“Terpeszben és gyorsan” – az A Wilhelm Scream a Dürerben

Negyedjére járt Magyarországon az amerikai hardcore punknak a megbízhatóság/színvonal rendszerben legjobban teljesítő bandája: két fesztiválkoncert és egy előzenekari pozíció után most elsőként voltak headlinerek, és ha azt nézzük, hogy ez a társaság az utóbbi nyolc évben gyakorlatilag egy darab gyenge dalt nem írt, viszont kiadott három nagyon jó nagylemezt és egy EP-t, akkor talán érthető, miért is vártuk annyira ezt a koncertet. Egyszerűen annyira ritka kincs egy olyan banda, mint az A Wilhelm Scream, hogy azt nem elég egyszer leírni: távol áll tőlük mindenféle világmegváltási szándék, egy pillanatra nem játszák meg magukat, minden egyes stúdióban és színpadon töltött percükből az jön le az embernek, hogy tényleg csak azt játszák, amit szeretnek. Ez pedig nem más, mint gyors, dallamos punk, amit teletömnek imádnivaló metalos elemekkel és kiemelkedő basszusjátékkal, hogy egyfelől megtanítsák a világnak, hogy punkot lehet úgy is játszani, ha az ember nem is feltétlenül punk, másfelől pedig példát mutassanak arról, hogy a precizitás nem öli meg ezt a fajta zenét. Az, hogy emellé még hatalmas slágereket is írnak, és hibátlan színpadi produkciójuk van, a „vetélytársaikkal” szemben már igazán a pofátlanság csúcsa.

Nem a legkönnyebb egy ilyen stílusú bandának itthon előzenekart találni, és a Nikson nem is volt a legjobb választás, ha azt nézzük, hogy általában a külföldi bandához hasonló csapatok szokták bemelegítnei a füleket, de nem lehet mindig ugyanazokkal a nevekkel dolgozni, így ezen az estén a győri banda kapott lehetőséget. Azt kb. három hang után érezni lehetett, hogy a fiúk nagyon szeretik a blink-182-t, viszont sajnos azt is, hogy nem feltétlenül kívánnak túlmutatni az amerikai tinipunkon, amit az énekes hangján élőben talán még a lemeznél is jobban lehetett érezni. Persze az sem tett sok jót a koncertnek, hogy a közönség részéről teljes érdektelenséggel találkoztak, így a végefelé már jobban érdekelte őket a fotós srác ténykedése, mint a teljesen passzív emberek – más kérdés, hogy ezt azért lehet úgy kezelni, mint egy profi, aki nem próbálja meg a közönséget kiabálásra és tapsolásra bírni két dal közt. A srácoknak csak annyit tudnék tanácsolni, hogy vagy menjenek el teljesen a skatepunk irányba, vagy próbáljanak meg több egyediséget belevinni a zenéjükbe, mert az számomra teljesen világosan kiderült, hogy nem tudnak olyan slágerket írni, mint Hoppusék, így meg teljesen felesleges ezt a vonalat erőltetni.

Nem csak zeneileg, de színpadi teljesítményben is teljesen más dimenzió következett onnantól, hogy színpadra állt az A Wilhelm Scream, és belekezdtek a 2005-ös album hatalmas slágerébe, a The King Is Deadbe, amit tizenhét dalnyi hibátlan előadásmód és remek hangulat követett. Ahogy azt már lehetett tudni, a fiúk nem kapkodták el a fellépésüket, és bőszen szemezgettek az egyes kiadványokról: ezúttal a Career Suicide-ról több dal hangzott el, mint a Mute Printről, de az ősrajongók így sem panaszkodhattak, hiszen felcsendült a kötelező Famous Friends and Fashion Drunks mellett a zseniálisan metalos beütésű The Rip (aminek a vége kb. 150x volt jobb, mint lemezen) és a megasláger Anchor End is. További változtatás volt a korábban publikussá vált ukrán setlisthez képest, hogy ezúttal nem volt olyan Ruiner-központú a koncert, és az EP-ről két dal is felbukkant, de gyakorlatilag akkor se lett volna más kicsengése az estének, ha mondjuk kompletten eljátszák a Career Suicide-ot, és semmi mást. Így viszont mintha csak egy best of kiadványt hallottunk volna, aminek megfelelően a közönség reakciója is végtelenül pozitív és lelkes volt (nyilván voltak, akik kettővel több sört ittak a kelleténél, de komolyabb baj ebből néhány csúnya koccanáson és csúszáson kívül nem volt), a zenekar pedig ennek megfelelően hihetetlen energiával játszott el mindent. Szépen sorban mindenkit ki lehet emelni, kezdve a showmannek legkevésbé mondható, precíz dobosgépezet Nickkel, kitérve a fantasztikus bőgősre, Brianre, a vadmetálos, szólóbuzi gitárosokra, Trevorra és Mike-ra, vagy a végig vigyorgó mókamester Nunora, aki szegény a Hike alatt még egy makkost is kapott az első sorból. Nem voltunk túl sokan, de az olyan eufórikus slágereknél, mint az I Wipe My Ass with Showbiz, a Me vs. Morrissey’, vagy a visszatérésre tartogatott Jaws 3, People 0 olyan volt a kisterem, mintha legalább 200 ember énekelte volna együtt a sorokat. Emellett hatalmas öröm, hogy nálunk is játszották a két új dalt, a Got Sicket és a Number One-t, melyek alapján az AWS idén is veszélyes lesz az aranyéremre, mint eddig minden évben, mikor albumot adtak ki. Ha arról nem is feltétlenül kell példát venni, hogy milyen zenét játszanak, mert mégsem szólózhat minden punk, az abszolút kirakatba illő, hogy nem épp szarrápénzelt sztárzenekarként hogyan értelmeznek egy Európa-turnét (avagy nem fordulnak vissza nyugatra Berlinben vagy Bécsben), egy headliner koncertet, és egy setlist összeállítását.

A Wilhelm Scream Setlist Dürer-kert, Budapest, Hungary 2012

A koncertet köszönjük a Phoenix Music Hungary-nek.