Megint csak a 2 nézőpontos koncert beszámoló következik, ennek oka, hogy killerrabbit kollégám nagykanizsai, ami nekem nagyjából nem kapkodós egy óra kocsival, a bevezetőt annyira korrekten tálalta, hogy nem is fűznék hozzá semmi egyebet… s valóban ilyen pici kis dolgokon sok minden múlik! – az előző koncertről itt olvashatsz beszámolót.
Újabb élménydús szombatnak tűnt, az immár 3:1 arányban több vendég-, mint helyi csapatot felvonultató, ismét a Ka-Rock Alapítvány szervezésében lebonyolított est, melynek változatlanul a Nagyrácz utca adott otthont. Annyi újdonságot mondhatok, a haragSICK kollégával korábban közösen ismertetett nyári összejövetel óta van színpad is, ám a hangulat továbbra is barátságos, mi több, családias, ami megkönnyítette a ráhangolódást a fellépők koncertjeire. Azt éreztem, hogy a hat órai kezdés kicsit korai lesz, ez be is jött, mivel ekkor még nem sokan lézengtek a helyszínen, ám a nézőszám idővel fokozatosan nőtt, akárcsak a gasztronómiai élvezkedés lehetősége, egy hatalmas tál babgulyásnak (és a szakácsnak) hála :). Apró dolgok ezek, ám példát lehetne róluk venni.
killerrabbit: A nyitás / bemelegítés feladata a helyi fiatalok által alapított
Self-Destruction-re hárult, a kiírt időponthoz képest elég szép csúszással, de legalább érdemes volt várni, mivel lassan, de biztosan szállingóztak az érdeklődők. A
Késő Bánat-tal indító fiatalok rögtön másodikként tálalták a
Sepultura klasszikus
Refuse/Resist-jét, csak hogy biztosan beinduljon mindenki, hibákat nemigen hallottam az átiratban, és a saját dalok közé (melyben szerepelt egy kissé nu-metalos dinamikai váltásokra épülő új darab is) még két Sepu fért a továbbiakban, a program közepe felé érkezett a
Roots, és a végén, pedig a
The Hunt is. Itt azért az énektémákban volt pontatlanság, ám a zenészeket nem érhette panasz, a múltkori koncert óta érezhetően lépdel a banda előre a maga útján.
haragSICK: A helyi banda, melyről
itt olvashatsz kritikát, az előző koncertjükhöz képest rengeteget fejlődtek. Ahogy előzőleg, most is eljátszottak a három
Sepultura dalt. A
Roots-nak nem tett jót, hogy
Ramón a
Taste my Pain (a demójuk amúgy itt van nálam, hamarosan ítélet is születik róla) egyik oszlopos tagjával énekelte duóban – az egyik mikrofon halk volt, ezt később a
Fading Circles bulin is kellemetlenül adta vissza az összképet és a
The Hunt is jobban ment a múltkor, ennek ellenére a csapat energikusabb volt és felszabadultabb. Jutott idő a tréfára is és a saját nóták sokkal erőteljesebben játszottak. Illetve végre egy év után saját számuk született, ami valahol a
Chaos AD. és a
Roots között mozog félúton, némi HC fertőzéssel, külön kiemelném itt
Tordai Miklós iszonyatosan intenzív és virtuóz szólóját, mely remekül lett beleillesztve az friss szerzeménybe. Lassan kinövik a gyermekbetegségeket, s csak azt tudom mondani: így tovább!
killerrabbit: A Csíkszeredai, 2002-ben alakult
Fading Circles a
Self-Destruction feelinges, törzsi zúzdája után inkább profizmust és komolyságot sugallt, a prog/power vonalon mozgó zenét olyan szinten tolta a trió, hogy bizony ismeretlenül is élmény volt hallgatni ténykedésüket.
Csiszér István dallamos éneke kicsit halk volt, élőben, amennyire le tudtam venni, a
Dickinson iránti rajongás is érezhető benn, míg a zúzósabb riffeken a
Megadeth-féle thrash. Ahogy István elmondta, másfél éve állnak lemezfelvétel előtt, amit szomorú hallani, pedig ha valami kiadó megelőlegezné a bizalmat számukra, egész biztos, hogy nem bánná meg. A durvább riffek közé fűzött finomabb, dallamos, illetve szólisztikus elemek is a helyükön voltak, zenei téren tehát kifogásolnivalót nem tudnék felhozni, kicsit erőteljesebb mozgást / headbang-et várnék még el, és az sem semmi, mennyit utaztak ezért a fellépésért. A
Fading Circles megérdemli a figyelmet, és a bizalmat, egy profi körülmények közt, bika hangzással rögzített lemezanyag rögtön igazságot szolgáltatna nekik, a progosabb, illetve power/thrash zenék rajongóit gond nélkül állíthatnák maguk mellé, a hallottak alapján megvan bennük minden, ami ehhez szükséges!
