Tudjuk, mit tervezel idén nyáron #1

Ahogy tavaly az Azfeszt kapcsán bevezettük, úgy idén az egész nyárra vonatkozóan szeretnénk útmutatóval szolgálni számotokra azzal kapcsolatban, hogy mik lehetnek azok a (főként budapesti) koncertek, amik kiérdemelhetik a figyelmeteket. A terv szerint havi bontásban jelentkező új rovatunk természetesen a fesztiválokat sem felejti ki górcsövének látószögéből, így külön cikkekben fogunk foglalkozni az egyes rendezvények programjával, ám emellett is lesz élet, különösképp a Dürer Kert falain belül, hiszen számtalan olyan előadó ad a következő hónapokban egyedülállóan klubkoncertet nálunk, akik egyébként fesztiválturnén vannak - ez szerencsére több más zenekarról is elmondható, ám nem is szaporítanánk tovább a szót, jöjjenek a naptárszerű tények.

06.02. // VALERIAN SWING

Hol: Szabad az Á… // mikor: 20:00 // mennyiért: 1000 Ft // kikkel: Rosa Parks, Libido Wins
Kitől: Chromechoes Promotion | @ Facebook

Ha a Valerian Swing példáját csak minden 50. indie rockbanda követné, százszor élvezhetőbb lenne az egész műfaj: ez az olasz zenekar pontosan tudja, hogy mennyire tág ez a stílus, és állandóan kísérleteznek, bevonnak más műfaji elemeket, próbálnak mindig valami újat kitalálni, és nem megalkudni, nem azt csinálni, amit szinte minden „kollégájuk”. Így aztán nem is véletlen, hogy nem jön össze a népszerűségbeli áttörés (bár lehet, hogy ők nem is vágynak ilyen sikerekre), de azért az élet őket igazolta: bemutatkozó, kicsit kaotikus, matekos, kiabálós lemezükre felfigyelt Matt Bayles (Mastodon, Isis, Botch és hogy indie is legyen, Minus the Bear) producer, és immár az ő segítségével, valamint a Magic Bullet szárnyai alatt készült el a már trióként, énekes nélkül felvett A Sailor Lost Around the Earth. Ezt fogják bemutatni június legelején remélhetőleg nagyobb közönségnek, mint amekkora 2009-ben kíváncsi volt amúgy kiváló budapesti koncertjükre, és talán abból is érződhet, hogy ez mennyire nem az MR2-s indie rock, hogy a Rosa Parks és a Libido Wins nyitják az estét. Igazából mindenkinek ajánlott, akinek nem a Kooksnál kezdődik és ér véget az indie. (JÁ)

06.10. // RUSSIAN CIRCLES

Hol: A38 tetőterasz // mikor: 19:00 // mennyiért: 1800/2000 Ft // kikkel: Képzelt Város
Kitől: Negative Art
| @ Facebook

Azzal, hogy a Geneva kiadásának idején érzékelhetően felpörögtek a dolgok a chicagói Russian Circles körül, a srácok is megérezhették, hogy egy kicsit vissza kéne venni a tempóból, mivel az instrumentális rockzene egyik legizgalmasabb és legeredetibb képviselője folyamatában csupaszította le saját hangzását, egészen addig, amíg legutóbbi lemezükön már megjelentek azok a baljós, panelszerű elemek, melyek tükrében már nehezebb úgy tekinteni rájuk, mint a These Arms Are Snakesszel közös budapesti koncert idején. Ezt a ködfelhőt azonban gond nélkül hessegeti el a tény, hogy a srácok most két évet adtak maguknak, így az októberben megjelenő új nagylemez nyilván összeszedettebb lesz elődjénél, amit egy ‘Hajós buli kíván felvezetni még júniusban – ezzel pedig igazán nem tévedhet senki, hiszen a srácok kellő intenzitással és átszellemültséggel adják elő felkavaróbbnál felkavaróbb dalaikat, így ez a koncert nem csupán csemegének ígérkezik a post-rock és a kísérleti hangzások szerelmesei számára, hanem a nyár egyik leghatásosabb koncertjének is, aminek még az időjárás sem tehetne be, hiszen ezt a nagyszerűséget még egy vihar is csak az egekbe emelné – csak  aztán nehogy én legyek a vészmadár. (BD)

