2010. február 17.
Delírium Pub, Budapest – 2010.02.11. (csütörtök)
Korábban még csak nem is hallottam a Delírium Pub-ról, de szerencsére egy teljesen korrekt kis klubról van szó, ahol fél kilenc magasságában még mindig csak lézengtek az emberek. Ennek ellenére a kilenc órási kezdésre jóformán zsúfolásig megtelt a hely. A 700 Ft-os belépőjegyet pedig rögvest be is cseréltük egy jófajta seritalra, az utunkat pedig a koncertterem irányába vettük.
A számomra teljesen ismeretlen Make Some Noise törte meg a csendet, akik szintén feldolgozásokkal operáltak, ugyancsak egy hölgyeménnyel a mikrofon mögött. A csapat érdekessége, hogy egy dj is tevékenykedik a számokban, aki ha épp nem a szkreccseléssel van elfoglalva, akkor mikrofont ragad és vad rappelésbe kezd. A hangzás nem volt valami túl erős, a dob pedig különösen zavaróan rosszul szólt. Nem igazán állt össze kerek egésszé számomra a produkció, így aztán pár számot követően inkább a pultnál, illetve a csocsóasztal környékén múlattam az időt…
Majd 10 óra körül újra befelé vettem az utam és igyekeztem minél előnyösebb pozíciót elfoglalni a ZUP kezdésére, aminek aztán csutka első sor lett a végeredménye, haha. A tagcseréket illetően annyi történt, hogy új dobossal és basszerral működik a banda, valamint Kovács Tamás énekes nélkül. Viszont a produkció rovására cseppet se ment a dolog, hiszen lényegében a legelső hangoktól a körülbelül másfél órával későbbi záró akkordokig folyamatosan futkározott a hideg a hátamon és lényegében teljes katarzisként éltem meg a fellépésüket. A "nem metal" kategóriában egyik új kis kedvencem, Gabriella Cilmi Sweet About Me-je indította a programjukat én pedig széles vigyorral „zúztam” végig a nótát. Ami rögtön elsőre feltűnt, az a hangzás minőségi javulásában nyilvánult meg. Ebben mondjuk nagyon nagy szerepet játszott a dobos srác iszonyatosan pregnáns játéka, aki annyira feszesen hozta az alapot, hogy öröm volt hallgatni/nézni. Ráadásul mindezt olyan lazasággal vezette elő, hogy már-már a pofátlanság határait súrolta! :) A basszusgitáros (aki folyamatosan besegített a vokálokba is) játéka is remekül illeszkedett a dalokba. A ritmusszekció tehát úgy néz ki, sikeresen túlélte a változást, ugyanakkor a zenészek kilétét számomra továbbra is homály fedi, de nyilván előbb-utóbb majd a zenekar honlapján hivatalosan is be lesznek mutatva. Kiss Ferenc billentyűs ugyan jóformán végig ki volt takarva (a bézer által) a színpadon, de ennek ellenére az ő játéka sem nevezhető elhanyagolhatónak. Egy cseppet sem. Ugyanakkor az est fénypontja egyértelműen a Farkas testvérpár volt. Krisztina végig gyönyörűen énekelt, előadásmódjától pedig csak úgy ragyogott az egész terem. Farkas János pedig az akusztikus gitárt és a legkülönbözőbb pengetős hangszereket nyúzva énekelte végig megint csak hibátlanul az estét.
A folytatásban érkezett a Drive az Incubus-tól, majd a Womanizer Britney Spears-től.
A várva várt Korn felolgozás előtt még elhangzott a Toploader – Dancing in the Moonlight és az Outkast – Hey-Ya. Majd jött a Freak On a Leash, amihez felhívták a színpadra az ex-énekes Tamást is, így aztán igazán teljessé vált a dal. Mondjuk a papírlapról olvasás kicsit levett a nóta összértékéből, de ez legyen a legnagyobb bibi az egyébként valóban hiba nélküli koncerten.
Nehéz lenne kiválasztani egyetlen dalt, hogy melyikre volt a legnagyobb ováció, de minden valószínűség szerint a már beállásként is eljátszott Backstreet Boys legenda, az I Want It That Way ott lenne a dobogón. Egyszerűen zseniális volt. A dalok pedig csak úgy záporoztak egymás után: Eagle Eye Cherry – Save Tonight, Sugababes – Overload
Rendkívül szimpatikus, ugyanakkor vérprofi koncertet adott a Project, mindezt tanítani való közvetlenséggel és jófejséggel körítve. Remélem még sokszor lesz részem ZUP buliban, valamint azt is, hogy a tagcserék ellenére továbbra is tartani tudják ezt az elképesztően magas színvonalat, amihez én sok sikert kívánok Nekik!
