Wall Of Sleep a Kultiplexben

A tavalyi remekbeszabott Wall Of Sleep lemez, a „Sun Faced Apostles” kiadása óta kutyakötelességnek érzem azt, hogy a banda minden budapesti rezdülésének tanúja lehessek. Azelőtt sem játszottak rossz zenét Holdampf Gáborék, sőt! De személy szerint én a doom-ot csak nagy dózisban tudom élvezni, és mind az „Overlook The All”, mind a „Slow But Not Dead” számomra rossz intervallumban vált beszerezhetővé, és az innen származó fenntartásaim a mai napig nem tudtak végérvényesen megszűnni, csak háttérbe szorulni.

Az estét az egri („melyik Egerből?” – kérdezte egy illuminált állapotban levő, de jóhumorú résztvevő, hehe) Shapat Terror nyitotta, persze sikerült lekésnünk őket, így 2 szám erejéig lehettünk részesei produktumuknak. Az egyik egy Fireball Ministry feldolgozás volt a 2003-as visszatérő lemezről, a záró tétel pedig egy saját szerzemény, amit a jelenlevők közül nem sokan ismertünk; kedvcsinálónak tökéletesek voltak, és sajnálom hogy lemaradtunk a teljes bulijukról, a letölthető kislemezük személyszerint meggyőzött. Alig várom hogy pótolhassak!

A Mangod minden szempontból az est színfoltja volt, hiszen tömegmozgató modern metaljuk kissé kilógott a southern/stoner/doom vonalról érkező társaiktól, de a hatás nem maradt el. Míg a Shapat Terror bulin eléggé családias hangulatban lehetett részünk, kis közönséggel, addigra Persoék színpadra lépésére már terebélyesedett a lélekszám és az egy négyzetméterre jutó kiömlött sör is. Mind a saját szerzemények, mind a CDT dalok eljutottak az affinitív közönséghez, de azt tapasztaltam, hogy akinek nem is tetszett (vagy csak nem mutatta ki), az is bennmaradt.

A hangzás hatalmas volt, talán a legjobb amivel a Kultiban találkoztam az utóbbi három évben; persze nem a buli elejétől, a „Thank You Good Night” előtt nem volt hülyeség egy másik nótával (ha jól emlékszem, Audioslave) hangolni. A zárás a „Read Between The Lines”-szal pedig feltette a koronát a bulijukra. Mit is mondhatnék még? Eddig a Mangodhoz nem volt szerencsém élőben, de este bebizonyosodott hogy tökös koncertbandával van dolgunk. Sőt, a demót (mint a CDT anyagokat) otthon ülve nem tudtam/tudom hallgatni, kell hozzá mozgás, vagy ilyesmi, de most ütött be igazán; kellett a dalaikat élőben hallani. Remélem, nemsoká megjelenik az ő albumuk is! (Bambi meggyőzve, hehe)

Kisebb hangszerelések árán és a Mudwayne – LD50 anyagát hallgatva (minden zenekar között ez a lemez volt az átkötő) elkezdődhetett a Wall Of Sleep koncertje; de még itt is csak hozzávetőleg félház volt… Nem tudom, minek köszönhető az alacsony részvételi arány, de emlékeim szerint mind a nyári, mind a tavaly októberi bulin sokkal többen voltunk. Vagy csak én voltam kisebb? Végülis mindegy.

Rájöttem, hogy olyan érzés Wall Of Sleep koncerten átadni magad a hangulatnak, mint nyáron, 30-32 fokban csukott szemmel Napba nézni. Érzed az energiát, ami átjárja a tested, beleremegsz, és érzed hogy a lelkedig hatol. Hozzávetőleg ebből kaptunk újabb másfél-kétórás ízelítőt tegnap este, porigalázva a magyar stúdiómetal bandákat. Ha egy zenekar fasza albumokat csinál, az védje meg ezt egy bulin is!

A WOS meg is védte, újfent. Az intro sem volt egyszerű (mondjuk az októberi Bridge To Solace szimfonikus tételét semmi sem alázza ebben az évben, hehe), de az utána nyitó dalnégyes (emlékeim szerint 3:1 arányban az első album javára) folyóként tekerődző dal és hangfolyama megállíthatatlanul csalt mosolyt az arcunkra. A bulin több „öreg rocker nem vén rocker” stílusú fazon volt, kicsit hülyén is éreztem magam, hogy én a taknyos 16 éves itt éneklem a szöveget Queensryche pólóban… Visszatérve a koncertre, az eltöltött idő minden tekintetben pazar volt; a banda kiállása, Füleki Sanyi és Balázs gitártémái, valamint szólói (főleg mikor a buli végén Balázs lejött a közönség soraiba, és itt szólózott!!! Kegyetlen, a koncert csúcspontja!!!), Szása dobtémái (kaptam dobverőt, bibibí), Preidl Barni vizsgabiztosra emlékeztető masszív bólogatása a közönség irányába, és Holdampf közönségénekeltetése és kontaktusa mára védjegye minden bulijuknak.

Egyetlen szívfájdalmam (ami három), hogy a hangzás a Mangodhoz képest ótvar volt; eleinte Gábor mikrofonja elveszett a semmiben, utána pedig minden hangszer nagyobb hangerőt kapott; még most, este nyolckor is zúg a fülem… Másrészt a (objektív kijelentés következik) buli csúcspontján, a „The River” (Flows…) alatt egy 300 kg versenytömegű karcsú férfimanökken pár üveg sörrel a fejében és a hasában pogót próbált kialakítani, ami élvezhetetlenné tette a dalt; többen el is hagyták a koncerttermet, persze érthetően. És hiába következtek ezután jó dalok, hiába halhattunk fasza feldolgozást (!!!Black Sabbath, no comment!!!), nem tudott ugyanúgy működni a gépezet, mint az incidens előtt… Ez lenne a magyar közönség? Elég szomorú, hogy van aki még mindig itt tart. Harmadik számú problémám pedig hogy eddig még nem tudták megoldani Sanyiék azt, hogy a bulijuk örökké tartson, hehe!

Kaptunk ízelítőt az eljövendő új lemezről is, ha emlékezetem nem csal, 3 (de 2 biztosan) új dalt hallhattunk, ami inkább a debütalbum málhás tempóira emlékeztetett… Még most is dúdolom magam az új lemez címadójának refrén előtti témáját és refrénjét! A jövő év egyik legnagyobb durranása lesz a közelgő nagylemez, ez biztos!!!

Összességében egy jó buli volt, ízléses és érzelmekkel teli, melyben a hibák száma lekicsinítődik. Pláne, hogy a koncert után kiülünk nézni a Kengyelfutó Gyalogkakukk kalandjait. Sok-sok ilyet mégmégmég!

A képekért pedig köszönet a mind a whitepony.hu-nak, mind sweetanddeadlynek!