The Black Dahlia Murder @ Dürer Kert

Időpont: 2009.02.01., Vasárnap, 19:00

Helyszín: Dürer-Kert, Budapest

Fellépők:
The Black Dahlia Murder (USA)
Cephalic Carnage (USA)
Psycroptic (AUS)
Sylosis (UK)

Kezdés: 19:30
Vége: 23:00

Hölgyeim és uraim, büszkén jelenthettem, hogy megvolt a kétezer kilences év első nagy durranása, a BPRNR szervezésben hozzánk is elért Nocturnal Tour keretei között. A sokak által – beleértve engem is – rendkívüli módon várt buli, tökéletes levezetés volt a sí szünetben itthon ragadtaknak, vagy éppen az egyetemi pótvizsgáikat sikeresen vagy sikertelenül letudó nebulóknak. Ugye, kinek miért? A koncert a mostanában egyre felkapottabb Dürer-kertben került megrendezésre, ahova a helyszín koncert felelősei voltak olyan bátrak, hogy még egy brazil karnevált is lebonyolítottak a kisteremben, így, akinek túlkomplikált volt az utolsó Psycroptic lemez, az addig könnyed táncot lejthetett „mosh-partnerével” az erotikával fűtött kisterem táncparkettjén. Jómagam hét órára érkeztem, amikorra már egy grandiózusabb tömeg kezdett kialakulni az aulában, akiknek nagy része – szintén beleértve magamat is – a nagy beszélgetés, sztorizgatás közepette könnyűszerrel megfeledkezett a fél nyolcas kezdési időpontról, így, amikor már feleszmélve besiettem a koncertterembe…

…az est első zenekara a brit Sylosis nagyban darálta a tavalyi debüt lemezük címadó dalát a Conclusion Of An Age című szerzeményt. Az első észrevételem – ami mellesleg az egész bulit jellemezte – az a tökéletes hangzás. Minden pont úgy szólt, ahogy kellett, így már ekkor éreztem: megérte. A lábdob zakatolt, a gitárt horzsolt (huhh..), az ének pedig hátradöntött. Hurrá! Aki nem ismerné a Sylosis-t, íme a nem túl bonyolult képlet; epikus thrash riffek, korai Triviumra emlékeztető ének témák, hirtelen téma- és tempóváltások, néhol technikás, néhol dallamos, néhol karatés, néhol pedig a szóló-szóló hátán elv érvényesül. A koncerten elsősorban a már említett albumról csendültek fel olyan dalok, mint az Oath of Silence, Withered, de játszottak a szintén tavalyi EP-jükről is. Bár szkeptikus voltam velük szemben, azt kell, hogy mondjam, engem megvettek kilóra, bár a közönség sajnos csak a koncert végére vette fel a ritmust…

…a ritmust, amit a Psycroptic színpadra lépésének pillanatában, csírájában elfojtott. A tasmán (Hobart) származású (Igen Tasmánia az Ausztrália része!) Psycroptic kőkemény nyitásának köszönhetően az emberek 90 százalékának ráfagyott az arcára a mosoly. Én személy szerint megijedtem, durva váltás volt ez a Sylosis összességében pozitív kisugárzású bulija után. A technikás death metal zenekar brutális zenéjével úgy pusztította ki a pozitív érzelmeket a teremből, mintha beeresztettek volna egy dementort a légtérbe. A nem túl barátságos énekes, Jason Peppiatt undokul mormogott, brummogott, de két-három hangszínnél többet képtelen volt produkálni, de ezt ellensúlyozta azzal, hogy különösen vékony és ijesztő lófarkát intenzíven csapkodta jobbra-balra. Aki egyébként ismeri őket, tudja, hogy a tavalyi Ob(Servant) című lemezükkel nagyot alkottak és bekerültek a tech death jelenkori elitjébe. Így manapság olyanokkal említik egy lapon, mint a Necrophagist, a Cynic, a Meshuggah, vagy a Beneath The Massacre. A számaikat tökéletesen játszották, engem még se tudtak levenni a lábamról, a profizmus, a pontosság, és a fagyos gyilok hangulat ellenére sem. Sebaj gondoltam…

