2018. január 30.
Január van, túl vagyunk egy újabb éven, ami alatt megint rengeteg minden történt, megint rengeteg jó vagy kevésbé jó zene jelent meg, és a NuSkull szerkesztőségben úgy gondoltuk, a tavalyi kimaradás után ideje ismét összeszedni az előző év legerősebb kiadványait. Legnagyobb örömünkre a hazai színtéren is egyre nagyobb számban születnek kiváló produkciók, így a külföldi felhozatal objektív értékelésének egyébként is lehetetlen feladatát elengedve inkább az itthoni termésben néztünk szét a lehető legalaposabban. Nyilván mint általában semmit, ezt sem kapkodtuk el, de így január utolsó napjaira végre összeszedtük a tavalyi toplistáinkat, most pedig meg is mutatjuk, szerintünk mik voltak 2017 legjobb hazai kislemezei.
Mivel a kislemez, mint formátum, főleg a hardcore-színtér jellemző megjelenési formája, így a lista is meglehetősen punkközpontú lett, ugyanakkor a maga nemében mégis változatos: a 15 helyezett között előfordul minden a kérlelhetetlen grindtól az fülbemászóan dallamos csapatokig, de akad néhány remekül sikerült metalcore-anyag, némi thrashcore, sőt, még atmoszferikus black metal is. Vágjunk is bele!
A manapság itthon még mindig túlsúlyban levő *core zenék tengerében kiváltképp üdítő volt az egyszemélyes Hænesy tavalyi atmoszférikus black metalos merengése, amit sejtelmes és vészjósló témái mellett a nagybetűs hangulata adott el és egyben emelt ki a tavalyi termésből. A 2017-ben indult projekt az As Karma Bringsben gitározó Sándor Henrik mostohagyermeke, kinek a sötét erdő legmélyére vezető lépései épp oly határozottak és valóságosak, akárcsak a halandóság. A Mortals modern megszólalásba ágyazott black metalja az az irány, melyet itthon kevés zenekartól hallhatunk, pedig a visszajelzések alapján igény bőven lenne rá. (Simon)
A Warren szeptemberben dobta ki újabb keserű, húzós kislemezét, a soron következő római számokkal címzett dalaival. Míg a bemutatkozó demókon a fővárosi punkbanda az egyes tételeken belül egyszerre operált magyar és angol nyelvű dalszövegekkel is, addig ezúttal 2-2 teljesen magyar és angol számot kaptunk az intro után. Rövid és velős dalok, egyszerűen megvan bennük az X vegyszer, amit a srácok élőben is át tudnak adni. (Hegedűs Rita)
Egyre több itthon az olyan zenekar, amely már bemutatkozó anyagával felkerül a hazai underground térképére. Ez különösen elismerésre méltó az ország egyik legnagyobb városában, Szegeden, ahol rengeteg zenekar van, de ahhoz képest kevés kiemelkedő csapatot találunk az underground színtéren belül. A szegedi és makói illetőségű Kimondhatatlan viszont rögtön az első kislemezével friss színfoltja lett a hazai dallamos hardcore/poszt-hardcore-szcénának. A két korábbi próbálkozás (Chasing Rainbows és Sudden Idea) kisebb átalakulásával született banda a Folytonosság című anyaggal végre megtalálta azt az irányt, amelyen tovább akarnak haladni, a magyar nyelven megszólaló dalok pedig továbbra is bizonyítják azt, hogy igenis lehet jó dalszövegeket írni ékes anyanyelvünkön. „Kimondhatatlanul” várjuk a folytatást! (Kiss Tamás)
Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy a kiskunhalasi Jack a maga mocskos grindcore-jával évről-évre mennyire kiemelkedik a hazai mezőnyből. 2016-os Neurózis albumukkal eddigi legegységesebb anyagukat mutatták be, és a folytatására sem kellett szerencsére sokat várni: tavaly a banda az ausztrál Meth Leppard legénységével közösen adott ki egy splitlemezt. Az új anyag hatszámos, majd’ 7 perc lemezhosszúságú, de alighanem nem is kell ennél több, ezekben a dalokban minden benne van, amit szerethetünk a stílusban. A crossover témákkal megfejelt sötét valóság ismét húsba vág, akárcsak a zenekar egész munkássága, mely több mint két évtizede nem hagy élni. Baszogat és ösztökél, hogy csak akkor leszel igazán szabad, ha összeroppantod legbelül a rácsokat. (Simon)
Hazánk progresszív metalcore-üdvöskéje, a Silent Homes szépen fejlődik. Az egyszemélyes szobagitár-projektből teljes zenekarrá alakult csapat második kislemeze jóval kiforrottabb az előző anyagoknál, miközben a srácok egy kicsit komorabb hangulat felé vették az irányt, amit a borító is tükröz. A hangulatváltás talán annak is betudható, hogy Mede György fő dalszerzőnek Nógrádi Zoárd basszer is besegített a számok írásába. Az Eternal Dream hat dala kellően változatos, de mégis egységet alkot, a gitárosok szerencsére nem vesznek el a húrnyűvésben, így nem válnak unalmassá a dalok, és a lendület is megmarad az EP végéig. Jó úton halad a csapat, csak így tovább! (Kiss Tamás)