06.14. // BOYSETSFIRE

Hol: A38 koncertterem // mikor: 19:00 // mennyiért: 4500/4900 Ft // kikkel: Letlive, Antillectual
Kitől: Skalar Music | @ Facebook

Jártak itt 1998-ban a Newborn vendégeként, mikor még csak egy lemez volt a hátuk mögött, a The Day The Sun Went Out, melyre rá lehet sütni, hogy kiforratlan, de érezni azon is, hogy zsenik írták. 2000-ben is beugrottak az országba, a Trafóban a Hátsó Szándék puhította meg a közönséget a friss After the Eulogy klasszikus dalaira, amelyek legendává tették a bandát. 2003-ban is az új lemez, a Tomorrow Come Today után érkeztek az Atreyu oldalán, és bár arra a lemezre Grayék nem szívesen emlékeznek, de a koncert remek volt. 2005-ben ismét útba ejtettek minket az Amen társaságában, ekkor már beérett a nagykiadós lemez hype-ja, de még nem születtek meg a The Misery Index rockhimnuszai. 2011-ben visszatértek, és hozzánk is visszatérnek: a Boysetsfire ötödik alkalommal lép fel Budapesten. Ezúttal az amerikai, igencsak feltörekvő Letlive és a holland Antillectual kíséri el őket, hogy a Requiem és az Empire már bemelegített közönség előtt veszthessék el ‘pesti szüzességüket. Nem tudni, lesz-e valaha hatodik koncert, de aki kihagyta őket négyszer, az nem engedheti meg magának ötödször is ezt a luxust, aki viszont látta már őket, úgyis jönni fog. (JÁ)

06.15. // BRING ME THE HORIZON

Hol: Dürer Kert (nagyterem) // mikor: 19:00 // mennyiért: 5500/5900 Ft // kikkel: Architects, Deez Nuts
Kitől: Skalar Music | @ Facebook

 

És ha eddig sem érezted volna úgy, hogy 2011 nyarában lényegében a klubkoncertek is csak annyiban különböznek a fesztiváloktól, hogy nem lehet rájuk összevont jegyet venni, a Bring Me The Horizon első budapesti koncertje ezt mindenképp át fogja értékelni, hiszen a csukott szemmel is telt házasnak tekinthető koncerten épp annyian fognak kinn maradni a Facebookos jelölés mellett, ahányuknak mi majd szívesen elmeséljük, hogy milyen volt élőben ugyanabból a teremből levegőt venni, ahol Oli is tartózkodik. Amit Ádám már leírt velük kapcsolatban, ahhoz én sem tudok többet hozzátenni, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy az est folyamán fellép majd az Architects is, akik minden bizonnyal hasonló ovációnak fognak örvendeni az első soroktól, valamint mindezt a világ legnépszerűbb markethardcore-bandája, a Deez Nuts vezeti fel, akik hosszú évek alatt végképp koncertképessé gyúrták saját felállásukat és dalaikat ahhoz, hogy húszéves kor alatt minden kamaszfiú öt centivel tartalmasabbnak érezze nadrágja tartalmát. Ám ettől elvonatkoztatva is bizonyos, hogy a nyár egyik legfülledtebb hangulatú klubkoncertjére lehet számítani, úgyhogy én a helyedben szaladnék az egyre csak fogyó jegyek után, mert kintről azért nem ugyanúgy szól. (BD)

06.19. // BEAU NAVIRE

Hol: Szabad az Á… // mikor: 20:00 // mennyiért: 1000 Ft // kikkel: Reflections of Internal Rain, dUNA, Document of Forgotten Smiles
Kiktől: Itai Itai Records | @ Facebook

A Loma Prieta tavaly júniusban a nyár egyik legjobb koncertjét adta a Zappában, és bár úgy volt, hogy idén is jön az egyik legkirályabb aktív screamo zenekar, de „csak” a Punch-csal kell beérnie a fővárosi undergroundnak – ez így azonban féligazság. Egy nappal a Loma’ buli évfordulója előtt ugyanis jön a Beau Navire. Hogy ők mégis kicsodák? Egy szupergrupp Loma Prieta, Spectress és IWHACIYY (nem írom ki, akik ismerik őket, azok így is tudják) tagokból, akik nemsokára adják majd ki debütáló nagylemezüket a React With Protestnél, de már mögöttük van egy remek EP, és egy tonna split. Nagyon jó, dallamközpontú screamót játszanak elég visítós énekkel, és némi matekos kitekintéssel, nem érdemes kaotikus dolgokra vagy súlyra számítani, de például az új Touché Amoréval felveszi a versenyt az eddigi dolgaikat magasan überelő Hours. Pár felületes hallgatás után az év egyik legjobb screamo lemezéről fognak játszani a fiúk sok 90s ízzel és emlékezetes pillanattal, a koncertre ráadásul a szerb Reflections of Internal Rain is elkíséri őket, maximalizálva az élményt. Vendéglátó a dUNA és a Document of Forgotten Smiles, az új dalokat pedig itt lehet gyakorolni. (JÁ)

