Záhony Unplugged Project @ Delírium Pub

Záhony Unplugged Project, Make Some Noise

Delírium Pub, Budapest – 2010.02.11. (csütörtök)


A Záhony Unplugged Project-re teljesen véletlenül, youtube-os kalandozásaim során leltem rá bő egy évvel ezelőtt és habzó szájjal tekintettem meg a Freak On a Leash akusztikus átiratát, majd persze az összes többi feldolgozást, amit csak találtam az ő előadásukban. Így aztán igencsak megörültem a koncertjüknek, aminek időpontját azonnal be is véstem a naptáramba. A honlapjukra vetett kósza pillantásnak köszönhetően pedig megtudtam azt is, hogy történt némi változás a felállásban, de azért bíztam benne, hogy ez nem fog a minőség rovására menni.

Korábban még csak nem is hallottam a Delírium Pub-ról, de szerencsére egy teljesen korrekt kis klubról van szó, ahol fél kilenc magasságában még mindig csak lézengtek az emberek. Ennek ellenére a kilenc órási kezdésre jóformán zsúfolásig megtelt a hely. A 700 Ft-os belépőjegyet pedig rögvest be is cseréltük egy jófajta seritalra, az utunkat pedig a koncertterem irányába vettük.
A számomra teljesen ismeretlen Make Some Noise törte meg a csendet, akik szintén feldolgozásokkal operáltak, ugyancsak egy hölgyeménnyel a mikrofon mögött. A csapat érdekessége, hogy egy dj is tevékenykedik a számokban, aki ha épp nem a szkreccseléssel van elfoglalva, akkor mikrofont ragad és vad rappelésbe kezd. A hangzás nem volt valami túl erős, a dob pedig különösen zavaróan rosszul szólt. Nem igazán állt össze kerek egésszé számomra a produkció, így aztán pár számot követően inkább a pultnál, illetve a csocsóasztal környékén múlattam az időt…

Majd 10 óra körül újra befelé vettem az utam és igyekeztem minél előnyösebb pozíciót elfoglalni a ZUP kezdésére, aminek aztán csutka első sor lett a végeredménye, haha. A tagcseréket illetően annyi történt, hogy új dobossal és basszerral működik a banda, valamint Kovács Tamás énekes nélkül. Viszont a produkció rovására cseppet se ment a dolog, hiszen lényegében a legelső hangoktól a körülbelül másfél órával későbbi záró akkordokig folyamatosan futkározott a hideg a hátamon és lényegében teljes katarzisként éltem meg a fellépésüket. A "nem metal" kategóriában egyik új kis kedvencem, Gabriella Cilmi Sweet About Me-je indította a programjukat én pedig széles vigyorral „zúztam” végig a nótát. Ami rögtön elsőre feltűnt, az a hangzás minőségi javulásában nyilvánult meg. Ebben mondjuk nagyon nagy szerepet játszott a dobos srác iszonyatosan pregnáns játéka, aki annyira feszesen hozta az alapot, hogy öröm volt hallgatni/nézni. Ráadásul mindezt olyan lazasággal vezette elő, hogy már-már a pofátlanság határait súrolta! :) A basszusgitáros (aki folyamatosan besegített a vokálokba is) játéka is remekül illeszkedett a dalokba. A ritmusszekció tehát úgy néz ki, sikeresen túlélte a változást, ugyanakkor a zenészek kilétét számomra továbbra is homály fedi, de nyilván előbb-utóbb majd a zenekar honlapján hivatalosan is be lesznek mutatva. Kiss Ferenc billentyűs ugyan jóformán végig ki volt takarva (a bézer által) a színpadon, de ennek ellenére az ő játéka sem nevezhető elhanyagolhatónak. Egy cseppet sem. Ugyanakkor az est fénypontja egyértelműen a Farkas testvérpár volt. Krisztina végig gyönyörűen énekelt, előadásmódjától pedig csak úgy ragyogott az egész terem. Farkas János pedig az akusztikus gitárt és a legkülönbözőbb pengetős hangszereket nyúzva énekelte végig megint csak hibátlanul az estét.

A folytatásban érkezett a Drive az Incubus-tól, majd a Womanizer Britney Spears-től.


Nagyon jó volt, hogy iszonyat aprólékosan fel voltak építve a számok, rengeteg finomsággal megspékelve. A közönséget se kellett nagyon unszolni, végig ment a pörgés. Mondjuk engem továbbra is rendkívül zavar, amikor végig a pofámba fújják a füstöt, vagy épp iszonyat kalimpál valaki a kezével, miközben majd kiégeti a retinámat… Nagyra értékelném, ha a külföldi sztenderdhez hasonlóan idehaza is kiiktatnák a dohányzást, legalább a koncerttermekből…

A várva várt Korn felolgozás előtt még elhangzott a ToploaderDancing in the Moonlight és az OutkastHey-Ya. Majd jött a Freak On a Leash, amihez felhívták a színpadra az ex-énekes Tamást is, így aztán igazán teljessé vált a dal. Mondjuk a papírlapról olvasás kicsit levett a nóta összértékéből, de ez legyen a legnagyobb bibi az egyébként valóban hiba nélküli koncerten.

Nehéz lenne kiválasztani egyetlen dalt, hogy melyikre volt a legnagyobb ováció, de minden valószínűség szerint a már beállásként is eljátszott Backstreet Boys legenda, az I Want It That Way ott lenne a dobogón. Egyszerűen zseniális volt. A dalok pedig csak úgy záporoztak egymás után: Eagle Eye CherrySave Tonight, SugababesOverload


John Butler TrioGood Excuse, Jack JohnsonSitting Waiting Wishing, OPMHeaven is a halfpipe, GorillazFeel Good, MadconBeggin'.
Az Ámokfutók Szomorú Szamurája szintén az est csúcspontjai közé tartozott. Komolyan mondom, így eljátszani ezt a dalt… Ha esetleg korábban bárkiben is lett volna kétség a nóta zsenialitásával kapcsolatban, azt ezzel a verzióval egész biztosan meggyőztek egy életre. :) Szerintem még Kozsó is elmorzsolna egy könnycseppet az átiratot hallva/látva. A műsor végére maradt még a My Way a Limp Bizkit-től


…és Katy Perry I Kissed The Girl-je.
Majd iszonyatos hangorkán vette kezdetét a befejezést követően, így aztán elkerülhetetlen volt a visszatérés, ami egy Eagle Eye Cherry újra képében érkezett meg. Azért egy Lady Gaga Paparazzi-t nem utasítanék vissza legközelebb… :) Vagy egy Girls Aloud nóta is jól mutatna a repertoárban, de persze van még millió sláger ami feldolgozásért kiált. Az eddigiek alapján pedig azt kell mondanom, biztos kézzel válogat a csapat.
A koncert végén volt még egyébként egy vicces momentum, amikor az első sor férfitagjai (akik minden valószínűség szerint a zenekar baráti körét gyarapították) egész egyszerűen beterítették Krisztit a bedobált pólóikkal.

Rendkívül szimpatikus, ugyanakkor vérprofi koncertet adott a Project, mindezt tanítani való közvetlenséggel és jófejséggel körítve. Remélem még sokszor lesz részem ZUP buliban, valamint azt is, hogy a tagcserék ellenére továbbra is tartani tudják ezt az elképesztően magas színvonalat, amihez én sok sikert kívánok Nekik!

A koncerten készített képeket itt nézhetitek meg.