Rockmaraton útikalauz 2013.

Tavaly abban a hitben voltunk, hogy az ott és akkor az utolsó Rockmaraton fesztivál lesz, de mindenki nagy örömére idén a helyi önkormányzat támogatásával újra megrendezésre került Pécs No. 1. metál eseménye és ezt olyannyira komolyan vették a szervezők, hogy mind a fesztivál előadói, mind az eseményez dukáló felhajtás bőven übereli a tavalyi éveknél megszokottakat. Ennek függvényében pedig minden bizonnyal az összes idei látogató élete legjobb Rockmaratonján fog részt venni jövő hétfőtől szombatig. Sajnálatos, hogy mindezt a "trafiktörvény" miatt a Hegyalja fesztivállal egyszerre tudjuk csak megtenni. Most azonban vegyük végig azt az öt szempontot, amit feltétlen mindenkinek tudnia kell a fesztiválról és ez arra ösztökélje, hogy lefáradjon, jól érezze magát és utána ne emlékezzen semmire.

ROCKMARATON HANGULAT

A rutinos fesztivállátogatók tudják, hogy ahány fesztivál, annyi hangulat, hiszen a közönség és a fellépők függvényében az egész eseményt átjáró légkör mindig változik és folyamatosan alakul. A Rockmaraton sokáig a metal hagyományosabb ágát volt hivatott képviselni, de az utóbbi években, ahogy ugye tavaly már Carnifex és Origin koncertek is voltak egyre jobban előtérbe kerülnek a modern csapatok és ezzel együtt a modern látogatók, amit minden bizonnyal maguk a szervezők is jól látnak. A változatosságból adódóan pedig különleges és baráti módon tudnak megférni egymás mellett a Pokolgép és After the Burial rajongók, hiszen a Malomvölgyi Arborétum hűs lugasai és maga a völgy, amiben az egész fesztivál elterül, olyan hangulatot hoz magával, ami még a legfeszültebb karaktereket is megnyugvásra inti (arról nem is beszélve, hogy jövő hétre elég masszív lehűlést mondanak, tehát senki nem fog megfőni az előtte headbangelő túlsúlyos Kalapács rajongó lobonca alatt). A Rockmaraton nem az a fesztivál, ahol feszülni kell – ez mondjuk a korábbi hagyományaiból egyértelműen fakad is – hanem sokkal inkább az, ahol tényleg őszintén engedheted el magad, akár annyira, mint még soha. És ez nem fog zavarni senkit. Maximum téged utólag.

ÁRAK ÉS PÉCS

Ugye maga a fesztivál Pécstől délre terül el, de azoknak, akik esetleg napközben nem csupán heverni akarnak a földön, érdemes lesz belátogatni a városba is, ugyanis a lassan kétezer éves település több, mint izgalmas színfolt lehet két berúgás között: az Ókeresztény sírkamráktól a Csontváry Múzeumig. Nyilván persze mi is tisztában vagyunk azzal, hogy a ‘maraton nem az a fesztivál, ahova a művelődés iránti őrült hajsza sodorna minket, így tanácsoltuk is az eseményt támogató Pécsi Önkormányzatnak, hogy minden fontosabb kulturális pontnál rejtsenek el két hordó behűtött Kőbányait mindennap. Reméljük így a fesztiválozók is jobban érdeklődnek majd a kulturális örökségeink iránt. Hogy mi szól még a Rockmaraton mellett? Az árai. Egyértelműen a legolcsóbb fesztivál pedig hat teljes napról van szó (ugye június 24-től 30-ig), hiszen korábban (azaz egész e hó elejéig) mindössze 6990 forintért lehetett megváltani a bérletet, de aggodalomra semmi ok azóta is csupán háromezer forinttal ment feljebb az ára, ami barátok között is csekély összeg ennyi külföldi fellépőért cserébe. Mi olcsó még? A sör. Bevinni ugye csak bontatlan ásványvizet lehet, de nem gond, ugyanis a sör se megy odabent 300 forint felé, ami a minden délután megrendezésre kerülő vizespóló verseny nézőterén ücsörögve több, mint kellemes szórakozást biztosíthat.

