2012. február 10.
Lassacskán felébrednek év eleji kómájukból a hazai koncertszervező brigádok, ezt mi sem tanúsítja szebben, mint a vasárnapi Sights & Sounds, vagy a hétfői fekete mise a Szabad az Á-ban, illetve a mostani beszámoló főszereplője, az év első és eddigi legdurvább death metal produkcióját leszállító Origin. Egy masszív felhozatal, egy szem kakukktojással, intenzív fülzúgás, és elég családias hangulat: ezek a kedd este főbb jellemzői.
A mókának természetesen hazai vonatkozása is volt, az estét a Kill With Hate nyitott meg valamivel hét óra után azoknak, akiket már ilyenkor odafújt a szél. Megjegyzem a nézők száma exponenciálisan nőtt a koncertjük alatt, ami elég bizalomgerjesztő. A koncert maga hozta a szokásos Kill koncertek szintjét, bivalyerős death metal számok, gyors egymásutánja. A setlist javarészt a bemutatkozó Evolution of the Beast számaiból állt,de ahogy azt két szám között megtudhattuk Gyémánt Krisztiántól, a srácok hamarosan felkeresik Gyula festői kisvárosát, hogy bevegyék a No Silence Studiot, és felvegyék első albumukat. Ebből már ízelítőt is kaphattunk újabb számoknak köszönhetően, amik több, mint bíztatóak voltak. Mindenképpen meg kell említeni a hangosítást, ami a játékidő alatt végig ingadozó volt. Ez sajnos nem a zenekar hibája volt, inkább a hangosító unottságának tudható be, de igazából nem tudott elvenni a zene élvezhetőségéből. A Kill With Hate még mindig képes egy tank súlyosságával végignyomni egy koncertet, már csak azt nem értem, hogy az emberek miért nem látják ezt?
Az első külföldi fellépő egy francia brigád, az Ite Missa Est volt. Bevallom őszintén még csak a nevüket sem hallottam ezelőtt, egy-két apróbb infóm volt csak róla, hogy milyen zenében utaznak, és azok alapján nem volt túl bizalomgerjesztő. Igazából nem is lett volna probléma a bandával, mert dinamikus zenét játszottak, és a színpadképük is rendben volt, DE. Egy az, hogy egy ilyen turnécsomagba ők abszolút nem illettek bele, mivel mindegyik zenekar százszor egyedibb volt náluk. Kettő: az énekes gyerek a világ talán egyik legrosszabb frontembere. Nagyjából a harmadik szám után megunta a közönség buzdítását tört angollal, ezért elkezdett franciául konferálni (gigászi francia tudásommal egy mondatot értettem is, amiben elhangzott, hogy minek beszéljen angolul, úgysem figyelnek rá), ami talán még nem is baj, csak a flegma és sértett stílusát nem tudta mellőzni. Valamiért nem tudta feldolgozni normálisan azt, hogy a közönség nem igazán értékeli a zenéjüket. És a közönség összetételét figyelve, ez a zene sosem lett volna képes meghatni az összegyűlt metálarcokat. Igen, ebből kitalálhattátok, hogy a zenekar inkább core zenében utazik, keveréke metalcore-nak és deathcore-nak, és tényleg nem akarom őket bántani, mert ügyesek, csak nincs meg bennük az a szikra, amitől tényleg jó lett volna a produkció, és még a metálfejeket is meg tudták volna győzni.
A francia srácokat az öreg motorosnak mondható belga Leng Tch’e váltotta a színpadon. Az idén 11 éves grind fogat pedig nem okozott csalódást. Zsigeri bunkó zene, helyenként blues-os szájízzel megáldott témákkal, remek hangzással, és egy ritka szimpatikus fekete frontemberrel Serge személyében. Remekül mutatkozott, hogy mennyiben más az attitűdje az előző énekessel szemben. Igaz itt sem akaródzott a közönségnek aktivizálódni, de Serge pozitívan állt hozzá, és nagyon szimpatikusan buzdította az embereket a mozgolódásra. Ő el is elhagyta a színpadot és a közönség soraiban üvöltözött, illetve a Totalitarian alatt kisebb duettet énekelt egy sráccal, akit Napalm Death pólója miatt egyből kiszúrt, így Barney részeit ő kapta a számból. A koncert végére már egy egészen felspanolt és aktív közönséget kaptunk, de ez nem is csoda, mivel a színpadról is áradt az energia. Külön érdekessége az estének, hogy a zenekar dobosa, Olivier aznap ünnepelte 19-ik születésnapját. A koncert közben egy nagy tál gyümölccsel (emberünk vegetáriánus) és egy gyertyával kedveskedtek neki, illetve a közönséget is megénekeltette Serge egy happy birthday erejéig. Egy nagyon jó hangulatú és mégis bitangerős koncertet adott a Leng Tch’e.
