2007. október 18.
Mindjárt az elején rövid kálváriámmal kezdeném, mielőtt rátérnék az éjszaka eseményeinek taglalására. Ugyanis az összes médiumon (beleértve a NuSkullt is) az osztrák Darkfallal, mint előzenekarral lett meghirdetve a Dimmu Borgir „warm-up” partijaként beharangozott vasárnapi KRISIUN koncert, ám a helyszínen kellett szembesülnöm (nemcsak nekem) azzal, hogy Darkfall helyett Estuary, és Inactive Messiah lesz, ily módon a program teljesen fedésbe került a most futó Balkans Assassination Tour-ral (ahol szintén ott a pesti dátum, ld. flyer). Nem teljesen értem a helyzetet most sem, de mindegy, a lényeg az, hogy több mint jól sikerült a buli, nem mellesleg egy óriási élménnyel is gazdagítva kis életem.
Az est egyetlen honi képviselője, a takkra pontosan a kiírt időpontban kezdő DEPTHS OF DEPRAVITY szolgáltatta talán a legösszetettebb muzsikát ezen az éjszakán. Spirk Laciék nagyon profin és pontosan tolmácsolták a megcsavart, tördelt, változatos és technikás death metal témákat az ekkor még szégyenletesen csekély nagyérdeműnek. Nem találok okot, ami magyarázná azt a pár darab érdeklődőt, aki végigállta hangversenyüket, hisz az egyik legjobb magyar death csapatról van szó. Ez egy kicsit rá is nyomta bélyegét a bulijukra, a közönséggel való kommunikáció a reakciók híján szép lassan degradálódott a számcímek néholi bemondására. Számomra érthetetlen, pedig dalaik minősége, az azokat feszítő erő itt is érvényesült, Gregus Dávid dobolását élmény volt látni, s két lemezük (Into the Decay, és Insensible Extinct Mechanical World) legjavát hallhattuk remek megszólalással. Angels, Buried Alive, Lying In Stain, On The Land Of Hate, Into The Decay, Awake, The Releasing Resignation – garanciát jelentettek a minőségi belezésre. Most nem volt Cryptopsy feldolgozás, (a Graves Of The Fathers-t – None So Vile album, ’96 – szokták játszani), pedig kis hazánkban ők az egyetlenek, akik tőlük dolgoztak fel, ami, ismerve a Cryptopsy ultratechnikás dolgait, mindennél többel elárul arról, milyen szinten is mozog a Depths Of Depravity. Remek buli volt.
Ezután hosszabb átszerelés, és light-os sörözés következett, míg a húrok közé nem csapott a számomra ismeretlen ESTUARY nevű formáció. Azon túlmenően, hogy élükön egy apró termetű vadóc hölgy préselte ki magából a boszorkányos hörgéseket, még egy meglepetéssel szolgálhattak, mégpedig a Cannibal Corpse ex-gitáros JACK OWEN csatasorba állításával. Dinamikusan, energikusan játszottak, azt leszűrtem, hogy tudják, mi az, ami jól szólal meg koncerten, amire beindulnak a népek, meg hát Jack sem szállna be akárhová, (bár az is lehet, hogy csak a turné erejéig szól a koprodukció) szóval utánuk fogok nézni annak ellenére is, hogy túl mély nyomot nem hagytak bennem. Az INACTIVE MESSIAH is teljes mértékben kimaradt eddigi életemből, sem hanghordozójukkal, sem a nevükkel nem találkoztam eddig, így természetesen dalcímeket sem tudnék mondani, mindenesetre annyira nem tudtak ezen az estén megfogni. Egy tiszta énekdallamos próbálkozásra felkaptam a fejem, de egyébként kimagasló momentumok nélküli zúzda jött át így ismeretlenül, az Estuary-t jobbnak ítéltem meg mai teljesítményük alapján. Viszont műsoruk alatt esett meg velem, mint a metal zenét többek közt a Butchered At Birth-szel megismerő egyénnel az a nem mindennapi fless, hogy Jack Owen mellett moshattam kezet a budiban, a folyékony szappan használatát előzékenyen átengedve neki, mely pillanatban tekintetünk is találkozott, yeah!
A turné főattrakciója előtt egy igazi old school szörnyeteget köszönthettünk a világot jelentő deszkákon, a mainstream-et meghódítani igazán sosem tudó INCANTATION-t. A banda régi motoros a szakmában, 7 vagy 8 nagylemezt is leszállítottak arra a bizonyos asztalra, s egy biztos rajongói háttérrel is rendelkeznek. Én eddig csak hallomásból ismertem őket, felületesen, valamiért nem tudtak lemezen megfogni, de a pesti koncertjük nagyon energikusra sikeredett. Eleve a hangosítást itt sem érhette panasz, a szegecselt alkarvédős, a főbandához hasonlóan trióban működő alakulat pokoli hangversenyt szolgáltatott. Elég sok régi dalt előszedtek, és pályájuk minden állomásából szemezgettek, a Primordial Domination, a The Fallen Priest és a Conquered God volt, ha jól emlékszem még a Dying Divinity és a Horns Of Eradication, de nem biztos, ekkorra már elég jól álltam…
A brazil favágók azonban őket is fél kézzel nyomták le. Az a lehengerlő dinamizmus, ami koncertjükből áradt, bizony nem tanítható, az 1990 óta aktív testvér-trió összeszokottsága, az ebből adódó metronóm-pontosság, a profizmusuk bombabiztos alapot nyújtott a hentelés művészetének legmagasabb szintű prezentálására. Kompromisszum-mentes, technikás, fénysebes, és főképp egyéni felfogású death metaljukat remek hangzással támogatták meg, pillanatnyi üresjárat nélkül darálták le a publikumot olyan agresszióval, hogy önkéntelenül is vigyázzba vágtam magam. Max Kolesne dobjai félelmetesen dübörögtek, Moyses gitárja láncfűrészként szakított, Alex Camargo pedig a sötét litániákat szavalta egyéni hangszínén. Ha emlékezetem nem csal, a Thorns Of Heaven-nel kezdtek, és a Vengeance’s Revelation, Hatred Inherit, Murderer, Ethereal Words, Slain Fate, Servant of Emptiness, Bloodcraft, Refusal, és a Natural Genocide dalcsokrával irgalom nélkül bombáztak le mindenkit. Bő háromnegyed órát játszottak, egy dalt Jack-nek dedikálva, illetve a ráadásban a Venom-ra is megemlékeztek egy feldolgozás erejéig. Tömény, minőségi erődemonstrálást láthattunk a KRISIUN-tól, őket legalább egyszer mindenkinek látnia kell annak, aki kemény zenei rajongónak vallja magát.