A nyíregyházi Lost in Capital is azon hazai zenekarok közé tartozik, akinek jót tett egy zenei irányváltás: a kezdeti sötét metalcore-szárnybontogatások helyett „a megőrülés mellé egy bulisabb hangulattal” és magyar dalszövegekkel céloztak be egy új irányt. Pofátlanul fülbemászó refrének, kreatív gitárjáték, bivalyerős megszólalás és a Stubborn-torok Halák Árpival maxra húzott 4400 című dal, a zenekar eddigi csúcsteljesítménye az, amit az Évszakot öltök című anyagon imádni lehet. A csapat tavalyi házibulilemeze mindenképpen a legjobbak között említhető, mi már csak abban reménykedünk, hogy a srácok tovább haladnak ezen az úton, és egyre mélyebbre ereszkednek a keserédes buli magába szippantó mocskában. (Simon)
Annak ellenére, hogy a Crippled Fox tagjai pályafutásuk alatt már több mint kétszáz számot írtak, nem nehéz eldönteni, hogy a srácok visszatérő lemeze a banda eddigi egyik legjobban sikerült anyaga lett. A thrashcore hazai lángoszlopai szimplán csak Thrashcore Is Back címmel egy olyan erős, változatos és egyedi lemezt adtak ki, melyre régóta sokan vártunk, a Fuck Choreography Hardcore Dancing című tétel pedig mind mondanivalóját tekintve, mind zeneileg a banda egyik csúcsa. Olyan erős váltások, thrashes húzások és zakatoló témázások vannak az egész anyagon, hogy fejünk ütemes bólogatása mellett már csak a farmerdzsekink után tudunk nyúlni. A baromi agresszív, tolakodó és a korábbiakhoz képest változatosabb gitártémák és a Tom Araya-worship mellett mindenki a maximumot hozza az anyagon, a srácok ezért is örvendenek még mindig töretlen sikernek országhatáron innen és túl is. (Simon)
![liberalyouthlive[1]](http://nuskull.hu/wp-content/uploads/2018/01/liberalyouthlive1.jpg)
A hazai hardcore-színtér megkerülhetetlen bandája, a szombathelyi Liberal Youth tavaly kiadott kislemezével újra megmutatta, hogy a több mint két évtizede létező zenekar még mindig maximális lángon ég. Az Eddig minden rendben… társadalomkritikus attitűdje a régi, a lendülete viszont friss, a mondanivalója pedig aktuálisabb mint valaha. A hétszámos anyagon a legendás Trottel zenekar énekesnője, Asztalos Ildikó is hallható, akivel a Liberal’ az év második felében egy közös kislemezt is kiadott az anarcho punk és a hardcore csodálatos nászaként. Mint ahogy a listánkon szereplő zenekarok nagy részéről elmondható, itt is érdemes megjegyezni, hogy az album zenei részét a kiváló grafikus körítés koronázza meg. (Simon)
Újabb hardcore punk-kiadvány következik: a fővárosi Tragic fiatal csapata második kislemezét adta ki tavaly. A tőlük megszokott dühös, kiábrándult mentalitást ezen az anyagon is prímán hozzák a fiúk, magyar szövegeik és dallamos riffjeik közben nem véletlenül juthat eszünkbe a Hanoi zenéje, aminek nyomatékot is adva Szabó Pétert hallhatjuk közreműködni a Reményvesztve című dal megkoronázásaként. A lemez sodró és gyors, a végéig sem lankad a lendület, erős anyag lett a Nincsen irány, nincsen támasz, még ha egy koszosabb megszólalás jobban is állt volna neki. (Hegedűs Rita)
A Dryvia igen magasra tette a lécet a 2014-es bemutatkozó nagylemezével, így adott volt egy bizonyos elvárási szint velük szemben, amit az egri csapatnak sikerült ismét megugrania. A srácok a Vaksötét dalaival elhagyták a dallamos hardcore-jegyeket, és ahogy az EP címe is mutatja, egy sötétebb, súlyosabb, valamint technikásabb irányba fordultak, ugyanakkor a Heartsick rendkívüli változatosságához képest egy egységesebb, letisztultabb anyagot raktak össze. Különlegessége a címadó, magyar nyelvű dal, amiben Menyhárt Tamás „Menyus” festőművész is közreműködik – egy váratlan és érdekes húzás volt ez, ami jól sült el. A zenekar tavaly nyáron „szünetre” vonult, bár a tagok új zenei mozgolódásai alapján úgy tűnik, hogy sajnos végleges lesz a pihenő, de ne legyen igazunk! Ha ez mégis beigazolódna, akkor a Vaksötét után különösen nagy kár lenne a csapatért. (Kiss Tamás)
