2014. február 3.
Korábban Budai Ben kolléga kiváló összegzésében már foglalkozott azzal, hogy mennyire szereti néhány fiatal punk a ’90-es évek rockzenéjét (főleg a grunge lett menő), és már akkor is szó esett arról, hogy a 2012-ben megkezdett pihenőjéről idén visszatérő Basement milyen fontos volt ebben a retro hullámban. Az ipswichi zenekar két éve egy egy óriásit szóló album után vonult félre, de a grunge punk történetének az a lemez nem a vége, csak egy mérföldköve volt – közben és azóta valóságos színtér alakult ki a szigetországban (egyébként ez Ausztráliára is igaz, elég csak az Apart From This mellé felbukkanó Flowermouthra, Endless Heightsre és Postblue-ra gondolni). A dolgok hátterét már ismeritek az említett cikkből, úgyhogy most csak a „Basement alatti” mezőnyre koncentrálunk, a két évre üresen hagyott trón követelőire (a „trón” kifejezés talán nem túlzás ezt látva:).
Jól jelzi a kortárs brit színtér erejét, hogy pár év alatt még ebben a szűk témában is jobbnál jobb demókkal halmozták el az embereket – persze ezen nem szabad meglepődni (francokat nem), hiszen az országban nem most bukkant fel a poszt-hardcore és emo iránti érzék, már a megidézett évtizedben is olyan bandáik voltak, mint a Bob Tilton, az Understand és a Tribute To Nothing. Az ezredforduló környékén aztán jött a scene robbanás: a Hundred Reasons, a Funeral For A Friend, a Hell Is For Heroes, a Fightstar és még sok másik zenekar komoly népszerűséget is elért, és persze volt bőven underground utánpótlás is (Million Dead, The Blueprint, The Hurt Process, stb.). Sajnos mára nem csak ezek többsége, de a Jairus vezette matekos vonal is eltűnt (maradt derivátumként a Crash of Rhinos), a brit emo mégis erősebb, mint valaha.
Ha sorban haladunk, elsőként a kétfős(!) NAI HARVESTről kell szót ejtenünk, mivel a csapat már 2011 nyarán kiadott dalokat – más kérdés, hogy korai anyagaikat még sehogy sem lehet a Basementhez kapcsolni, mivel az indie emo revival őrület sokadik bandájaként indultak. Egy éve azonban az első nagylemezük olyan jól sikerült, hogy egész sokan felfigyeltek rájuk, bár továbbra sem tettek hozzá sokat a Braid és az American Football örökségéhez. A szükséges pluszt az idei, Bob Cooper által producelt HOLD OPEN MY HEAD EP hozza majd meg, és ugyan némileg lehet őket kritizálni, hogy az underground egyik trendjéről egy másikra ugrottak át, de a jó dalok (kettő már van is) elnézővé teszik az embert, márpedig sokkal jobban megy nekik ez a vonal, mint a fárasztóra játszott twinkly emo. A hype miatt egyelőre ők állnak a legközelebb ahhoz, hogy a Basement színtérvezető szerepét megkaphassák, ráadásul úgy tűnik, hogy a korábbi hangzással összeszedett közönség nagyon jól veszi a váltást. FB
2011-ben, decemberben rajtolt el a HINDSIGHTS, akik ugyan nem olyan távolról érkeztek a jelenlegi hangzásukhoz, mint a Nai Harvest, de azért a demo és Weathered 7” még egy sokkal éretlenebb bandát mutatott, mint az októberben kiadott THE THOUGHTS THAT WEIGH ME DOWN EP, ami minden tekintetben a legjobb kiadványuk, és egyben az év egyik legjobbja is. Hangulatos, erőteljes rockdalok, amelyek pont kellően hasonlítottak a Basementhez (és persze a Title Fighthoz, bár ezt talán megemlíteni is felesleges ennél a hullámnál) ahhoz, hogy Fisherék visszavonulásával a banda elnyerhesse a megérdemelt figyelmet – ha a lájkokat nézzük, ők is a népszerűbb csapatok közé tartoznak, meg is érdemlik, még a Brand New feldolgozásuk se lett rossz. Bob Cooper munka ez az EP is. FB
Márciusban a Hindsights viszi turnézni a dél-walesi FORREST.-et is, és nem véletlen ez a párosítás: nagyon hasonló zenét játszanak, igaz, ők még egy kicsit kiforratlanabbak, jobban érződik rajtuk a Title Fight mánia a 2012-es kiadványaik (egy EP és egy split) alapján. Tavaly nem érkezett tőlük anyag, így az idei lesz az ő évük, ugyanis nem egy splittel, vagy egy EP-vel, hanem rögtön egy nagylemezzel készülnek, amit már fel is vettek (csak remélni lehet, hogy legalább egy albumig a lista összes szereplője eljut majd). FB
2012 augusztusában bukkant fel a THE SINKING FEELING nevű skót csapat: cím nélküli, négydalos EP-jük leginkább a Jar előtti Daylighthoz köthető, igazi grunge-osan apatikus emo/punk volt, ami aztán a tavaly augusztusban kiadott OLD FRIENDS EP dalaira elhagyta az esetlen megoldásokat, és sikerrel hozta pl. a Citizen vagy a Safe to Say színvonalát. Egyelőre ők még nem kapták meg azt a hype-ot, amit megérdemelnének (ebben szerepe lehet annak, hogy ennek a hullámnak egyértelműen Anglia a központja, és így talán kevésbé van az underground köztudatban a nevük), de nem valószínű, hogy múlik az, ami késik. A banda amúgy klasszikus powertrió felállású, és a dobos lány is vokálozik. FB
