Men As Trees @ Ciprus

A hatalmas magyar screamo-szcéna minden tagja számára piros napos ünnepnek ígérkezett az idei nyár augusztus 14-éje, amikor is a Ciprus kultúrintézményben összegyűlhettek mindazon bohókás kedvű fiatalok, akik nem csatlakoztak a Sziget felé hömpölygő embertömeghez, hanem inkább egy vérbeli post-rock/screamo bulira fájt a foguk. Az amerikai Men As Trees és a német Single State Of Man mellett helyet kapott még a hazai Rosa Parks, valamint az első demóját frissen kiadó Ashes Of Atlantis is, mindez ezer forintos jegyár mellett. Aki ezek után nem volt a harminc-akárhány fizető vendég között, az bizony adhat magának egy atyai pofont, mert tényleg megérdemli!

A külföldiek érkezése és a gyors pénzváltás után átmenekítettük magunkat a dugók tömkelegén, majd egy röpke városnézés erejéig hagytuk őket ámulni és bámulni. A Men As Trees legénysége már a kisbuszban is megmutatta, hogy bizony nem teljesen százasok, de erről az este folyamán még többször megbizonyosodhattunk. A rövid lézengés és képeslap vásárlás után – mikor már mindenki jól megtelt zöldséglevessel és káposztás nudlival – minden készen állt a Ciprus meghódítására.

A rövidke csúszással kezdő győri Rosa Parks a beállás után egyből bele is csapott a fél óra körüli instrumentális post-rock szettjébe, amit szünet nélkül toltak végig az ekkor még igencsak szellős közönségnek. Bár az egyik gitárt szinte végig alig lehetett hallani, a másik srác még mindenféle zajokat is elővarázsolt a lába előtt heverő sok-sok pedálból – sőt, még egy számomra beazonosíthatatlan villogó eszköz is használatra került az egyik dal alatt -, attól még az összhatás igen egységes, hatásos volt. Ezelőtt nem igazán ismerkedtem a felvételeikkel, így a nyugodt, elkalandozós részekben és a néha felbukkanó hirtelen begyorsulásokban bővelkedő nótákban igen kellemesen csalódtam – még úgy is, hogy a műfaj nem épp a szívem csücske.

Rövid átdugdosások és az este első mikrofonpróbája után már színpadra is került Magyarország screamo gyöngyszeme, az Ashes Of Atlantis. A srácok hoztak magukkal 39 kézzel számozott, teljesen házilag elkészített demó CD-t is, amiről az elfogultságom ellenére is kijelenthetem, hogy iszonyat jó lett. Az újrakevert énekkel és barna papírcsomagolással büszkélkedő lemezek árusítása mellett a srácoknak volt erejük eldarálni a demón hallható főbb tételek mellett egy új nótát is, valamint az elmaradhatatlan Raein átiratot, a Tigersuit-ot. Rendkívül energikus műsort láthattunk tőlük, Marci folytonos heveder-leesése mellett még az egyik mikrofont is sikerült letörnie az állványról, valószínűleg egy jól irányzott fejeléssel. Mindenesetre a melegebb részekkel teletűzdelt screamo muzsikájukkal és a destruktív pánkságukkal engem meggyőztek, ahogy kell. Akivel még nem tették, az megbizonyosodhat a demójuk megvásárlásával, amiből a megmaradt példányokat 500 magyar forintért bocsájtják eladásra.

A szünet alatt a legtöbben kiszabadultak az esőerdőhöz hasonló klímájú teremből egy kis levegőzésre, majd szép lassan visszaszivárogtak, hogy megtekintsék, mit művel le nekünk az este német különítménye, a Single State Of Man. Alattuk már bizonyos, hogy elérte a maximális létszámot a jelenlévő közönség, amit teljes mértékben megértek, mivel a zenekar már felvételen is elképesztően jó. Az viszont, amit élőben lenyomtak, jóval túlmutat a lemezen hallottaknál. Csak úgy hömpölygött a zenéjük a teremben, a mikrofonba néha belerikácsoló gitáros, Manu pedig egyszerre tartott szemkontaktust az elsőtől az utolsó sorig mindenkivel. Az elszabadult szekeret nem lehetett megállítani, hihetetlen energiával és dinamikával nyomták végig a műsort, ami alatt annyira elképedtem és elvesztettem az időérzékemet, hogy még tippelni se tudnék, meddig tartott. A srácok jöttek, láttak és felfaltak mindenkit. Szőröstül-bőröstül.

Ahogy a németek átadták a helyüket, színpadra is lépett a megtermett férfiemberekből verbuválódott Men As Trees, egytől egyik levágott szárú, koszos hosszúnadrágokban, amit ők csak "party shorts"-nak neveztek. Jött a második probléma a mikrofonnal, pontosabban a beállíthatatlan állványával, amiből többek között az időhiány miatt az a rendkívül humoros jelenség következett, hogy Nick a derekáig érő mikrofonhoz leguggolva ordibált/ kurjongatott/ visítozott. A szakáll/négyzetméter arány drasztikusan megnőtt a színpad környékén, a Single State' katarzisa pedig még mindig ott vibrált a levegőben. Egy ilyen élmény után nehéz volt egyből erre a másik remek zenekarra koncentrálnom, így az este csúcspontja számomra továbbra is a német négyesfogat koncertje maradt, bármennyire is szétroncsolt mindent a Men As Trees a rájuk kiszabott idő alatt. Szívesen végigkísérném ezt a két zenekart az egész Európa-turnén, ha minden este ilyen show-t csinálnak, mint nálunk.

A lehető legpozitívabb élménnyel gazdagodtam az alábbi este során, mert akármennyire is élettelen Magyarországon ez az egész screamo-dolog, jó látni, hogy legalább harmincvalahány ember lejött és megnézte ezt az eszméletlen koncertet. Én mondom, érdemes volt.