Merzbow & Pándi Balázs @ Bécs

A japánokról sokan mondják, hogy egész különleges népség, és ezt a nézetet én csak osztani tudom, persze a jó értelemben. Április 13-án egy olyan alak lép fel az A38-on, aki kétségkívül úttörő a maga módján, de egy olyan műfajban alkot, ami, nos, kevésbé rádióbarát, és akkor finoman fogalmaztam.

Ez a műfaj a noise, ami, – nem meglepő módon – zajokból áll, mondhatni, a dadaizmus auditív leképezése. Hogy ez mit is jelent? Sípolás, berregés, kattogás, zúgás, stb. Nincs rendszer, nincs ütem, nincsenek dallamok, csak zaj. Vokál is csak elvétve, de akkor általában artikulálatlan üvöltés. Persze, vannak akik ezt keverik más stílusokkal (Prurient, John Wiese), de az alapfelállás általában ez. És bár ez így biztosan furcsán hangzik, de ha valaki olyan mint én, aki a Commodore 64-es játékoknál is a hangok betöltésével járó hangmasszát élveztem a legjobban, az érti, miről beszélek. Ha nem érted, nézz ki az ablakon. Csukd be a szemed, és képzeld el, hogy amit az előbb láttál lángokban áll. Na ez a Merzbow.

Masami Akita már a 80-as évek eleje óta bombáz (ezt szó szerint kell érteni, évente 10 album a minimum), akkoriban még saját készítésű zajkeltő kütyükkel, random behangolt gitárral improvizált a színpadon, mára azonban a technikának köszönhetően egy laptop elég neki. És bár nem számít műfajteremtőnek, mivel a szintén japán Masonna, és a brit Whitehouse régebb óta vannak a szakmában, de sokan így is őt tartják a műfaj legkiemelkedőbb képviselőjének. Hosszú pályafutása alatt együttműködött többek között a Borisszal, Mike Pattonnel, és a Melt-Banana-val, és a 2000-es években többször kacsintott ki az ambient felé. Pándi Balázs, dobos, bár különösebben nem szorul bemutatásra, azért ő is dolgozott együtt olyanokkal, mint Justin K. Broadrick, vagy éppen Bong-Ra. Na de mit tud hozzátenni ő a Merzbow-féle kavalkádhoz?

A statikus zörejek, és az improvizatív dobolás elegye elsőre nem hangozhat túl érdekfeszítőnek, de a dob több fronton is élvezhetőbbé – és mindenképpen emészthetőbbé – teszi Merzbow zenéjét, egyrészt ütemet ad neki, másrészt viszont egyfajta jazzes jammeléshez teszi hasonlatossá, és ez sokat dob az élményen. És mivel javarészt improvizációról van szó, ezért minden egye s koncert más és más. Ez a bécsi koncert 10 perc után “indul be”, addig javarészt dark ambientes fortyogás hallatszik, amolyan intro gyanánt, majd Pándi dobolásával együtt a fülsüketítő robajok is megérkeznek, és innentől gyakorlatilag a 3 perces dobszólót kivéve nincs is szünet. Amit én észrevettem az az, hogy a korábbiakhoz képest kevesebbet használ loopokat Akita, és hogy Balázs azért megpróbál nem csak cséphadaró módjára ide-oda csapkodni, hanem többfajta dobtémát váltogat, ettől még jazzesebb lesz az összhatás. Ebből következik, hogy április 13-án a hajón egy tökéletesen irányított káosznak lehetnek szem- , de inkább fültanúi a kedves egybegyűltek. És bár én sajna ott sem lehetek jelen, de azért arra bíztatok mindenkit, hogy menjen el, ha másért nem, akkor kiengedni a gőzt. Mert arra ez a koncert tökéletes lesz.

A beszámoló bootleg alapján készült.