Ahogy az A végén majd mindenki egyedül marad… márciusi megjelenésekor is megírtuk: az egri nemecsek zenekar ezzel a produktummal jó előre lefoglalta a helyét a 2017-es hazai toplistánkon, és valóban így is lett. Mint tudjuk, Eger régóta termeli ki magából a kiemelkedő hardcore/punk zenekarokat, amit a tavalyelőtt indult banda újra beigazol. A srácok úgy vágatnak végig az egész anyagon a pörgős, feszes témákkal, hogy a figyelem egy pillanatra sem lankad, a dalszövegek pedig akkorát ütnek, hogy az anyag hallgatása után akár még órák elteltével is azon kapjuk magunkat, hogy az jár a fejünkben és csak úgy skandáljuk: „a mai gyerekeknek az a nagy gondja, hogy soha nem tapasztalták meg az igazi telet / mikor együtt mind így összefagyva vártuk hogy jöjjön végre a kikelet.” (Kiss Tamás)
A Látóképek című nagylemez után a Hanoi ismét egy olyan anyagot tett le az asztalra, amin tátott szájjal ámultunk. Sokakat meglepetésként érhetett a debreceni fiúk új, rockosabb, dallamosabb vonala, ami egy váratlan húzás volt a részükről, ennek ellenére teljesen jól sült el. A dalok ugyanúgy egyaránt dinamikusak és azonnal fülbemászóak, mint az eddigiek, Szabó Péter frontember szövegei pedig továbbra is kellően súlyosak és hangzatosak. Nem csoda, hogy a koncerteken mindenkinek rögtön a mikrofonra „fáj a foga” – nem mintha eddig is máshogy lett volna. És ugye mindenkiben felmerült a kérdés, hogy mit ad vissza a világnak? (Kiss Tamás)
A két korszakalkotó hazai banda, a New Dead Project és a The Idoru romjain alakult Poison Alley tavaly második kislemezét adta ki, mellyel természetesen ezúttal sem nyúltak mellé. Hogy is tehették volna, hiszen amihez Bödecs Andrisék érnek, az arany lesz. A Flowers of Evil EP-n a srácok ismét megmutatták, mi az, amit a dallamos punk rockban annyira szeretni lehet: méregerős énekteljesítmény, ragadós, meglepően komplex és kreatív gitárjáték, mindez a dallamosság és a punk feszesség határán egyensúlyozva. A sokat próbált zenészeknek természetesen az élő teljesítménye is kiemelkedik az itthoni mezőnyből, már csak ezért is jósolunk a bandának fényes jövőt, a lehetőségek bőven adottak. (Simon)
Nagy várakozás előzte meg a Harmed debütáló EP-jét, amely kihagyhatatlan az idei listából, hiszen a budapesti csapat ördögi atmoszférával átitatott metalcore-ja egyből az egyik legígéretesebb hazai brigáddá avanzsálta őket. Nem véletlenül, mivel – egy villámgyors intrót leszámítva – a 4 dalban a folyamatos bólogatás mellett egyaránt biztosítják az idézhető sorokat („God never speaks and he never listens!” – Speechless/Deaf), a stílusos hangulatkeltést (Vetus), a 2017-es év áltimét metálkór-slágerét (605) plusz az arcba taposó, zs-re hangolt mocsokbrékdáunok abszolút királyát (Not Myself), melynek koronáját Spicze Levente hisztérikus vokálja teszi fel. A Harmed azonban nem csak hogy decens teljesítményt nyújtott – melyet a külföldi premier és sajtóvisszhang is egyöntetűen bizonyít –, de máris felismerhető zenei jegyeikkel, magabiztos megszólalásukkal és vérprofi hozzáállásukkal azt sugallják, hogy pontosan tudják mit csinálnak és hogy készen állnak megugorni azt a bizonyos, saját maguk által magasra helyezett lécet is. (Korpusz Ádám)
És végül elérkeztünk az abszolút győzteshez, aki nem más, mint a fővárosi Touch. A DC-i hatásokkal felvértezett hardcore-banda nem csak a saját stílusában tarolta le az egész tavalyi mezőnyt, hanem a Rearrangement című kislemezzel egy meglepően friss lökést adtak a hazai színtérnek és egyben szintet is léptek egy magasabb ligába, a profik közé. Az eszelős gitártémák, a hibátlan építkezések és váltások egyedi lüktetést kölcsönöznek az anyagnak, életre eltve az egész albumot, az Olivier Packolet (Not Afraid, truexcolors) közreműködésével írt Growing Consciousness-szel pedig a tavalyi év egyik legjobb dalát követték el a srácok. Teljes mértékben nemzetközi színvonalú hazai megjelenés, amit mi sem bizonyít jobban, mint a külföldi turnék többek között a Defeater társaságában. Innen is a legjobbakat kívánjuk a srácoknak, csak így tovább! (Simon)
Szóval ezek voltak a NuSkull szerkesztősége szerint 2017 legerősebb hazai kislemezei. Ezúton is gratulálunk mindenkinek, holnap pedig – ha minden igaz – jövünk a legjobb nagylemezekkel!
