2011. november 9.
Underground bulikról szóló cikksorozatom legutóbbi epizódjában beígértem Nektek, hogy a The Eyes of a Traitor és a Heart in Hand első közös budapesti koncertjéről fogok legközelebb beszámolót írni, de ez végül sajnos pénz, idő és energia híján nem valósult meg, amiért elnézéseteket kérem. Pótlással viszont a lehető leghamarabb elő szerettem volna rukkolni, így keresve sem tudtam volna ehhez megfelelőbb eseményt keresni a ShortScore, a már megboldogult KrossKult és a mi hőn szeretett alma materünk, a NuSkull szervezésében megvalósuló november nyolcadikai metal megmozdulásnál. Itt volt nekünk a svéd Safemode, akik fiatalos lendületükkel mindenkit megvettek tegnap este, főzenekarként pedig a már régi motorosnak számító amerikai Showbread legénysége vette birtokába a színpadot.
Noha az estére rányomta a bélyegét, az a tény, hogy a szóban forgó esemény egy kedd estén kertül megvalósításra, az a kb. ötven személy, aki ellátogatott tegnap este a Dürer Kertbe, közvetlenségével és kedvességével olyan érzetet keltett, mintha közel tele lenne a kisterem csarnoka. Persze nyilván sokat nyomott a latba, hogy a kistermet elsősorban ifjú, hazai keresztény fiatalok vették ostrom alá, elvégre mindkét sztárfellépő zenéjében hite értékeire kívánja felhívni a figyelmet és a metal segítségével kívánja minél több személyhez eljuttatni a kívánt üzenetet. Az estét egyébként a budapesti Orient Fall zenekar nyitotta meg, előadásuk beszámolójáról azonban ezúttal eltekintenék, mivel jómagam töltöm be a zenekar énekesi pozícióját és egy esetleges beszámoló a saját koncertemről elég viccesen venné ki magát.
A svéd Safemode zenekarra akarva akaratlanul is az Intohimo kistestvéreként tekintettem korábban, hiszen az utóbbi zenekar volt az, aki kitaposta előttük az utat abban a tekintetben, hogy Skandináviát a világ ne csak a death és black metal fellegváraként emlegesse. És igen, van ott bizony metalcore is, de nem is akármilyen. A Safemode kiváló élő teljesítményt nyújtott annak ellenére, hogy a csapat nemrég vált meg teljes állású énekesétől. Feszesen, pontosan összerakott dalokkal álltak ki a színpadra, és mindamellett, hogy hazájuk nem éppen élenjáró a műfajban, meglehetősen modern és változatos volt, az, amit abban a negyvenöt percben nyújtottak az urak. A tavalyi For a Better Tomorrow c. nagylemezükről összeválogatott dalcsokor a már említett minőségi megszólalás mellett a srácok részéről egy hihető, intenzív és persze menő mozgáskultúrával is meg volt támogatva (pacsi a basszusgitár pörgetésért), ebből kifolyólag a közönség is egyből vette a lapot és meg is kezdődött a lökdösődés. Tjet Pipare énekes kiválóan hozta az összes énektémát, így mind a tiszta, mind az üvöltés tekintetében remekelt. Nálam ők vitték tegnap este a legjobb fellépő címét és bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a korai-Destroy The Runner, a korai-Haste The Day vagy épp a korai-Inhale/Exhale-szerű nem éppen világmegváltó, de minőségi éneklős metalcore csapatokat.
A Showbread tipikusan egy olyan zenekar, akiket nagyon régóta ismerek, de nagyon régóta nem tudnak semmi olyasmivel előhozakodni, ami engem öt percnél tovább képes lenne lekötni. És sajnos ez a koncert kapcsán sem volt túlzottan másképp. Az egyenpólóban színpadra lépő csapat hivatalosan a raw-rock kategóriát erősíti, a valóságban nincs itt másról szó, mintsem hogy rockos témákat igyekeznek a maguk szájízére alakítani és néha egy kicsit avantgárdabb köntösben eladni a keresztény felvevőközönségnek. Szerintem nem játszanak rossz zenét, de sajnos túl jót se. A koncert első fele a szó legszorosabb értelemében tétlen sétálgatással és ásítozással telt, de a szett második fele – lehet, hogy csak mert közelebb mentem? – valami oknál fogva sokkal inkább lekötött. Lehet, hogy csak ráhangolódási problémáim voltak, nem tudom, de onnantól kezdve már az órámat se nézegettem és egy helyben néztem végig a produkció fennmaradó részét. A jobb oldalon sötétbe burkolózó énekes, Josh Dies őszintén, profin zenélt és vezénylete a csapatot. A meglepetést nem is a minőség okozta, hanem sokkal inkább az, hogy Georgia-béli felebarátaink nem a legutóbbi lemezeik dalait helyezték a középpontba, hanem a No Sir, Nihilism Is Not Practical és az Age of Reptiles borultabb, alternatívabb zöngéit. Én személy szerint a metalcore-ban fogant dolgaik iránt lelkesedem a legjobban, de ebből csak érintőlegesen kaptunk bármiféle bemutatót is. Ennek ellenére összességében be kell, hogy valljam, a fellépés végére sikerült megbarátkoznom a zenekar hangzásvilágával és stílusával, és örömmel konstatáltam, hogy ők is ugyanolyan végtelenül rendes és aranyos emberek, mint a Safemode kedvességből ötösre vizsgázó tagjai. Srácok! Remélem mihamarabb viszont találkozunk. Underground beszámolót legkésőbb a Here Comes The Kraken december negyedikén esedékes budapesti ostromáról olvashattok majd. Ha esetleg korábban is jelentkeznénk, azt pedig egész biztosan észlelni fogjátok.
A lehetőségért köszönet a szervezőknek.