A Hindsights/Forrest. turné southamptoni állomásán a Milk Teeth mellett a szintén „hájpra váró” kategóriát képviselő LIKE HOME is játszik, nem véletlenül: egy demo és egy split után tavaly ők is egy EP-vel járultak hozzá ahhoz, hogy a tavalyi minialbum-kínálat leginkább a ’90-es évekről szóljon (igaz, ebben németek, ukránok, ausztrálok és amerikaiak is komoly szerepet kaptak). Az I WISH YOU ALL THE BEST című, négydalos lemez is azt bizonyítja, hogy feltehetően az elmúlt évek minden brit Title Fight koncertje után alakult egy banda, de nincs ezzel semmi baj, még nagyon fiatalok, és cserébe tényleg nagyon jól hozzák a „példaképeiket”. FB
Szintén 2012 őszéén mutatkozott be a SWAN DIVE is: a bandát az a Joey Bayes hívta életre, akit a Dead Swansból és a More Than Life-ból is ismerhet a közönség, a csapat bőgőse a megboldogult Last Witnessben érdekelt Anthony Sykes, az énekes pedig egy amerikai srác, a Relapse-hez tartozó shoegaze banda, a Nothing gitárosa, Brandon Setta. Azt a háromperces felvételt egyértelműen a shoegaze uralta, amit sikeresen átmentettek egy grunge-os hangzásba a tavalyi FLY TOWARD THE SUN EP dalaiban, és így az egész sokkal érdekesebb is lett. A banda jövőjének feltehetően nem tesz jót az, hogy újra aktív a More Than Life, és hogy a Nothing nemsokára kiad egy nagylemezt az egyik legnagyobb metálkiadónál, de mivel ráértek demózni januárban, feltehetően marad idejük a projektre a jövőben is. FB
A tavaly bemutatkozó bandák áradata a CONCAVE januári EP-jével kezdődött – ez a banda is a UKHC színtérről verbuválódott, méghozzá az egyik legnépszerűbb csapat, a Brutality Will Prevail három tagja egészült ki a pár éve feloszlott Ironclad dobosával, hogy csináljanak egy szomorkás, alternatív rock/emo bandát. Nincs ebben semmi meglepő, az már az Andrew Fisher (Basement) által felénekelt, a 2012-es lemezt záró BWP dalból is kiderült, hogy bejön nekik ez a melankolikus, lassabb vonal, és ugyan érezhetően Fisherék nyomvonalán halad ez az EP, de ettől még nagyon jól sikerült ez is, és ha a zenei közelség számít, akkor ők állnak a legközelebb a Basement helyéhez. Ugyan egyelőre most az új album miatt a BWP-re fordítják az idejüket, de azt ígérték, 2014-ben sem fogják elhanyagolni a bandát. FB
Tavaly januárban tűnt fel az énekesnővel is felálló MILK TEETH is: egy év alatt szépen sorban jött tőlük egy dal, egy EP, megint egy dal és megint egy EP, a munkatempójuk gyakorlatilag gyorsabb, mint amit a brit underground fel tudott dolgozni, így egyelőre még ők is a hype előtt vannak. Persze ez nem fog késni, hiszen a SMILING POLITELY EP a 2013-as év egyik legjobb lemeze volt, az énekhang miatt különlegesnek számítanak a színtéren, ráadásul a menőség csúcsa a Taylor Madison (Daylight) által rajzolt borító – Madison egyébként a német színtér legjobbjának számító Client.-nek is csinált egy klassz fedlapot. FB
Augusztusban a FADE hozta még közelebb a ’90-es éveket: ők ahelyett, hogy a Basement, vagy a Title Fight értelmezésén át tekintettek volna a ’90-es évekre, megnézték maguk, hogy ez az évtized miért is volt olyan nagyszerű, és egy Hum, Failure, The Smashing Pumpkins és persze Quicksand hatásokkal teli bemutatkozást hoztak össze, amit a Voorheesből is ismert James Atkinson kevert, a dobok mögött pedig a számos hardcore bandában (Obstruct, Shrapnel) játszó Tom Hardwick ült. Ha nem lenne elég a zene és a borító, egy Helmet ripoff pólómintával kívánták kihangsúlyozni, hogy mennyire imádják ezeket a bandákat. FB
A legújabb versenyző a színtéren átfed a legkorábbival: a HEADROOM a Nai Harvest énekesének, Bennek az új bandája (két tag pedig a straight edge hardcore Survivalból van), és amilyen fordulatot az a csapat vett, annak fényében nem meglepő a négydalos, Bob Cooper által producelt EP világa. Ahhoz képest, hogy csak novemberben mutatkoztak be, elég fokozott körülöttük a felhajtás (valószínűleg a jó dalok és a Nai Harvest tag miatt), nagy érdeklődés fogadta a Fade-del közös bemutatkozó koncertjeiket, áprilisban pedig már az indie emo jelenleg legnépszerűbb bandája, a TWIABP előtt bizonyíthatnak, és persze ők kísérik a Citizen/Diamond Youth brit turnéját. FB