haragSICK: A koncert legprofibb műsorát mindenképpen – ahogy kollégám is utalt rá, a csíkszeredai
Fading Circles adta, a műsor az elejétől a végig meg volt szerkesztve, az első hangtól az utolsóig, és ahogy játszottak éppen azon gondolkodtam el, hogy a szegénységtől függetlenül, mennyire sok érzelmet képesek belevinni a zenébe (vagy lehet éppen abból táplálkoznak?). Hárman zenéltek, de olykor olyan érzésem támad, mint ha 5-en lennének a színpadon, nagyon igényes és kissé talán túl hosszú műsort adtak, amiben benne lehetett az is, hogy 14 órát utaztak ez miatt a koncert végett, és mindent meg akartak mutatni, amit a tarsolyuk rejt. Ezt meg is tették, én őszintén szólva bele is untam, a progresszív dolgok soha sem álltak közel hozzám, igaz nem mindenhol volt dallamos, akadtak egész tört riffek és súlyos témák is a horogra, ahogy nem csak a dallamos ének uralta a több mint egy órás produkciót. Mindössze 3 negatív észrevételem volt;
1. Túl hosszú a műsor és túl tömény a keserűség.
2. Nagy Hunor a basszusgitárja szép fogásai mellett elméletileg énekelt is a mikrofonba, de ebből nem sokat hallhattunk, kár érte, ahogy éreztem ő hozta volna a súlyos orgánumot, Putyi dallamos vokáljaira.
3. Igazából ezt a barátnőm mondta, de igazat kellett neki adnom, nem ide való zene volt, s nem ennek a közönségnek. Sokkal jobban építette volna mindez a hangulatot halkabban, mondjuk egy kiállításon vagy kávézóban.
A power/thrash dolgokat én nem éreztem igazán, inkább is progresszív metál elemek keveredtek itt igényesen a doomos témákkal, némely keserű megoldás hallatán a My Dying Bride és Anathema jutott eszembe.
killerrabbit: A Septicmen kezdésekor kb fél tíz körül járt az idő, ám sajnos engem elszólított a kötelesség, így bánatomra ki kellett hagynom Gyuláékat, s az utánuk következő győri Radiopassive-et is. Elnézést a zenekaroktól, remélem a jövőben lesz még mód pótolni mulasztásomat!
Akkor itt átvenném a szót immáron teljesen… Mint nem rég beszámoltam róla, a várpalotai
Septicmenéknek új dobosuk van –
Németh Róbert, akinek rengeteg dolog összejött – évek óta nem játszott, s előtte is más műfajban, kevés koncertet adnak és próbákban sem bővelkednek, ezeket figyelembe véve azt hiszem nagyon is jól helyt állt, erősen és energikusan játszott, de még bele kell rázódnia a dolgokba, hiszen a legvégén elmaradt a
Slayer feldolgozás, míg a
Kreator –
Golden Age-ét eljátszották, de szerintem ez a dal egyáltalán nem koncert nóta. A
Close my eyes alatt
Gyuszi húrjai felmondták a szolgálatot, ez is észrevehető volt, de egész ügyesen megoldották és egy másik gitárral folytatta aztán a riff csatározást. Amit én
Gyuszinak ajánlani tudnék, hogy a gitárok hangzását és az ő hangját is mélyíteni, mert úgy sokkal jobban gyalulna ez a részben ős, részben mai thrash súlytás. Mindentől függetlenül az előző nagykanizsai konertjükhöz képest ez egy gyenge megmozdulás volt, ami annak is betudható, hogy már a közönség száma is szépen megcsappant.
A szervezők hiába írnak ki 18:00-ás kezdést, ha a zenekarok késnek, és Kanizsa átka, hogy a bejárósok a 22:40-es busz miatt csakhamar ellépnek.
Mellesleg végül még is csak kijön az új
Septicmen lemez a 1000 db-ot nyomva a Hammer music-nál, nov 12-én (a születésnapomon). A koncert után volt némi CD osztogatás, aztán egy rohadt hosszú szünet….
A győri
Radiopasszíve átszerelte a dobokat és az egész zenekar nagyon profi felszereltséggel indult neki a bulinak, akkor már kevesen voltak ott, mi is fáradtan vártuk, mi kerekedik ki a dologból, s úgy egyeztünk meg, ha jó, akkor maradunk, ha nem, akkor lépünk. A második szám után már ott se voltunk… tehát nem hagytuk meg nekik a kibontakozás lehetőségét – ez lehet, hogy amúgy hiba volt, csak egy koncert a szórakozásról, kikapcsolódásról szól, nem a várakozásról hulla fáradtan!
A zenével semmi gond sem volt, csak egyszerűen nem értem őket; modern muzsikát tolnak, igazán mai megoldásokkal és felszereléssel, + egy kis törzsi jelleg is beleissza magát. Ehhez totálisan nem illik a magyar paraszt szöveg (mivel nem éreztem
Sepultura szerűnek a dolgot), sem az üvöltős hörgés! Ha egyszer a zenekarnak ennyi pénze van minőségi külsőségekre, akkor rakjon már egy tetves pedált vagy samplert arra a kibaszott énekre – teljesen más hatást kelthettek volna – akkor egy primitív urbanizáció köszön vissza remek keretek közé zárva, mert nagyon jól elő lehetne adni ezt a zenét (és a koncepciójuk is jó), úgy hogy nem veszíti el intenzivitását az unalmas énekkel és orgánummal, s persze a 20-30 perces átszerelés, teljesen megöli az ilyen kis koncerteket…
Mindent egybevéve egy újabb remek és családias koncerten mulathattuk el az estét, köszönet a fellépőknek és a KA-ROCKnak! A képeket is tőlük kaptam, ám a fotós mechanicalpogo oldalról itt leshetőek meg és természetesen a KA-Rock oldaláról is.
