Záhony Unplugged Project @ Mappa Club

Záhony Unplugged Project

Mappa Klub, Budapest – 2010.02.24. (szerda)


Úgy tűnik, hogy a három héttel ezelőtti, első személyes találkozásom a Záhony Unplugged Projecttel nemcsak hogy nem volt az utolsó, de a jelek szerint havi rendszerességűvé vált. Hiszen a banda minden hónapban fellép a Mappa Clubban, aminek ezúttal én is elégedett részese voltam.

A nyolc óra körüli érkezésünk idején jóformán senki sem tartózkodott még a helyszínen, de aztán szép lassan megkezdődött a beállás is és az emberek is elkezdtek szállingózni. Habár olyan tömeg azért nem gyűlt össze mint a Delíriumban, de végül azért itt is elég szép számban képviseltette magát a publikum. Az előzenekar nevét sajnos elfelejtettem, de annyit érdemes tudni róluk, hogy szintén feldolgozásokat prezentáltak egy női vokalistával az élen. Hmmm… ismerős a sztori? Nos igen, kísértetiesen hasonlóan alakultak a dolgok mint a múltkori bálon. A bemelegítő zenekar funkysabb megközelítésben tálalt jópár örökzöldet, az összhatás pedig engem egyébként az azóta már megboldogult Insipid zenekarra emlékeztetett. Műsoruk inkább háttérzeneként funkcionált, legalábbis számomra. Ahogy három hete, úgy most is a ZUP előadása volt persze az első számú célpont.

Tíz óra után nem sokkal pedig ki is vonult a deszkákra a Záhony Unplugged Project akik rögvest belecsaptak a jóba a Sitting Waiting Wishing-gel (Jack Johnson), amit aztán a Sweet About Me (Gabriella Cilmi) követett:

Szerencsére nem csak a sorrenden variált a csapat, hanem már 1-2 frissebb szerzemény is tálalásra került az este folyamán. Ilyen volt például a Save Tonight (Eagle Eye Cherry) és a Dancing in the Moonlight (Toploader) után felcsendülő vadonatúj Korn átirat, a Twisted Transistor

Habár a Korn legutóbbi két stúdiólemeze számomra már nem sok vizet zavar, de azt hiszem ilyen előadásban bármikor bármelyik szerzemény levenne a lábamról.

A koncert hangzása ezúttal nem volt annyira kifinomult, többször is recsegett például a hangfal, de ez mondjuk a legritkább esetben írható a zenekar számlájára. A múltkori beszámolómban nem fukarkodtam a pozitív jelzők használatával, így aztán most egy kicsit bajban is vagyok, hogy ezúttal mivel is illessem a produkciót, hiszen lényegében bemásolhatnám ide az abban leírtakat. Ezt persze nem teszem, helyette álljon itt egy lista az eljátszott dalokról:
Good Excuse (John Butler Trio), I Want It That Way (Backstreets Boys), Hey-Ya (Outkast), Overload (Sugababes), Black Horse and the Cherry Tree (KT Tunstall), Heaven is a Halfpipe (OPM), Feel Good (Gorillaz), Womanizer (Britney Spears), My Way (Limp Bizkit), Beggin' (Madcon), I Kissed a Girl (Katy Perry), Breakfast at Tiffany's (Deep Blue Something)

Amint azt láthatjátok, ismét kitett magáért a csapat. Ritkán szokott olyasmi történni velem koncerteken, hogy csak úgy elrepül egy óra és még további dalok tucatjait kívánnám az adott produkcióból. Márpedig itt pontosan ez történt. Arról nem is beszélve, hogy azért túl sok idő nem telt el a legutóbbi buli óta, de hát a jóból ugye sosem elég. Katarzis a köbön.

Adós vagyok még az új tagok bemutatásával: Pásztor László kezeli a négyhúrost, Ferencz László pedig a dobok mögött foglal helyet. A tökéletes összhang, a felhőtlen fesztiválfeeling pedig ezúttal is belengte a helyet. Ha legutóbb azt írtam, hogy Krisztina előadásmódja beragyogta az egész koncerttermet, akkor most azt kell mondanom, hogy valósággal felrobbant a Mappa Club! Nem akarok nagyon elmenni nyálasba, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy egy igazi tünemény a Kriszti. :)

A ráadás végül határozottan feltette a pontot az i-re, hiszen jött Kozsó, azaz a Szomorú szamuráj

és az elmaradhatatlan Freak On a Leash a Korn-tól. Így aztán fél 12 magasságában ismét egy felejthetetlen élménnyel gazdagodva csettinthettem egyet, hogy „ez igen”. A rendkívül ígéretesnek hangzó zenekari házibulit viszont ezúttal ki kellett hagynom, mivel másnap reggel már indultam is Bécsbe, egy egészen más jellegű koncertre… :) Azért remélem lesz majd még rá lehetőségem valamikor a jövőben.

Én már kiváltottam az örökös ZUP klubtagságimat, és Te???
Találkoz(z)unk ugyanitt március 31-én!

A koncerten készített képeket itt nézhetitek meg.