghatározóbb és legjobb tinilemezét, majd annak folytatásaként a poszter-underground egyik legmegosztóbb második albumát kiadó Finch úgy tűnt, tudja, hogy mit jelent a feloszlás és a szünetelés közti különbség, ugyanis 2006-ban utóbbit jelentették be (vissza is tértek egy évvel később), 2010-ben azonban már egy szép kis sírkő adta hírül, hogy vége a zenekarnak, és a beígért és feldemózott harmadik nagylemez már nem készül el.
Ehhez képest kevesebb, mint két évvel később, abban az évben, amikor a What It Is To Burn tízéves lett, bejelentettek egy kaliforniai koncertet az alapító (kivéve persze az ingatlan-szélhámos basszusgitárosukat, aki idén vonult börtönbe) felállással az első albumot megünneplendő – szinte természetes, hogy a koncertből koncertek, a koncertekből pedig jubiláló hakniturné kerekedett, amiről még egy DVD-t is csináltak. Ez szinte klasszikus formája az újjáalakulási modellnek (még a kötelező japán turné is megvolt), és ha megnézzük azt, hogy a banda egyik tagja sem játszott az elmúlt években érdemi zenekarban, és azt, hogy mekkora közönség volt a nosztalgiabulikon, akkor nem meglepő a két új bejelentés.
A Finch folytatja a turnézást (nem is akárhol és akármilyen tempóban: a nyári Warped Touron vesznek részt), és ami sokkal érdekesebb, új albumot fog kiadni még idén. Másfél évtized alatt ez csak a harmadik lesz, és ha lehet hinni a rajongóknak és a józan é$znek, akkor az első album pop punkosabb, MTV-kompatibilisebb vonalát viszik majd tovább – állítólag Randy Strohmeyer gitárosnak egyszer az jött ki a száján, hogy az amúgy sem túl népszerű, valamivel érettebb Say Hello To Sunshine valamiféle bizonyítási kényszer alatt íródott, és hogy „örülnek, hogy távozott a szervezetükből”, de semmi több. Nekünk csak két kérdésünk van:
Mindenki elfelejtette az első visszatérésükkor kiadott, cím nélküli EP-t?
Vajon a harmadik lemez (kiszivárgott) demói közül mennyi talál utat az albumra?