06.21. // SUICIDE SILENCE

Hol: Dürer Kert (nagyterem) // mikor: 20:00 // mennyiért: 3990/4990 Ft // kikkel: Bleed From Within, After The Burial
Kitől: Godspeed Shows | @ Facebook

És ha a Bring Me The Horizon jelenléte nem lenne elég, Oli után alig egy héttel jön Mitch is, hiszen a Suicide Silence aktuális Európa-turnéja ha az All Shall Perish sajnálatos kiesése miatt annyira nem is feltétlenül örvend pozitív visszacsatolásnak, attól még így is számolnunk kell a brit deathcore egyik leginkább feltörekvő alakjával, a Bleed From Withinnel,  valamint a hazánkban szintén elsőként fellépő djent-előfutár After The Buriallel. Szerkesztőségünk számára főként a Sumerian üdvöskéje tekinthető az est leginkább várt fellépőjének, hiszen ha elvonatkoztatunk attól, hogy az In Dreams nem teljesítette az előzetes elvárásokat, attól még így is biztos, hogy a morózus tördelések és a szívfacsaró gitárszólók és egyéb húrnyúzások bizonyosan megalapozzák az egész este hangulatát. Hasonlóképp a Suicide Silence is híresen durva koncertbanda hírében áll, amit a hamarosan megjelenő új lemez kiadásának ténye biztos kellő energiával vértez majd fel ahhoz a színpad innenső és onnansó oldalán egyaránt, hogy itt is mindenki megkapja, ami jár. És épp ennek szellemében lehetünk biztosak abban, hogy ezt a koncertet sem fogjuk egykönnyen elfelejteni, hiszen a hazai deathcore-csúcstalálkozó második napjával válik megfoghatóvá, hogy van élet a fesztiválokon túl is. (BD)

06.24. // GIFTS FROM ENOLA

Hol: Trafik Klub // mikor: 20:00 // mennyiért: 1000 Ft // kikkel: Képzelt Város, marionette ID
Kitől: Chromechoes Promotion | @ Facebook

2010 legjobb poszt-rock bulija egészen biztos, hogy a Gifts From Enola Szabad az Ában tartott koncertje volt: nem elég, hogy a műfaj egyik legjobb bandája teljesen lehidalt a teltháztól, de még a Népszabadság is jókat írt a koncertről! Már akkor sokan kérték, hogy jöjjön újra a banda, a közönség szava márpedig parancs, így újra hazánkba látogatnak a poszt-rock atombombázói, ezúttal pedig az Olaszországból nemrég hazatért marionette ID mellett a Képzelt Város melegíti majd be a színpadot. Hogy mit kell tudni a virginiai srácokról? Azt, hogy a poszt-rock náluk nem feltétlenül az epikus, klimaxozós, ezerszer hallott háttérzenét jelenti, nem dísznek van ott a rock: a stílus főbb elemei mellé sok indie rock társul, néhány matekos elem itt-ott, és érkeznek díszítő jellegű énektémák is, meg persze a kellő ideig kitartott témák után kellő időben érkező váltások. A kulcsa az egésznek, hogy mindent sokkal jobb arányérzékkel csinálnak, mint a legtöbb műfajbéli zenekar (példának okáért ha már ég, meg robbanás, akkor az Explosions’ lassan visszakérhetné a nekik adott leckéket), így pedig a sokszor hallott panelek nem zavaróak, hanem csak egyszerűen működnek. (JÁ)

06.27. // HATEBREED

Hol: Dürer Kert (nagyterem) // mikor: 19:00  // mennyiért: 5500/6000 Ft // kikkel: Death By Stereo, The Last Charge
Kitől: Skalar Music | @ Facebook

 

