Russian Circles @ A38 Tetőterasz

Rendkívül kellemetlen, sőt kínosabb nem is lehetne, de jómagam soha korábban nem voltam egyetlen tisztességes és vérbeli poszt-rock koncerten sem. Hogy miért vagyok ilyen őszinte? Egyrészt mert én már csak ilyen vagyok (égetem magam), másrészt meg az, hogy a Russian Circles avatott be a poszt-rock bandák által élőben előadott és előhívott érzelmek, gondolatok és feszültségek csodálatos netovábbjába; na, az már önmagában megtisztelő és nem mellesleg fontos információ az olvasóknak is. Persze a műfajjal már nagyon régre visszanyúló barátságot ápolunk, de valamilyen úton-módon soha korábban nem volt lehetőségem eljutni hasonló kaliberű koncertre, így kényszerültem kihagyni a pár évvel ezelőtti These Arms Are Snakes-szel közös ’Circles bulit vagy éppen a már most legendaszámba menő áprilisi God Is An Astronaut koncertet.

Amikor meghirdetésre került az esemény, elhatároztam, hogy én mindenképp ott leszek 10-én este az A38 fedélzetén, ám az utóbbi napokban nem várt pénzügyi és egyéb problémák léptek fel, így egészen az esemény napjának délutánjáig azt hittem, hogy nem fogok eljutni a koncertre. A sors azonban úgy hozta, hogy mégis, a másnap (azaz már ma) kezdődő Novarock fesztiválon való részvételem ellenére, nem, mintha nem jutnák el a napokban így is már elég fellépésre eljöttem. És: nem is bántam meg.

KÉPZELT VÁROS

Jó szokásomhoz híven a késés részemről már előre borítékolható volt. Cirka háromnegyed nyolckor értem a rakpartról már jó messziről látható hajóhoz. Az első szembetűnő dolog pedig az a tömeg volt, amit már a Zöld Pardon déli bejáratától kiszúrhatott minden szemfüles érdeklődő. Az emberek gyakorlatilag a tetőterasz korlátján lógtak kifele és lefele olyan sokan eljöttek a bulira. Meg is lepődtem, hogy volt még jegy a kasszánál, de nem nagyon izgatott tovább az adott pillanatánál a dolog, ugyanis egyből siettem is tova, lévén a színpad belemelegítésén fáradozó Képzelt Város már így is túl volt a műsora felén. Az eddig egyetlen kiadvánnyal rendelkező, kísérletezősebb poszt-rock/prog-rock formációt soha nem volt korábban szerencsém élőben is letesztelni, de Mit Nekem című debütanyaguk a megjelenés óta rendre előkerült a lejátszómban. A hattagú formáció pedig élőben is teljes egészében meggyőzött arról, hogy velük bizony számolni kell. A csellót (Barta Gyöngyi) is alkalmazó rendkívül fiatal csapat kora ellenére nagy dolgok elérésére hivatott, rendkívül színvonalas, összerakott dalokkal, kedves, közvetlen kiállással, átéléssel és megfelelő zenei tudással a hátuk mögött azt hiszem a színtér egyik legfontosabb jelenségével van dolgunk és bár szövegeik magyar nyelvűek, kellő elhivatottsággal külföldön is helyt tudnának állni. Azt leszámítva, hogy a gitár aránytalanul hangos volt majdnem egész végig, és sajnos Gergely is kevesebbet használta a hangját, annál, mint amennyit ténylegesen kéne neki, úgy gondolom, jobb előzenekart nem is találhattak volna az orosz köröknek.

RUSSIAN CIRCLES

A Russian Circles fél/háromnegyed kilenckor vánszorgott fel a színpadra, amit talán egy öt centiméteres fekete fatákolmány emelt ki a piros padlóból. A három tagot számláló chicagói csapat a színtér egyik legfontosabb zenekaraként van számon tartva, így nem csoda, hogy a kb. 150/200 fős közönség gyakorlatilag egyként tódult az imént említett „színpadnak” elé. Jobb híján így oldalról voltam kénytelen végignézni az eseményt, de persze a hangzás tekintetében egy cseppet sem éreztem, hogy emiatt hendikeppel indulnék. A buli a Station egyik legjobbjával, a Harper Lewis c. dallal indult, amivel egyből be is szippantotta a közönséget ez a háromtagú jenki brigád. Mike Sullivan és Brian Cook lenyűgöző módon – már-már Dub FX-t megszégyenítően – használták az eléjük fektetett gigászi effektpedál arzenált. A két gitáros a dal éppen aktuális hangulatához, stílusához alkalmazkodva a lehető legfinomabb mértékben volt képes hangszerének hangját változtatni és mindezt olyan profizmus keretében, hogy öröm töltötte el az embert már pusztán a srácok ”lábmunkájától”. Mike loop pedáljának köszönhetően folyamatosan rögzíttette saját játékát és a megfelelő pillanatban újra játszatta azt a géppel, ő pedig rákontrázva előbbi témájára mindig új és új meglepetést okozott még azoknak is, aki jól ismerték a zenekar munkásságát. Egy biztos: egész más látni élőben egy ilyen zenekart, mint odahaza két fal között merengeni rá. A merengés persze most is adott volt, mert bár tágra nyílt szemekkel néztem végig a showt, rendre azon kaptam maga, hogy vagy valami világrengető témán „gondolatozok”, vagy épp azon törtem a fejem, hogy mégis hol fogok aludni a Novarock fesztiválon. Bár aránylag rövid, bő egy órás volt a szett, ebből a muzsikából, ilyen körülmények között ezt bőven elégnek éreztem. Ahogy a Nap a háttérben épp aludni készült úgy fokozódott és váltakozott a hangulat a teremben, anélkül hogy egyetlen szó is elhangzott volna srácoktól. Az utolsó albumról előkerült a Philos, a Malko, illetve a címadó, Geneva című tétel, a Stationről a Youngblood és a Harper Lewis, plusz a kvltikus debütről, a Carpe, és az óriási üdvrivalgást kiváltó zárótétel, a Death Rides a Horse. Továbbá – bár nem mernék rá megesküdni – azt hiszem fültanúi lehetünk egy új tételnek is, hiszen a srácok még idén meg fogják jelentetni az egyelőre cím nélküli negyedik nagylemezüket. Túlzás lenne azt állítani, hogy életem legjobb koncertjén lennék túl, de azt viszont biztosan állíthatom, hogy óriási élmény volt és, aki eljött azt tudja és érti is miért is olyan ez, amit nem nagyon lehet szavakba önteni, ugyanis ezt sokkal inkább megtapasztalni/átélni kell.