2007. december 2.
Hatalmas várakozás előzte meg a Metal Blade Records 25. születésnapja alkalmából szervezett Európa-turnét, melynek bandái a kortárs hardcore/metal színtér felsőbb kategóriás versenyzőiként vannak számontartva, kiadói méregetésen innen és túl. Az persze részletkérdés, hogy a Metal(core) Blade múltjához viszonyítva jelen zenekarok mennyire férnek bele a kiadó hajdani üzletpolitikájába, valamint hogy mennyire képviselik az eredetileg tervezett vonalat, ettől függetlenül mindenki garantálhatta, hogy a XXI. századi At The Gatesként számon tartott The Black Dahlia Murder, az újsulis svéd/amcsi death metalt hardcore-hatásokkal fűszerező Job For A Cowboy, valamint a korábban kaotikus hardcore alapokkal rendelkező, mára azonban lehiggadt The Red Chord legénysége telt ház előtt fog játszani a Kultiplexben. És lőn.
Ez a teltház azonban jelentős mértékben kihathatott a szervezésre is, hiszen a közönség számára ismeretlen okból kifolyólag az eredeti kapunyitást követően közel kétórával(!) jutottak be az emberek, és akkor is csak húszas csoportokban, megcélozva a ruhatárat (melyet a kijutáskor is élmény volt megközelíteni). Hogy ez a lassú bejutási-, kontra fagyoskodási előjáték miért volt indokolt, arra az egyetlen ész érvként felfogható alternatívát számomra az jelenthetné, hogy a Kultiplex vezetősége társkereső-klubot szeretett volna indítani a koncertlátogatók között, hiszen szó szerint mindenki feje a másik lapockájában, mindenki keze a tudjátok-hol volt. Ám ez a magánéletemet nem befolyásolta, viszont erősen rányomta bélyegét az estére, két okból is.
Az egyik az, hogy a kellemetlen élmény hatására a közönség nagy része nehezebben oldódott fel, mely mindvégig érződött a publikumon (sőt, volt aki haza is ment); a másik pedig, hogy mire beértem, a The Red Chord – percre pontosan – fél órás játékidejének közel fele már eltelt. A Clients kiadása óta vártam a lelkem legmélyén, hogy élőben is elcsíphessem Mike Kelleréket, azonban ezt a várakozást a Prey For Eyes némiképp lecsitította. A koncert gerincét sajnos ezen kiadvány nótái alkották, de szerencsére a Clients néhány nyomósabb pillanata is befért a setlistbe. Számomra a zenekar húzóerejét Guy Kozowyk hangja jelenti, ami sajnos élőben nem szakított akkorát, mint lemezen hallgatva, persze ez több – váratlan – tényezőnek is betudható. Nem így képzeltem életem első The Red Chord koncertjét, mindenesetre remélem, hogy egyszer láthatom őket normális körülmények között is.
És itt átveszi a szót Nelzon: Dávid kolléga szerencsésebb volt nálam, ugyanis én a The Red Chord előadását egy az egyben lekéstem a sorban állás miatt… Némi bosszankodás és a mélyhűtött golyók felmelegítése után Cerbenkoc kolléga egy sörrel várt, hogy menjünk a Job For A Cowboy előadására. Szerettünk volna a drága nedűvel biztonságos helyre kerülni, ám a felhevült közönség szinte már az első taktusok előtt bevadult, így aznap este sörrel mosták fel a padlót… A nemrég általunk is meginterjúvolt srácok igen energikus műsort nyomtak, aminek java részét az új nagylemez tette ki. A buli valamivel több, mint fél órája alatt felcsendültek olyan romantikus tételek, mint a Bearing The Serpent’s Lamb, az élőben még pusztítóbb Embedded és az örök sláger, a Knee Deep. Jonny Davy és csapata élőben is legalább annyira letaglózó erejű, mint a lemezeken, habár néha a gitárok nagyon el lettek nyomva, még így is egy bőven élvezhető és energikus műsort láttunk, amit aki ott volt, biztos nem fog könnyen elfelejteni.
Ezek után jött a fő attrakció, a The Black Dahlia Murder csapata, bár azt hiszem ezen az estén mindhárom csapat egyenrangú volt! A hangzás ezúttal már sokkal jobb volt, a gitárokat is tisztán lehetett hallani, miközben a gyomrodban érezted a szinte emberfeletti módon dübörgő duplázót. A srácok koncertjére a Miasma óta kiváncsi voltam, hogy sikerül átadni azt a pusztító, tömény ám mégis dallamos energiambombát, amit a studióban vettek fel… Jelentem, remekül! Hihetetlen élmény volt élőben is hallani olyan mesterműveket, mint a What a Horrible Night To Have, vagy akár a személyes kedvenceim, a Deathmask Divide vagy az A Vulgar Picture, ráadásul mindezt hihetetlen profizmussal, rendkívül pontosan! A közönség a koncert közepe felé már (érthető módon) kissé elfáradt, így a tombolás kissé leapadt és nem egy fáradt, ám kitartóan headbangelő fazont láttam a sorokban. A koncert hangulatát és a leányok kedvét növelendő a vokálos Trevor Strnad megmutatta a szexkazán üzemanyag tartályát (nem sörhas, kéremszépen!), de nem csak ott volt üzemanyag dögivel, a srácok belőlünk táplálkozva, velünk szimbiózisba lépve energiát kaptak, és mi tőlünk, hogy a rövidre sikerült ráadásra már mindannyian totálisan lepusztulva ám széles vigyorral lépjünk ki a Kultiplex ajtaján. Azt hiszem, az amúgy elég súlyos bejutási mizériát leszámítva az estére kilátogató arcok az idei legkeményebb este emlékével térhettek haza… Mint mindannyian tudjátok, hamarosan bezárják a Kultit, hogy a helyére egy park kerüljön, ám azt mondom, takarékoskodjunk: kérünk még pár ilyen erejű bulit és mi magunk fogjuk szétszedni a helyet!
