A Cannibal Corpse gitárosa betört az egyik szomszédjához, majd késsel támadt a rá kihívott rendőrökre, miközben a saját háza épp leégett

Több mint durva az a sztori, ami a hét elején derült ki Pat O’Brienről, a Cannibal Corpse gitárosáról. Az 53 éves zenész hétfő este a floridai házától nem messze betört az egyik szomszédjához, dulakodni kezdett az ott lakókkal, egy nőt fellökött, majd miután ráhívták a rendőrséget, a hátsó kerten keresztül elmenekült. Ezután egy kerítés tövében húzta meg magát, majd amikor a kiérkező rendőrök megtalálták, késsel rontott nekik. Végül elektrosokkolóval sikerült megállítani, majd le is tartóztatták.

Történt mindez épp aközben, hogy O’Brien saját háza lángokban állt, és a tűzoltóknak több mint egy órájába telt eloltani, mivel a házban rengeteg éles lőszert és katonai lángszórókat is tartott a gitáros (ez egyébként Floridában legális). A környező házak lakóit evakuálni is kellett.

O’Brient ellen betörés és hatósági személlyel szemben, halálos fegyverrel elkövetett súlyos testi sértés vádjával indult eljárás, ha elítélik, akár több évtizedes börtönbüntetést is kaphat. Egyelőre 50 ezer dolláros óvadék fejében szabadon távozhat, de csak akkor, ha átmegy egy drogteszten. Ez főleg azért lehet problémás pont, mert a szomszédok szerint, akikhez betört,  össze-vissza zagyvált az „elragadtatásról” („the rapture”, a Jézus második eljövetele előtti kvázi világvége) és arról, hogy valaki vagy valami üldözi. Még el is próbált bújni az egyik szekrényben. A bírósági meghallgatáson egy öngyilkosságot akadályozó mellényben vezették elő – valószínűleg feltételezték, hogy akár még saját magában is kárt tehet.

A zenekar egyelőre nem kommentálta az ügyet, ami közvetlenül azután robbant ki, hogy bejelentették: a ‘Corpse lesz a Slayer nyári amerikai búcsúturnéjának az egyik előzenekara. Gyanús, hogy O’Brien, aki amúgy ’97 óta a banda tagja, addigra már nem lesz az.