„Mintha Bostonban lennénk…” – ilyen volt a Vanna és a Climates a KVLT-ban!

Egész biztosan nem bánta meg az, aki tegnap lement a KVLT-ba, hogy megnézze a brit Climates és az amerikai Vanna koncertjét, meg persze a hazai support-ot is. Szerencsére, talán a péntek esti időpont miatt is, elég sokan megjelentek, így minden adott volt ahhoz, hogy egy remek estét láthasson a magyar közönség.

A képekért köszönet Berta Beátának és az Edi Von K Photography-nak!

INHALE ME

Az estet a budapesti Inhale Me nyitotta meg, akik a tőlük megszokott lendülettel és pontossággal melegítették be az akkor még elég gyér számú közönséget. A srácok élő teljesítménye egyre meggyőzőbb, a színpadképen már megjelenítették a következő kiadványuk albumborítóját és ezt további hangulati elemekkel (füstgép, egységes öltözék) próbálták még inkább fokozni, de ez szerencsére nem ment a zenei teljesítményük rovására, továbbra is precízen, pontosan adták elő debütlemezük, a Gauntlets dalait és ebben még az sem hátráltatta őket, hogy a basszerosuk egy sajnálatos technikai malőr miatt állandó leállásra kényszerült és a hangzás sem volt a toppon. Szerencsére ezt is jól kezelték, nem volt semmilyen felesleges megállás vagy tökölés, tökéletesen kitöltötték a rendelkezésükre álló 25 perces játékidőt, amiben a zenekar összes slágere (Lone Wolf Syndrome, Questions, Reward) helyet kapott. Ügyesek, na.

SHOW YOUR OTHERSIDE

Az Inhale Me után következett a hamarosan új lemezzel előrukkoló metalcore\pop punk brigád Show Your Otherside koncertje, akik már egy valamivel nagyobb közönség előtt bizonyíthattak. Koncertjükön a szokásos pop punk slágereiken kívül (Evergreen, All The Things I’ve Done) előkerültek új dalok is, amik alátámasztották a zenekar azon állítását, miszerint a következő kiadványukon egy keményebb és komolyabb irányba indul el a zenekar, ez az új dalokból maximálisan lejött, a metalcore elemek és breakdown-ok inkább előtérbe kerültek. Náluk már beindult is egy kis mozgás is a közönség soraiban, a közönség láthatóan élvezte a koncertet, az egyetlen hibát én a közönséggel való kevés kommunkációban láttam, ehhez a fajta önfeledt és bulizós zenéhez szerintem mindenképp több kontakt kell a jelenlévőkkel, félórás játékidő ide vagy oda. Mindazonáltal egy ígéretes zenekarról van szó, akik betölthetnek egy űrt itthon, így érdemes figyelni rájuk.

CLIMATES

Az est első külföldi zenekara a brit dallamos hardcore üdvösség Climates volt, az ő fellépésükön már elég tekintélyes számú közönség volt jelen. Koncertjükkel kapcsolatban a legégetőbb kérdés az eddig teljes titokban tartott új énekes kiléte és teljesítménye volt, szerencsére az új srác minden kételyt eloszlatott, egy végtelenül alázatos és kedves frontembert ismerhettünk meg a személyében. A zenekar nem bízta a véletlenre a dolgot, velős, de csak és kizárólag slágerekből álló setlist-et hoztak nekünk Budapestre (amin a zenekar összes kiadványáról szemezgettek) és szerencsére a közönség is vette a lapot, rengeteg ember üvöltötte a Leaves Of Legacy vagy a Heaven gigaslágerek sorait, egészen varázslatos hangulatot teremtve a terembe. A színpadkép is igencsak élő volt, az egyes tagok is láthatóan élvezték a koncertet, végigmosolyogták az összes, egyébként nem feltétlenül vidám hangulatú dalt. Itt sem volt semmiféle üresjárat, a bő 40 perces koncertjüket mindenféle felesleges sallang nélkül kitöltötték olyan energikusan, amit én kevés újhullámos dallamos hardcore zenekartól tapasztaltam eddig. Remélhetőleg hamarosan újra láthatjuk őket, mert egy nagyon aranyos és fiatal zenekarról van szó, akik előtt még sok állhat.

VANNA

Egy rövidebb átszerelés után színpadra lépett az amerikai Vanna és kezdetét vette egy olyan csodálatos élmény, amit valószínűleg jó ideig nem felejt el senki, aki tegnap ott volt a KVLT-ban. Nem szeretnék közhelyeket halmozni, vagy nekiállni fejtegetni baromságokat, de teljesen igaza volt tegnap Davey Muise-nak: az ilyen esték miatt érdemes ebbe a közegbe, ebbe a zenébe tartozni. Mert lehet sok szar az életben, iskola, meló, magánélet, amikor lemegyünk egy klubba azért, hogy megnézzünk egy sok ezer kilométerről érkezett zenekart és egy hatalmasat bulizunk velük, akkor tényleg minden elfelejtődik, ha csak pár órára is és ez hatalmas erőt adhat a hétköznapokhoz. Minden ízében tökéletes koncertet kaptunk tőlük, amit a magyar közönség meg is hálált, csak úgy szikrázott a levegő a dühösebbnél dühösebb dalok alatt, a setlist gerincét természetesen a zenekar legújabb lemeze, a VOID adta, de jutott hely a régebbi a kiadványoknak is. A zenekar láthatóan elképesztően hálás volt (odáig mentek, hogy úgy érzik magukat mint otthon Boston-ban), a koncert tetőpontja egyértelműen az volt, amikor Davey lejött a közönségbe, akik egy kört alkottak körülötte és így adták elő az egyik legnagyobb slágerüket, a Digginget, de említhetném azt is amikor a közönség soraiból felhívott srác énekelte a Transmouth sorait. Összességében egy olyan estén vagyunk túl, ami nélkül egy kicsit mindannyian szegényebbek lennénk, legalább egy élménnyel. Köszönet a Phoenix Music Hungary-nek!