…majd a Cephalic Carnage. Na igen. Szefálikék megcsinálták az idei év eddigi legjobb buliját. A behangolást követően intronak egy kellemes kis pop nóta csendült fel, aminek következtében még a „kőkemény-br00tal-deathcore-pólós-srácok” is táncra perdültek, mindenki dalolni kezdett, valahogy így: „Can you hear me? (Jump) Louder, louder (…)”. Egyszóval ott folytatták a bulit, ahol a Sylosis abbahagyta. A üdítő bevezető után, azonban ők is belekezdtek a saját számokba. Eszelős indítás volt, a színpadról csak úgy áramlott az erő, ami először sokkolt, majd alig egy percre rá azon kaptam magam, hogy fülig ér a szám és az öklöm a levegőben a talpam pedig „egy 12 éves „mosh-bajnok” szemében van”. A tavalyi Kalapács Józsi (kép – kép) hasonmás verseny győztes énekes gurgulázásával, bélhangjaival kényeztette az érdeklődő ifjak hallójáratait, két szám között pedig egyszerűen a marihuána, az alkohol és a nők okozta szépségekre hívta fel figyelmünket. A gitárosok szintúgy kitettek magukért, vagy eszeveszetten kaszáltak, vagy pedig a földön fetrengve adták át magukat az eklektikus zenéjüknek, ami így élőben jobban átjött, mint nálam eddig bármikor lemezen. Felcsendültek számok szinte mindegyik lemezről az elsőtől az utolsóig, és hál’ Isten eljátszották személyes kedvencemet is a Cycle of Violcene-t a 2007-es Xenosapienről. Sőt, ízelítőt is kaptunk a nemsokára megjelenő lemezről egy új nóta formájában (Lock of Pain). Az est fénypontja, azonban a várttal ellentétben nem a ’Dahlia bulija volt, hanem a Cephalic Carnage záróakkordja. Egyszer csak kialudtak a fények, és, amikor a következő eszeveszett dara alatt újra felgyulladtak, hangos kacaj futott végig a termen, a zenekar ugyanis tökéletesen parodizálta ki az olyan nagy black metal harcosokat, akik szeretnek az átlagnál nagyobb fordított keresztet hordani a nyakukban. (pl. Gaahl, Shagrath, Abbath, stb.) Volt ott minden, blekker álarcok, blekker mozgás, és óriás fordított kereszt, ezúttal evőeszközökből összeeszkábálva… zseniális volt. Egy ilyen show után azonban, már elég nehéz volt az én mércém szerint a ’Dahliának labdádba rúgnia… lássuk sikerült-e?

A The Black Dahlia Murder pontban 22:00-kor csapott a húrok közé. Megkezdődött az ostrom. Berobbant az A Vulgar Picture és elszabadult a pokol, circelpit, moshpit, stagediving és minden, amit egy ilyen kaliberű bulin szem szájnak ingere. A közönség tombolt, mindenki Trevort akarta. A frissen vágott hajzata, a minden koncerten megérinthető habteste, és szexis „heartburn” tetkója mellé már csak bónusz volt, hogy az összes hangot pont úgy hozta, ahogy a lemezen is hallhatjuk. A gitárosok is eszeveszettek voltak, vérprofi megszólalás, annak ellenére, hogy ez volt az Arsis-ból érkezett új gitáros debüt turnéja. Egy rossz szava nem lehet senkinek. Shannon Lucas dobos pedig végig a háttérből küldte a „chi-t” blastbeat-ek formájában. Felcsendültek a szokásos TBDM schlagerek; What A Horrible Night To Have A Curse, Contagion, Funeral Thirst, Climatic Degradation, Miasma, I’m Charming, és még lehetne sorolni. Én ezelőtt is imádtam őket, most is imádom és valószínűleg ez már örökre így marad, az élő teljesítményük pedig szintén kitűnik az átlagból, de erről napra, órára pontosan 14 hónapja is meggyőződhettünk. Hail To The Black Dahlia Murder… azaz a XXI. századi Carcass újra lecsapott, ja és az este tanulsága: zombies are cool!

Összefoglalva azt, hiszem kellemes estét tudhatunk magunk mögött és mindenki egy rendkívül áhítatos köszönöm Istenem felkiáltással bújhatott ágyba. Várunk vissza titeket gyerekek…