Arról, hogy a Hatebreed önmagában mennyit tett ahhoz, hogy a metalos hardcore, mint olyan, eljusson a fiatalabb generációkhoz is, konkrétan könyvet lehetne írni, de helyettem talán a legutóbbi A38-as koncert vegyes korosztályú látogatottsága, valamint a zenekar töretlen népszerűsége is alátámasztja azt, hogy a folyamat azóta nem csupán elindult, hanem jóformán ki is teljesedett. Elvégre Jamey Jastáék úgy maradtak hitelesek önmagukkal szemben, hogy közben tényleg nem is hibáztak: lemezről lemezre azon dolgoztak, hogy megtartsák a thrash-ből merített szilárd formákat, a nyers üzenetet és a hardcore lendületét, összetartozásra buzdító hangvételét, és ezt koncertjeik is tökéletesen reprezentálják. Vendégük az a Death By Stereo lesz, akinek frontembere, Efrem a színtér egyik leginkább szeretni való arca, hiszen a hobbijaként dubstep DJ-ként is működő énekes olyan szenvedéllyel áll estéről estére színpadra, ahogy azt igen kevesek bioritmusa bírná, és függetlenül attól, hogy a legutóbbi DBS-lemez nem úgy sikerült Serj Tankian kiadójánál, ahogy azt a közönség elvárta volna, a banda azt ígérte, hogy idén megjelenő új albumán ismét odacsapnak majd, ebben pedig nem is kétkedünk. Ahogy a buli hangulatában, erejében sem, hiszen ezen az estén tényleg nem marad végtag seb nélkül. (BD)

06.28. // CORROSION OF CONFORMITY

Hol: Dürer Kert // mikor: 19:00 // mennyiért: 3800/4500 Ft // kikkel: Chief Rebel Angel, Crippled Fox
Kitől: Skalar Music | @ Facebook

Ugyan a C.O.C. neve főként a kilencvenes évek southern-vonalas produktumai miatt vált igazán ismertté, vétek lenne megfeledkezni arról, hogy a nyolcvanas években indult banda annak a crossover színtérnek volt egyik legizgalmasabb formálója, amely a mai napig meghatározza a (thrash) metalhoz való viszonyulásunkat. Talán épp az akkori időszak intenzitása és féktelen káosza vezetett ahhoz, hogy a trió első blikkre ne is élje meg a kilencvenes évek okozta változásokat, ám ahogy az ekkor megkóstolt délies átvezetések később kiemelkedtek a thrash bűvköréből, úgy az első időszak kulcsfontosságú kiadványai, az Animosity és a Technocracy EP amellett, hogy önállóan is páratlan alkotások, egyben jelezték is a változás szelét, és azt, hogy a crossoverbe nem csupán belépni, hanem abból kilépni is lehet. Dühük és lendületük kétségkívül a thrash-ből táplálkozik, de mégis megvan bennük a későbbi kibontakozás csírája, amivel már akkor is egyedülállóak voltak saját háztájékukon. Ezért is örömteli, hogy az eredeti trió a nyáron megturnéztatja az előbb említett két anyag tételeit, hiszen néha nem árt, ha a nagy öregek is felveszik a kesztyűt, mielőtt a fiatal trónbitorlók elbíznák magukat saját népszerűségüktől. (BD)

06.29. // LASTING TRACES

Hol: Szabad az Á… // mikor: 17:30 // mennyiért: 800 Ft // kikkel: Wasted Struggle
Kitől: No Regret | @ Facebook

Ami az olaszoknak a The Words I Never Said, az a németeknek a Lasting Traces, hiszen egy valódi bizonyításvágytól fűtött, kellőképp alázatos és hiteles, egyben friss zenekarról van szó, amely felbátorodva az utóbbi évek érzelmekben és feszültségben gazdag modern hardcore-hangzásának előretörésén arra jutott, hogy ehhez márpedig ő is hozzá tud tenni valami olyat, amit eddig senki más. Az idén megjelenő Old Hearts Break In Isolation pedig méltán fémjelzi, hogy a srácok neve nem véletlenül jut egyre messzebb a hazai pályától, hiszen mind az egyes gitárdallamok és kiállások, mind a szükséges felpörgetések a helyükön vannak, és ez számukra mégsem a legmélyebb belső sötétséghez való hozzáférésről, hanem egy teljesen pozitív kicsengésű megnyilatkozásról szól, ami valahol ki is váltja azt az esetleges fenntartást, hogy új fordulatot nem okoznak a műfajon belül. Mindettől függetlenül az egyes szerzeményekből csak úgy sugárzik a „minden-szar-jöhet-úgyis-felül-fogok-kerekedni-rajta” mentalitás, így ha már amúgy is láttad párszor a ‘Black Dahliát, és tömegiszonyod van, valamint a napsütéses órák megnövekedett számának jóvoltából megcsörren benned is a juniticsengő, a Szabad az Á…-ban lesz a helyed egy feltehetően családiasabb hangulatú, ám épp ettől közvetlenebb modern hardcore-bulin. (BD)

