Egészen január 29.-éig kellett várnom, hogy koncertek szempontjából is megkezdődjön számomra a 2008-as év, hisz a korábban lemondott bulijai pótlásának ígéretét most beváltani szándékozó Obituary hazánkba érkezése motivált idén úgy istenigazából először a repülőrajt vételére, még annak függvényében is, hogy régóta nem követtem a csapat ténykedését. Azt azonban éreztem, hogy kár lenne kihagyni a bulit – nem is kellett csalatkoznom.
Az Avatar kezdése előtt nem sokkal érkeztünk az A38-ra, ahol egyelőre még elég szellős volt a létszám. A svéd csapat utazott a három fellépő közül a legmodernebb muzsikában, korrekt volt a nem túl arányosan megszólaló death / thrash keverék metaljuk, ám különösebben mély hatást nem gyakoroltak rám (naná, hogy a műfaj egyik nagy ígéreteként reklámozták őket). Igyekeztek mindent megtenni a nagyérdemű figyelmének lekötése érdekében, ám sajnos nem mindig koronázta siker erőfeszítéseiket. Játszani tudnak, nem kevés virga is ment, pl. az is ott volt a szeren, mikor az egymással szemben felálló gitárosok egy-egy kézzel besegítettek a másiknak a pengetésben, s az is pozitív, hogy nem kell dallamos refrénekkel való próbálkozásokról beszámolnom, azonban ettől függetlenül nem volt átütő hatású az északi fiatalok által prezentált bő fél óra.
A veterán, kb. 25 éve létező Holy Moses nem tartozik a kedvenc bandáim közé, eddig egyáltalán nem érintettek meg, s a lemezeik ismeretében is vannak hiányosságaim, így éremben nyilatkozni róluk nem tudok. Azonban voltak, akik kifejezetten miattuk jöttek, s ők valószínűleg nem is távoztak elégedetlenül. Bár a basszus és a dob nem volt túl pontos, a melós germán thrash mégis sokakat megmozgatott, nem csak az idősebb korosztályból. Sabina Classen, aki hörgése/ordítása alapján férfiakat élve elfogyasztó fúriaként élt képzeletemben, egyébként barátságosan kommunikált az egybegyűltekkel, még németül is, rohangált fel-alá, s fejrázásra is telt erejéből, bár az állandó hej-hej-ezése kicsit idegesítő volt, főleg mikor már kezdett fáradni a hangja – ekkor besegített neki a dobosuk, egy papírlapra pingált szép „hej” felirat lengetésével, elég mókás volt a szituáció. Összességében nekem nem jött be a koncert, de láthatóan jó hangulatot teremtettek.
Végül aztán csak megérkeztek az elviselhetően hűvös Közép-európai éjszakába a forró és napfényes Florida élő legenda státuszú death metal veteránjai. Az egykoron a világ legbrutálisabb bandájának kikiáltott
Obituary zúzása előtt egy esős, mennydörgős intro tett szolgálatot ráhangolódás gyanánt, azonban mihelyst a háttérlepel mögül elősorjázó muzsikusok belekezdtek az első taktusokba, rögvest lepattant róluk a veteránság csontos héja, s egy olyan bulit adtak, melyet bármely zöldfülű megirigyelhetne. A színpad két oldalán felfüggesztett háttérvásznakon az
Xecutioner’s Return album borítójáról ismerős hóhér-harcosok néztek farkasszemet egymással és a tömeggel, a hangzás pedig rendesen dübörgött (főleg
Frank Watkins basszusgitárja szakított hihetetlenül), így nem kellett noszogatni az ekkorra már kellően besűrűsödött tömeget (a korábbi állomások sold out-osok voltak, ahogy a honlapjukra bejelentkezve írták) egy jó kis testmozgásra. Az imádnivalón tuskó és hatásos riffek, az ingerküszöböt átmasszírozó egyértelmű, és lendületes tempók, a jellegzetes
Obituary szólók valamint
John garatköszörülése maradéktalanul éreztették hatásukat, aprítottak, döngöltek, s energiagránátként fűtöttek a talpunk alá a maguk időtlen old-school módján.
A koncert előtt nem szedtem elő az Obi’ diszkográfiát, de (nem sorrendben) a legfrissebb nagylemezről volt
Face Your God, Lasting Presence, Evil Ways, Drop Dead, Second Chance és
Contrast the Dead, a visszatérő Frozen In Time-ról az
On The Floor, az
Insane, a
Slow Death és a
Back Inside. Az ős-rajongóknak a Cause Of Death-es
Chopped In Half és
Turned Inside Out kettőstől dobbanhatott meg a szívük, a Back From The Dead-ről pedig, ha jól emlékszem a
By The Light hangzott el a pokoli est folyamán. A
Slowly We Rot előtt még kaptunk egy feelinges és élvezetes dobszólót
Donald Tardy-től, és az ittas vezetés miatt nemrég szabadult
Allen West helyett beugrott, egyébként szinte végig faarccal pengető
Ralph Santolla is „gitárhíróskodott” egyet – ez már kevésbé tetszett, főleg, hogy a zenész arcán leginkább az utolsó dalok környékén jelentkezett az öröm látható nyoma, s mikor a búcsúzáskor körbepacsizott az első sorokkal.
Dacára ezen apróságnak, erőben nem volt hiány,
Trevor Peres és
Frank is kitettek magukért, s hellyel-közzel stagediving is volt a nagy pogó közepette, igaz azt az egy vagy két srácot azonmód lökték is volna vissza a szekusok, de ők fürgébbek voltak :-). A hátam mögül is elismerő véleményeket hallhattam, ahogy masíroztak egymás után az Obi’ slágerek, melyekkel én is csak egyetérteni tudok, így azt hiszem, senki nem távozott elégedetlenül
Tardy-ék koncertjéről.
http://www.obituary.cc/
http://www.myspace.com/obituary
http://www.holymoses.de/
http://www.myspace.com/holymosesgermany
http://www.avatar.net/
http://www.myspace.com/avataronline