Teljes dobcserét követően a Psycroptic lépett a színpadra. Legalábbis én úgy tudtam, egészen a színpadra lépésig. Természetesen Psycroptic koncert volt, viszont a tagságban történt pár változás. Először is az énekes, Jason Peppiatt hiánya tűnt fel, helyettesére sem lehet panaszom, de Jason egy más karakter a színpadon. Ezen kívül a bőgőt is más akasztotta nyakba. Cameron Grant helyett a Divine Heresy-ből ismerős Joe Payne. A zenekar magját képző Haley testvérek azonban jelen voltak, és a műsor is pazar volt. Harmadik alkalommal is meggyőző volt őket látni. A repertoár javarészt az Ob(Servant) és a The inherited Repression dalaiból állt. A közönség is vette a lapot, a Leng Tch’e grindparádéja remekül előmelegítette a terepet. Arról nem is beszélve, hogy Jason helyettese is remekül kommunikált a közönséggel, és még attól sem riadt vissza, hogy a hangulatot saját testi erejével szítsa tovább: bulldózerként vetette magát a közönségbe, és forgatta fel az embereket. Sok újat nem kaptunk a bandától, de ők számomra mindig is egy minőségi, megbízható death metal produktum voltak, szóval csalódást most sem okoztak, hacsak azt nem számítom be, hogy nem rendes felállással turnéznak éppen.
Mikor John Longstreth a dobok mögé ült, már sejtettem, hogy itt elszabadul a pokol. Aki esetleg nem lenne tisztában vele, emberünk maga az élő szövet fém vázon, precízebben dobol, mint egy programozott dobszett, és mindezt játszi könnyedséggel. Emellé társul két másik zenésztársa: Paul Ryan gitáros, illetve Mike Flores basszeros, akiknek elég csak a játékát figyelemmel kísérni, hogy az embernek garantáltan a pincében kössön ki az álla. A hab a tortán pedig az este legjobb frontembere, Jason Keyser, aki teljes átszellemüléssel uralta a színpadot. Az Origin zenéje nem éppen a könnyen emészthető darabok közé tartozik, igazi rideg, technikás brutal death metal, amit körülleng egy fura, már-már földönkívüli hangulat, és ezt a zenekar a színpadon is remekül meg tudta teremteni. Nagyjából egy idegen hadsereg támadását láttam magam előtt, akik porig tarolják a Földet. Fülsüketítő hangzás, atomprecizitás, és kegyetlen tempó jellemezte az Origin első pesti mulatságát, a közönség pedig sikeresen vette is a lapot, és a sorok között is megindult a csata, tényleg igazi mészárlásnak lehettünk szemtanúi. A vérengzést csak a számok közti kisebb stand-up comedy-be illő intermezzók szakították meg, Jason remekül lovagolta meg a közönség hangulatát, és igyekezett továbbra is lázban tartani őket: folyamatos stage divingra buzdítva őket, illetve a színpad birtokba vételére, ami szerinte nem a zenekaré, hanem a közönségé volt. A több, mint egy órás játékidő alatt az utóbbi három album legjobb pillanatait kaptuk, egy percnyi teketóriázás nélkül. Abszolút látszott a zenekaron is, hogy élvezik a bulit, és az öröm is látszott az arcukon, hogy ilyen sikeres az első budapesti fellépésük, Jason hangoztatta is, hogy nem utolsó alkalommal jártak nálunk, ezt garantálja. Félig megsüketülve, és egy minél közelebbi Origin buli reményében hagytam el a Dürer Kert kistermét, parádés volt.
A képek nem a budapesti koncerten készültek.