FELLÉPŐK: A MODERN CSAPATOK

Ahogy említettem, a modern csapatok is egyre nagyobb szerepet kapnak a fesztiválon, amit mindenki örömmel vesz tudomásul és ennek a változásnak a NuSkull.hu is részese. Idén első helyen mindenképpen az After the Burial nevét kell, hogy megemlítsük. Aki két éve látta őket a Suicide Silence előzenekaraként tudja, hogy amit ezek a srácok művelnek élőben az több, mint professzionális. Korunk legtehetségesebb zenekarai között kell velük számolni, akiknek a dalok komplexitása ellenére élő erejük vehemensebb, mint bárkié a műfajban. A csúcspontjukat jelentő Rareform lemez legsúlyosabb dalai, az In Dreams legnagyobb slágerei és minden bizonnyal az új lemez előfutárai is fel fognak csendülni a fesztivál első napján, amit mi No. 1. helyen ajánlunk az összes látogató számára. (10) Velük párba állítva a hazánkban már kétszer is járt Veil Of Maya neve, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül: ha kíváncsi vagy, mik azok a bonyolult ritmusképtelek és tudni akarod, hogy kedden mi lesz a legjobb program a fesztiválon, akkor egyértelműen látnod kell őket. Tavalyi nagylemezük (Eclipse) az eddigi legnagyobb sikerük volt, de minden bizonnyal a teljes életmű legjavát fogják átélni az érdeklődők Marc Okuboéktól. Tilos nem ott lenni! (9) Kedden a nagyszínpadon rögtön utánuk fog a deszkákra állni a tévesen vátesz szerepet magára húzó Scott Vogel újra erőre kapott csapata, a – a hardcore reneszánszban egyértelműen nagyon elemében lévő – Terror is. 2010-es Keepers of the Faith című lemezükkel a köztudatba száz százalékos lendülettel visszatérő zenekar pályája azóta egyre csak felfelé ívvel és nem úgy tűnik, hogy nagyon meg akarna állni. Idén jelentették meg Live by the Code című új anyagukat, ami továbbra is erőtől duzzad és ennek élőben lesz leginkább foganatja, ahol egymás vállán felkapaszkodva igyekszik majd minden rajongó közelebb jutni a mikrofonhoz. Reméljük, a biztonsági szolgálat bírja majd az iramot. (7) A hardcore rajongók aznap azonban egy másik felejthetetlen élményben is részesek lehetnek: itt az Alpha & Omega zenekarra gondolok. A Los Angeles-i csapat a tagcserék és a tengerentúli turnék után találta meg igazán a saját hangját a Leeway, valamint a névihlető Cro-Mags rajongóinak legnagyobb örömére. Ezt a tényt a Bridge Nine Records is felismerte, így júliusban már itt jelenhet meg a banda második nagylemeze, a No Rest, No Peace, aminek lényegében az előzetes lemezbemutató turnéja jut majd el a Malomvölgybe június 25-én. (8)