06.29. // THE BLACK DAHLIA MURDER

Hol: Dürer Kert (nagyterem) // mikor: 19:00 // mennyiért: INGYEN // kikkel: The Southern Oracle, Kill With Hate, The Sharon Tate
Kitől: Skalar Music | @ Facebook

Ha definiálni kéne a legmegfelelőbb csillagállást egy koncerthez, akkor a hó végi Black Dahlia Murder koncert lenne az: adott először is az, hogy Amerika egyik legnépszerűbb death metal zenekara jön hozzánk, akiket itthon is rengetegen ismernek, ráadásul iszonyat slágeres zenét játszanak a műfajukon belül. Ehhez jön hozzá az, hogy többször is jártak már itthon (sorban: 2006, 2007, 2009, 2010 – daliás idők voltak ám), ráadásul többször is headlinerként jöttek, így a közönség tudja, hogy mekkora őrült showra számítson tőlük, és ha hozzádobjuk a tényt, hogy a zenekar új lemeze, a roppant ígéretes Ritual a koncert előtt fog megjelenni, akkor kész is egy robbanásveszély buli. A Skalar volt oly szívélyes, és a Protest the Hero kiesése után ingyenessé tette a bulit, valamint beemelte eléjük a lassan nagylemezessé váló Southern Oracle-t, a Kill With Hate-et és a Sharon Tate-et, hogy garantáltan bombasiker legyen az este. Ugyan az ingyenes belépéssel lehetnek gondok (a szél összefújja a szemetet is), de reméljük, hogy nem lesznek, ugyanis király előzenekarokkal, és egy szép kövér TBDM setlisttel, meg az utóbbi 3-4 album legnagyobb slágereivel nem lehet hibázni. (JÁ)

06.30. // RAEIN

Hol: Szabad az Á… // mikor: 20:00 // mennyiért: 1200 Ft // kikkel: Another Way, Libido Wins, Tyrell’s Owl
Kitől: Tukker Booking | @ Facebook

Ha van screamo-banda, amit szívből sajnálok, az minden bizonnyal az olasz Raein, hiszen ez a sokoldalú talján hatosfogat hiába rendelkezik páratlan dallamérzékkel és őszinteségi faktorral, ez a szép új világ valamiért mégis csak egyetlen dalról, a Tigersuitról kívánja felismerni a bennük rejtőző szenvedélyt, holott a zenekar életműve ennél jóval szerteágazóbb és minőségét tekintve sem kevésbé figyelemre méltó. Elvégre az olasz screamo, mint fogalom, önmagában is az egyik legegzotikusabb exportcikkje az ország undergroundjának, főképp ha ez többnyire olasz nyelven fogalmazódik meg, aminek dallamossága és retorikai beállításai tökéletesen lefedik azt, hogy amíg a srácok a színpadon vannak, mindenki egyöntetűen meg akarjon halni. A gyönyörtől? A fájdalomtól? Szerintem ezt a lelke mélyén senki sem tudja igazán, inkább buzog a belső késztetés, hogy márpedig ezt látni kell, főképp ennyiért, mivel ki tudja, meddig működik még a zenekar, és hogy egyáltalán valaha is visszatérnek-e. A nyár egyetlen koncertje, ahová nem azért ajánlott kosaras naciban és trikóban jönni, mert faltól falig megy a tánc, hanem azért, mert annyian leszünk a Szabad az Á… pincéjében, hogy a Tigersuit refrénje alatt a konstans levegőhiány adja majd az est legnagyobb löketét – feltéve, ha játszani fogják, mert az olasz önérzetről nyilván nem kell előadást tartanunk. (BD)

Szóval melyik koncerten találkozunk veled?
A rotálóban látható képet Maria Monge készítette.