2018. december 19.
Többet kell várni a Korn új lemezére, mint amivel eddig számoltunk. Szeptemberben Ray Luzier dobos még egy lehetséges tavaszi megjelenésről beszélt, most viszont Brian „Head” Welch gitáros egy friss interjúban azt mondta a Revolvernek, őszre várható az album. Emellett megemlített pár komoly nevet, akikkel közösen dolgoztak az új dalokon, köztük a blink-182 dobosát, Travis Barkert is.
Sok dolgunk van még. De ami már megvan, az nagyon biztató. Sokat írtunk, a dobok nagy része fel van véve. De lehet, hogy írunk még egy pár dalt, mindig így megy. Az év elején nagyon ráállunk arra, hogy befejezzük.
Voltunk párszor Nashville-ben, sok mindent csináltunk L.A.-ben. Még John Feldmannal is írtunk demókat. Van pár, amihez Travis Barker játszotta fel a mankódobokat, az elég király volt. John Feldmannt ’87 óta ismerjük, mióta az Electric Love Hogsban volt. Szóval különböző emberekkel írunk. Megszereztük Nick Raskulineczt [producernek], ő is benne van a dolgokban, óriási zenerajonó. Neki ez nem is munka.
Az interjú elsősorban Head új dokufilmje, a Loud Krazy Love miatt készült, ami azt meséli el, hogyan nevelte fel a gitáros egyedüálló apaként a lányát, Jeannát, miközben letette a drogokat, felvette a kereszténységet, és ki is lépett a Kornból 8 évre. Erre a gitáros így emlékszik vissza:
Sok nehézséget leírtam a Save Me From Myself könyvemben, amiken akkor átmentem. Mindenki azt hitte, hogy valami gyülekezet átmosta az agyamat. Valamilyen szinten hibás is voltam emiatt, mert sok hülye interjút adtam, amikben sok hülyeséget beszéltem. Akkor jöttem le a kristálymetről. Csinálnom kéne egy társadalmi célú hirdetést, hogy „gyerekek, ne drogozzatok!”
Nem akartam tovább utálni magam, jobb apa akartam lenni. Ezért kellett kilépnem a bandából. Mindenki más cuccozott, én meg nem akartam többet. Tovább kellett állnom, hogy megismerjem magam, és megtanuljam, hogyan kell élni. A turnén ott voltak az embereim, akik hozták a vacsorámat, bevitték a csomagjaimat a hotelbe. Otthon a menedzserem kifizette a vízdíjat meg a jelzálogot. Én nem csináltam semmit, csak ittam és drogoztam, mert nem volt más dolgom – kivéve az, hogy felneveljek egy gyönörű kislányt. Amikor kiléptem a Kornból, lett egy saját bankszámlám, elkezdtem magam intézni a dolgaimat, és rengeteg hibát követtem el pénzügyileg. A harmincas éveim elején kellett felnőtté válnom.
A most húszéves Jeanna is mesélt a filmről:
Sokat segített a gyógyulásban, hogy nagyjából az egész életemet végignézhettem. Szó szerint a születésemtől az összes nehézségen át addig, amilyen most vagyok – sikeres, elégedett és gyógyult. Gyönyörű volt. Erőt ad a továbblépéshez.
És a gyerekkori emlékeiről, például hogy mit szólt ahhoz, amikor az apja visszalépett a zenekarba:
Amikor kicsi voltam, [Apa] mindig azt hajtogatta, hogy a Korn rossz – nem ők maguk, hanem az az életstílus. Nem akart velük semmilyen kapcsolatot. Az szakította őt el tőlem, és ez rossz volt. Pár évente beszéltünk [velük], amikor a menedzsment megkeresett minket. Én semleges voltam. Voltak kétségeim, de aztán 13-14 éves koromban elkezdtem ilyen zenéket hallgatni. Bírom a Deftonest, a Staindet, ilyesmiket.
Erre Head viccesen közbeszól:
A Deftones? Ők nem turnéznak velünk. Túl nu-metal vagyunk. Ne is hozd fel a nevüket! [nevet]
További érdekes részlet, hogy a gitáros a bandából való kilépése után kiadott szólólemezeivel ma már nem feltétlenül elégedett:
Akkoriban még az voltam. [Jeanna felnevet] Vannak rajtuk jó pontok, meg vannak nem túl jó pontok is. Most meghallgatom őket, és azt érzem: „Wow, nem voltam jó szövegíró.” De ki kellett adnom magamból, nemde? Zeneileg viszont sokat fejlődtem. Egy része kínos, egy részére büszke vagyok.