FELLÉPŐK: A HAGYOMÁNYOSABB ZENEKAROK

A fenti bekezdéssel szembeállítva feltétlen végig kell mennünk a hagyományosabb hangzású zenekarokon, akik nem ma kezdték, de többnyire most is ugyanolyan elánnal képesek koncerteket adni, mint fiatalabb társaik is és nevükhöz nemcsak egy vagy két nyári sláger köthető. A német thrash metal szentháromság legmarkánsabb elöljárónak számító Kreator neve az első, amire egyből fel kaphatjuk a fejünket, hiszen a thrash újjáéledéssel ismét magára találó csapat 2001 óta folyamatosan ontja magából a himnuszokat hitelesen és nagyszabásúan, ahogy mindig is kellett volna. Csütörtökön, aki ott lesz, egész biztosan magára húzza a germán harci jelmezét, hogy együtt meneteljen Mille Petrozzával a csaták csatájába. (8) Ha a Marduk és az élő teljesítménye szóba jön, akkor általában a változó jelző az ami újra és újra felmerül, de aggdalomra semmi ok, ugyanis a 2006 óta állandó tagsággal bíró svéd black metal legenda az utóbbi időben nem hogy magára talált, hanem egyenesen reneszánszát éli és legutóbbi, Serpent Sermon című nagylemeze is tíz éve a legerősebb Marduk korong volt, így okkal bízhatunk abban, hogy egy emlékezetes és minőségi fekete misét celebrálnak majd nekünk Evilék. (7) Az 1979-ben alakult oi! punk rock The Business hétfőn fog nagykoncertet adni a Soproni Nagyszínpadon, így a punk szellemiség már idősebb hódolói is kedvükre élhetik át újra a csapat legnagyobb slágereit élőben, de a fiatalok számára is minden bizonnyal lesz ott még mit tanulni. (6) Az idei Rockmaraton utolsó nagy dobása egyértelműen az 1995 óta jelenlevő, progresszív megoldásokban gazdag Evergrey überdallamos metalja lesz, amit a hazai koncertlátogatók már jól ismerhetnek, ugyanis Budapesten kétévente rendre feltűnnek és bebizonyítják, hogy velük még mindig számolni kell. Most végre a Rockmaraton is sorra kerül. (6) Nem mehetünk el szó nélkül továbbá a Sick Of It All fellépése mellett , ugyanis a hardcore legendák jó ideje nem voltak hazánkban, így már illett, hogy a Koller fivérek ismét előszedjék gigantikus életművük legnagyobb himnuszait, amelyeket majd megállás nélkül kell végigmosholnia mindenkinek, ugyanis ha valaki látta már őket tudja, hogy ott nincs megállás. Sláger sláger hátán és circlepit circlepit után. Kihagyhatatlanok! (8) És végül, de nem utolsó sorban megemlítjük a folk megoldásokban gazdag orosz Svartsotot és az Eluveitie fellépését.

NUSKULL PIT

A tavalyihoz hasonlóan idén is saját sátrunk lesz a Rockmaraton Fesztiválon: a NuSkull Pit egy picit nagyobb lesz, sőt, egy kisebb színpad is tartozik majd hozzá (csak hogy könnyebben menjen a stagediving!), ám ettől függetlenül kordon továbbra sem lesz, a kitartó figyelmetekért cserében pedig igyekeztünk a lehető legszínesebb és legszínvonalasabb programmal kedveskedni Nektek. És hogy kiket láthattok majd? A színpad vendége nem más lesz, mint a Sumerian Records büszkesége, a fentebb már méltatott After The Burial: ők már az első napon megalapozzák a hangulatot, nem is beszélve a srácok hazai vendégeiről, a The Southern Oracle-ről, az Another Dawn Comesról, a The Banishedről, a Stubbornról és a napokban új dallal jelentkezett Till We Dropról. Emellett a színpadunk tiszteletben tartja majd azt, hogy olvasótáborunk és közösségünk java része a Veil Of Mayát és a Terrort nézi majd meg igazán szívesen, így mindkét bulira nálunk melegíthettek majd be a The Last Charge-nak, a Don Gattónak, a Sleeplessnek, az Octahednek és a Blizardnak köszönhetően, nem is beszélve a Los Angeles-i Alpha & Omegáról, akik három év után látogatnak ismét Magyarországra. Az ezt követő nap a Sick Of It Allra való hangolódásról fog szólni, így a műfaj hazai nagy öregjei adják majd egymásnak a stafétát: Eger és Savaria Colonia találkozik majd, ennél többet pedig aligha akarhatna bárki is. 27-én kicsit metálosabbra vesszük a formát: az Insane, a Cadaveres, a Nadir, az Orient Fall és a Tesstimony gondoskodik majd a Rockfateri zúzamaráról, míg az azt követő napon a hardcore/punk színterünk fiatal generációjának krémje, a Wasted Struggle, a Hanoi, a Cult of Grace, a Black Hourglass, és a The Talking Horse gondoskodnak majd az alaphangulatról, míg az utolsó napon a punk és a rockabilly szerelmeseinek kedveskedünk, élen a Kozmosszal és a Hellfreaksszel. Itt a NuSkull Pit teljes programja: