A Catharsis is fellép az idei Fluff Festen

 

 

Tavaly már márciusban szivárogtatott a csehországi Fluff Fest, már ami a fellépők névsorát illette, idén azonban csak áprilisban vette kezdetét a bejelentések sora. Az azonban a sors pikantériája, hogy az eddigi bejelentéseket (ami olyan zenekarokból tevődik össze, mint a Harm’s Way, a Risk It!, a Sectarian Violence, a Downfall of Gaia, a Coke Bust, a Goodtime Boys vagy a I) egy félig-meddig szándékos elszólás fejelte meg, ami a nyáron Budapestre látogató Between Earth & Sky Facebook-oldalára vezethető vissza. A pénteken Budapesten spoken word-szettet adó Greg Bennick zenekara ugyanis egy posztban jelentette be, hogy a nyári Európa-turnén nem Alexei (Trial, Walls of Jericho, 3 Inches of Blood, stb.) ül majd a dobok mögött, hanem a Strain és a Gob dobosaként megismert Gabe Mandle, és itt lett megjegyezve az is, hogy Alexeivel úgyis lehet majd találkozni a Fluffon, amikor a Catharsisszal lép majd fel ott. Az idén újjáalakult, és a teljes életművét ismét megjelentető zenekar (amiről Jakab Zoli írt hiánypótló cikket az alábbiakban) exkluzív koncertet ad majd a Fluff kiemelt előadójaként, és így már biztos, hogy érdemes lesz várni a további bejelentéseket is, főleg, ha addig még összevadászhatunk pár ilyen minőségű információt más felületekről. A januári visszatérés egyébként így sikerült:

httpvh://www.youtube.com/watch?v=DB4udj-Xvjo